2p
Kiválasztották a nyári rendezvények borait.

Az öt nagy nyári Sziget-fesztivál – a Volt, a Balaton Sound, a Sziget, a B.my.Lake és a Strand Fesztivál – rendezvényein a vendéglátó egységek kizárólagos borbeszállítója 2018-ban is a Borháló Borkereskedés lesz – közölte a Borháló a Privátbankár.hu-val.

„A Borháló szokás szerint arra törekedett, hogy egyedi karakterű, tisztán és fröccsben is élvezetes, fiatalos, a hazai hagyományoknak és a nemzetközi ízlésnek egyaránt megfelelő fesztiválborokat hozzon létre. Idén a Mátrai borvidék feltörekvő pincészetére, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtokra esett a választásunk, velük építettünk ki együttműködést – mondja Kathona Krisztián, a Borháló beszerzési igazgatója.

Egy fehér és egy rozé

Kathona Krisztián és a Dubicz birtokigazgatója, Krizsai József közösen alkotta meg az idei Sziget-fesztiválok csapra szánt borait. A fehér alapbor „Sziget White 2017 – for the cool ones”, a rozé „Sziget Rosé 2017 – for the ones in love" fantázianéven kerül forgalomba.

Az idei fehér alapbor gerincét kétötöd rész sauvignon blanc adja. A fürtök egy részét nagyon korán szüretelték, innen származnak a citrusos, zöldalmás, vágott füves aromák, élénk savak. A fajtából a második tételt a szüreti időszak közepén szedték: ez érettebb gyümölcsösséget kölcsönöz a bornak. A maradék háromötöd részt három fajta adja egyforma arányban: a chardonnay kissé vajas, gömbölyded teste „csábos mosollyal” hívogat, a pinot blanc „egy csokor virágot” dob a cuvée-be, s hogy a végeredmény ne maradjon túl szikár, készítői „egy kis parfümmel” – muscat ottonellel – is meghintették. A Sziget White alkoholtartalma 12,5 százalék.

A két alapbort hűtve, oxigéntől elzárva, acéltartályokban tárolják a pincészetben. Annak érdekében, hogy a gyors kiszolgálást biztosító csapológépekből mindig hibátlan, üde, zamatos nedű kerüljön a fesztiválozók poharába, a Borháló a rendezvények ideje alatt 10 literes bag-in-box, vagyis zsákos-dobozos kiszerelésben frissen letöltve, rugalmasan szállítja az alapborokat a helyszínekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 12:04
  Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló Hatékonyság a háttérfolyamatokban
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 12:55
A sikeres működés nemcsak a látványos eredményeken múlik, hanem azokon a háttérfolyamatokon is, amelyek nap mint nap biztosítják a gördülékeny munkavégzést. Sok vállalkozás esetében éppen ezek a kevésbé szem előtt lévő területek jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen a szervezettség hiánya időveszteséghez, plusz költségekhez és felesleges adminisztrációhoz vezethet. A jól működő háttérrendszerek ugyanakkor hosszú távon stabilabb és kiszámíthatóbb működést teremthetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG