4p
Még mélyülhetett is az éves összevetésben számolt magyarországi defláció a múlt hónapban és a kamatvágás sem kizárt.

Az előző hónapokban egyre mélyülő deflációs tendencia így most sem fog változni, és a holnap megjelenő inflációs számok sem lesznek igazán meglepőek – legalábbis a bankcsoport szerint.

Csakúgy mint novemberben

A Barclays egyébként arra számít, hogy a novemberihez hasonlóan 0,7 százalékkal csökkenhetett a tizenkét havi fogyasztói árindex a múlt hónapban. Ez a londoni konszenzustól is jóval elmaradó várakozás, a City elemzői közösségének előrejelzési átlaga ugyanis mínusz 0,4 százalékos éves inflációt valószínűsít decemberre.

Az elemzők szerint a defláció novemberi mélyülésének okai decemberben is érvényesültek: az olajárak a múlt hónapban még tovább estek, és a magyarországi maginfláció is lassul. A folyamatosan csökkenő globális energiahordozó-árak várhatóan még tovább késleltetik a magyar infláció élénkülését. Jóllehet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csökkentette saját inflációs előrejelzését 2015-re, a Barclays elemzői szerint azonban még e felülvizsgált jegybanki prognózisra is lefelé mutató kockázatok hatnak.

A cég alapeseti előrejelzési forgatókönyvében 0,60 százalékpontos idei MNB-kamatcsökkentés - és így 1,50 százalékig süllyedő alapkamat - szerepel, bár a ház londoni elemzői a decemberi inflációra adott előrejelzésükben megjegyezték, hogy a jegybank részéről egyelőre nem hangzott el egyértelmű kamatcsökkentési szándékot jelző utalás.

Még olcsóbb lehet az életünk

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői szerint még mélyülhetett is az éves összevetésben számolt magyarországi defláció a múlt hónapban: a ház azzal számol, hogy a tizenkét havi fogyasztói árindex 0,8 százalékkal csökkent decemberben a 0,7 százalékos novemberi visszaesés után.

A GS londoni elemzői szerint a magyarországi defláció általuk jósolt mélyülésének fő tényezője - ugyanúgy, mint a térség egészében - az olajárak további csökkenése, valamint a legnagyobb kereskedelmi partnergazdaságok alacsony inflációja. Magyarország esetében mindehhez továbbra is hozzáadódnak a több menetben végrehajtott hatósági közműdíj-csökkentések, annak ellenére is, hogy a 2014 végétől belépő bázishatások bizonyos mértékben már mérséklik e tényező dezinflációs hatását - hangsúlyozták a Goldman Sachs londoni közgazdászai.

A GS elemzőinek várakozása szerint a teljes kosárra számolt éves magyarországi infláció 2015 első felében végig negatív marad, szintén elsősorban az alacsony olajárak miatt. Emellett a tavalyi adóemelésekből eredő, 2015-ben belépő bázishatások is további dezinflációs hajtóerőként jelennek meg a havi adatokban.

Az átforduló bázishatások 2015 vége felé és 2016 elején már az infláció meglehetősen gyors élénkülését eredményezik, de az valószínűtlen, hogy az éves összevetésű inflációs ütem a belátható előrejelzési távlatban eléri az MNB 3 százalékos célszintjét - jósolták a Goldman Sachs londoni elemzői. A GS közgazdászainak várakozása szerint ez, valamint a forint gyengeségével szembeni nagyobb jegybanki tolerancia az idei év első felében további 0,50 százalékpontos MNB-kamatcsökkentést tesz lehetővé.

Kamatcsökkentés is jöhet

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői a novemberivel megegyező, mínusz 0,7 százalékos tizenkét havi inflációt várnak decemberre. A ház szerint ennek fő tényezője, hogy a kiskereskedelmi üzemanyagárak múlt havi meredek csökkenése semlegesítette az egy évvel korábbi közműdíj-csökkentés bázishatását, amely egyébként felhajtóerőt adott volna a decemberi éves inflációnak.

A JP Morgan londoni elemzői januárra várják a magyarországi defláció további mélyülését: a ház előrejelzése szerint a magyarországi fogyasztói árindex ebben a hónapban 0,8 százalékkal csökken éves összevetésben.

A cég minden körülményt - így az euróövezetből importált dezinflációs, illetve deflációs tényezőket, valamint a magyar gazdaságban változatlanul érvényesülő negatív kibocsátási rést is figyelembe véve - összesen 0,50 százalékpontos jegybanki kamatcsökkentést vár az idén Magyarországon, márciusi kezdettel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG