4p
Mi teljesen megértjük azokat, akiknek nincs kedve vasárnap ebédet főzni. Sok étteremnek van vasárnapi menüje, de ha a házból sincs kedved kilépni, a rendelés is jó megoldás. Azért a Nébih adott néhány fontos tanácsot ahhoz, hogy ne legyen gond a házhozszállítással sem, és hogy semmiképpen se legyen ételmérgezés az étkezés vége.

 

 

A rendelés előtt mindig győződj meg arról, hogy az ételt elkészítő vállalkozás neve, elérhetősége fel van-e tüntetve a honlapon, szórólapon. Ez főként akkor szükséges, ha először rendelsz valahonnan, és nem ismeri az éttermet, illetve főzőkonyhát, ahonnan a kiszállítás történik.

Előfordul ugyanis, hogy olyan cégek hirdetik szolgáltatásaikat, melyeknek nincs működési engedélye, nincsenek ellenőrizve, szakmai ismeretekkel sem rendelkező személyzetet alkalmaznak, megfelelő konyhával sem rendelkeznek és az étel magánlakásban készül.

Bizalmat kelthet, ha a vállalkozás a honlapján, szóróanyagaiban megad egy olyan elérhetőséget, mely reklamáció esetén ténylegesen elérhető. Ne csak aszerint válassz, hogy éppen mit kívánsz meg, hanem gondold át kicsit élelmiszerbiztonsági szempontból is. Különösen kockázatos, vagy gyorsan romló ételt, pl. madártejet, nyers tojást tartalmazó (pl. tatár bifsztek, tiramisu), vagy csak félig átsütött ételt (pl. steak), majonézes salátát, tojásos galuskát saját érdekedben ne rendelj, még ha szerepel is a kínálat közt, mivel ezek minőségét nehéz garantálni.

Szállítási feltételek

A kiszállító feladata és felelőssége, hogy az elkészült ételt jól zárható, egyszer használatos dobozba csomagolja és lezárja, oly módon, hogy az szállításkor ne nyílhasson ki, utólagosan ne szennyeződhessen. A lezárt dobozt jelöléssel kell ellátnia.

Az étel neve, származási helye, fogyaszthatósági / minőség-megőrzési ideje mellett fogyasztási és tárolási „szabályokat” (pl. „fogyasztásig hűtve kell tárolni” vagy „fogyasztás előtt az étel felforrósítása szükséges”) is fel kell tüntetnie. Az étel átvételekor a jelölés meglétére érdemes odafigyelni.

Az étel kiszállítása kizárólag engedélyezett gépjárművel, pl. motorkerékpárral, személygépkocsival történhet, működő melegen tartó és/vagy hűtőtáskában, ládában. Műanyag rekeszben, kosárban, szobahőmérsékleten melegen tartást vagy hűtést igénylő étel nem szállítható – írja közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Nagyok a követelmények

Kiszállítással egy időben élelmiszeren kívül egyéb áru, illetve személy nem szállítható. A szállítást végző egészségi állapota, ruházata, magatartása is árulkodó lehet. Élelmiszer-szállítással kizárólag egészséges (ún. egészségügyi kiskönyvvel rendelkező) személy foglalkozhat.

Ruházatának láthatóan tisztának kell lennie. Szállítás közben – tekintettel arra, hogy kézmosási lehetősége szállítás közben többnyire nincsen – nem dohányozhat. Nagyon gyakori hiba, hogy együtt szállítanak „hideget és meleget” anélkül, hogy azokat jól elkülönítenék, szigetelnék. Ilyenkor elkerülhetetlen, hogy az egyik étel ne melegedjen fel, a másik pedig ne hűljön le.

A hideg ételeket és a meleg ételeket tehát külön-külön táskában kell szállítani. A meleg ételeknek átvételkor még forrónak kell lenni, el kell érnie a 63 °C-ot. Elvárható esetben az Ön által rendelt meleg étel frissen készül, és a megrendeléstől számítva kb. 1 órán belül már az asztalára is kerül. Ha szállítása melegen tartó táskában vagy ládában történt, akkor ez a feltétel biztosított. Hideg ételeket hűtőtáskában, (legfeljebb 5 °C) szabad szállítani.

Tálalás előtt és után

A házhoz érkezett meleg ételt fogyasztás előtt javasolt felforrósítani, különösen akkor, ha nem elég forrón érkezett. Amennyiben gyereknek, illetve idősnek is rendeltél ételt, úgy a gondos tálalásra és a melegítésre még jobban oda kell figyelni, hiszen ők érzékenyebben reagálhatnak az esetleges fertőzésre, a nem megfelelően készített, kiszállított és tálalt étel elfogyasztására.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG