Folytatódik az évek óta tartó tendencia, karácsonykor az idén is több vendég lesz a hazai szállodákban – mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke.
Budapesten elsősorban külföldi vendégek, vidéken pedig főként magyarok töltik az ünnepeket. Ezt a szakember azzal magyarázza, hogy Magyarországon olyan hotelek - például gyógy-, wellness- vagy kastélyszállodák - jöttek létre, amelyek kielégítik a magyar családok igényeit, másrészt megteremtődtek a családok anyagi lehetőségei az utazáshoz, illetve a SZÉP-kártya is segíti azt, hogy minél több belföldi vendég tölthesse az év végi ünnepeket szállodákban.
A MSZÉSZ elnöke pozitívan értékelte a Magyar Turisztikai Ügynökség nemrég indított Ajándékozz élményt kampányát. Elmondta: a kampány új, így eredményeit még nem ismerik, de egyre több hotel csatlakozik. Egyébként a szállodák többsége még nem telt meg karácsonyra, lehet foglalni, de szilveszterre is vannak még szobák.
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




