2p
A Magyar Posta újításainak az újításoknak köszönhetően lassult a csekkes befizetések visszaesése.

Nagy újítás a csekk QR-kód

Míg a korábbi időszakban éves szinten 4-5 százalékkal csökkent a csekkvolumen, addig 2015-ben, az új fejlesztéseknek köszönhetően, 2 százalékra lassult a visszaesés üteme. 2015-ben 215 millió darab csekket fizettek be az ügyfelek, 2190 milliárd forint értékben. A fejlesztések közül kiemelkedő, hogy tavaly év elején a posta kötelezővé tette a csekk QR-kód feltüntetését.

 

A csekk QR-kód beolvasásával a Magyar Posta mobil applikációján keresztül 2015-ben 370 ezer csekket fizettek be az ügyfelek 3,5 milliárd forint értékben. A csekk QR-kódos befizetések többsége munkaidőn kívül és munkaszüneti napokon történt.Emellett népszerűek a csekkbefizető automaták, tavaly 280 ezer csekket fizettek be automatán keresztül az ügyfelek, több mint 3 milliárd forint értékben.

Kényelmesebb számlafizetés

A Magyar Posta 2015 nyarán lecserélte 5000 POS-terminálját, ami csaknem a teljes postai hálózatot jelenti, ezzel párhuzamosan megteremtette a bankkártyás csekkbefizetés lehetőségét. Így a korábbi, költséges készpénzfelvételi tranzakció helyett a csekkeket már kártyás vásárlási tranzakcióként fizethetik be az ügyfelek.

Egyre többen egyenlítik ki így számláikat a postákon, tavaly év végéig 10,3 millió darab csekket fizettek be így az ügyfelek, 97 milliárd forint értékben.

iCsekk

2015 év végén elindult a csekkoló alkalmazás, amely a posta hűségkártya használata mellett postán, a Magyar Posta csekkbefizető automatáin vagy az iCsekk applikáción keresztül, a regisztrált ügyfelek által befizetett csekkek adatait tartalmazza.

Az automatikusan feldolgozott és kategorizált befizetések mellett lehetőség van arra is, hogy az egyéb kiadásokat és bevételeket rögzítse a felhasználó, és az egyes pénzügyi tételeket tetszőlegesen csoportosítsa, elemezze. A rendszer lehetővé teszi, hogy a Díjnet szolgáltatást is igénybe vevő ügyfelek összekapcsolják fiókjukat a postai alkalmazással, ezáltal minden befizetés egy helyen lesz látható. A Magyar Posta 2016-ban további fejlesztéseket hajt végre a csekkes befizetéshez kapcsolódóan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kreatív ötletek a gyerekszoba berendezéséhez
Márkázott tartalom | 2026. február 16. 10:37
A gyerekszoba megtervezése fontos feladat, mivel ez a tér ad otthont a gyermek mindennapi életének. Itt játszanak, alkotnak és pihennek, így elengedhetetlen, hogy a szoba egyszerre legyen praktikus és inspiráló. Ma már számtalan kreatív megoldás létezik arra, hogy a gyerekszoba valóban kellemes környezetet biztosítson.
Vásárló Mystery Hotel Budapest – ahol a céges rendezvények élménnyé válnak
PR | 2026. február 16. 08:27
Egy sikeres céges rendezvény több mint jól megválasztott előadók és programok sora: a helyszín, a hangulat és a vendéglátás mind hozzájárul ahhoz, hogy az esemény valóban maradandó élményt nyújtson a résztvevőknek. A budapesti Mystery Hotel különleges atmoszférájával, kifinomult tereivel és professzionális szolgáltatásaival ideális választás konferenciák, tréningek, gálaestek vagy akár kötetlen nyári összejövetelek számára.
Vásárló Mi készül a benzinkutakon? Ez vár a magyar autósokra
Privátbankár.hu | 2026. február 14. 10:05
Az olajár stabilizálódott – legalábbis egyelőre. 
Vásárló Szívhatják a fogukat az autósok pénteken
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 19:43
Néhány forintos árváltozás jöhet.
Vásárló Lesznek autósok, akiknek igazán jó napnak ígérkezik a csütörtök
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 10:01
Érdemes csütörtökig várnia, ha dízeles.
Vásárló 3 sport, amiben több pénz lehet, mint a fociban
PR | 2026. február 11. 09:54
A labdarúgás világszerte a legismertebb és legnézettebb sportág, ezért sokan automatikusan azt gondolják, hogy itt lehet a legtöbb pénzt keresni sportolóként. A valóság azonban ennél árnyaltabb. Bár a futballban hatalmas fizetések és átigazolási díjak léteznek, vannak olyan sportágak, ahol az elit szintre jutó versenyzők akár még nagyobb bevételre is szert tehetnek, különösen szponzori szerződések, reklámbevételek és versenydíjak révén.
Vásárló 19 évet kellett várni rá, de megtörtént a csoda a magyar hipermarketekben
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. február 11. 05:47
Akkorát estek éves összehasonlításban az élelmiszerárak, mint a Privátbankár Árkosár 19 éves története során még sosem – azt azonban nem árt hozzátenni, hogy egy éve épp történelmi csúcson voltak az árak. Családi nagybevásárlásra ne induljunk el, ha nincs nálunk legalább 35 ezer forint – itt a legfrissebb, ünnepi felmérés eredménye.
Vásárló Ne csaljon Valentin-napon, könnyen lebuktathatja a hatóság
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 08:16
A virágboltok, édesség-, illatszer- és ékszerüzletek, vendéglátóhelyek számíthatnak leginkább a revizorok érkezésére.
Vásárló Mit művelt a családi nagybevásárlás árával az árrésstop?
Privátbankár.hu | 2026. február 9. 19:01
A 19 éve futó Privátbankár Árkosár-sorozat friss eredményeit harangozta be munkatársunk a Trend FM műsorában: a bázishatás és az árrésstop miatt nagyot esett a családi nagybevásárlás ára. Kérdés, hogy mi lesz egy-két hónap múlva a számokkal. A beszélgetés során távolabbról, az árupiacok és a globális termelők szempontjából is megvizsgálták az élelmiszerárakat.
Vásárló Az üde tekintet titka: műtét nélküli szemöldökemelés
Márkázott tartalom | 2026. február 7. 09:59
Egy nyitott és ragyogó tekintet sokakat lenyűgözhet, ám a szemöldök lógása ezt a frissességet árnyalhatja, még akkor is, ha valaki kipihent. Az életkor előrehaladtával az arcon jelentkező változások egyre észrevehetőbbé válnak, és sokan keresik a hatékony, ugyanakkor kevésbé drasztikus megoldásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG