A 13 százalékpontos csökkentés a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi számításai szerint mintegy 22 milliárd forintot hagy a lakosságnál és a vállalkozásoknál.
Az internet áfája első lépésben az idén januárban csökkent 27 százalékról 18 százalékra. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy korábbi konferencián kiemelte: a minden eddiginél kedvezőbb árú szolgáltatás több tízezer, de akár százezer új előfizetőt is hozhat a szolgáltatóknak. Magyarországon az áfacsökkentés és az alapcsomag bevezetésének eredményeként jövő januárra 13 hónap alatt 35 százalékkal csökken az internet-előfizetés ára.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleménye szerint fokozott figyelemmel vizsgálják majd a csökkenő internet-áfakulccsal kapcsolatos szabályok betartását is, mint minden, az előfizetők széles körét érintő, átfogó módosítást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



