2p
Egy csepeli iskola diákjai úszásórán voltak a csepeli strandfürdőben, majd 16 mentőautóval vitték őket kórházba.
Fotó: MTI/ Mihádák Zoltán

Egyelőre nem ismert, mi okozta a tömeges rosszullétet 39 tanulónál, Csepelen. A gyerekek a tömeges rosszullétet megelőzően úszásórán vettek részt. a mentők 16 kocsival vonultak ki a csepeli Kazinczy Ferenc általános iskolához.

Hányingerhez szédülés társult

Az 5. osztályos tanulók - két osztály diákjai - fejfájásra, szédülésre és hányingerre panaszkodtak. Valamennyiüket a Heim Pál Gyermekkórház toxikológiai osztályára vitték, ám egyik gyerek sem volt életveszélyben. A rosszullétek okát szakemberek vizsgálják - közölte a Távirati Irodával Győrfi Pál, a Mentőszolgálat szóvivője.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta:méréseket végeztek a fürdő területén a medencékben, de sehol nem mutatták ki mérgező klórgáz jelenlétét. Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), Csepel polgármestere arról adott tájékoztatást, hogy később független szakértővel is megvizsgáltatták a strand vizét, ő ugyancsak kiváló minőségűnek ítélte. Hozzátette, hogy az ételmérgezés is kizárható.

Nyugtalan éjszaka következik

A strand vize egyébként ivóvíz-minőségűnek bizonyult, mérgező anyagot nem találtak benne. A városvezető szerint egyelőre nem tudják, hogy mi okozta a rosszulléteket, a diákokat éjszakára megfigyelésre benntartják a Heim Pál Gyermekkórházban - mondta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
Vásárló Egy táblázat, amivel végre átláthatjuk a tartozásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 18. 14:20
A bevételeket és kiadásokat már önmagukban sem egyszerű számon tartani, de amikor több tartozás párhuzamosan terhel minket, valóban könnyű elveszni a számok között. Ilyenkor az első lépés nem feltétlenül a hitelek lehető leggyorsabb visszafizetése – a Cofidis véleménye szerint először is az a fontos, hogy pontosan lássuk, valójában milyen tartozások terhelnek minket. Könnyen lehet, hogy ehhez csak egy jól összeállított táblázatra van szükség – az alábbiakban ezt a témát járjuk körül. 
Vásárló 6+1 esti rutin, amivel másnap frissebben ülhetünk be az irodába
Márkázott tartalom | 2026. március 17. 14:11
Egy fárasztó munkanap után sokszor csak arra vágyunk, hogy ledőlhessünk a kanapéra, és végre semmire ne kelljen koncentrálni. Az azonban, ahogyan az esténket töltjük, meglepően nagy hatással van a következő napunkra – nem véletlen, hogy a tudatos esti rutin egyre több irodai dolgozó eszköztárában jelenik meg. Egy jól felépített este finom átmenetet biztosít a munka és a pihenés között, ami segíthet abban, hogy reggel frissebben ébredjünk – ismerjük meg a Scitec legjobb tanácsait.
Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Több jár a pénznél: így tárgyalj ki extrákat a főnöködnél
Márkázott tartalom | 2026. március 14. 18:43
Amikor elégedetlenek vagyunk a munkánkkal, az első gondolatunk általában a bérünk növelése. Pedig manapság amikor fizetésről és juttatásokról beszélünk, az már régen nem csak a bankszámlánkra érkező összegről szól. A kiégés elleni harcban vagy a munka-magánélet egyensúlyának megőrzésében gyakran többet ér egy rugalmasabb időbeosztás, több szabadnap vagy a cég által finanszírozott képzés, mint pár tízezer forintos emelés. A sikeres alkudozás kulcsa, hogy alaposan támasszuk alá érveinket.
Vásárló Hogyan befolyásolja a bizalom az egészségügyi marketinget?
Márkázott tartalom | 2026. március 13. 14:27
Gondoltál már arra, hogyan különböznek az egészségügyi hirdetések a ruházati reklámoktól? Az egészségügyi marketing kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az emberek egészségére gyakorolhat közvetlen hatást. Itt nemcsak a termékek népszerűsítése a cél, hanem a páciensek tudatos döntéshozatalának támogatása is.
Vásárló Okos vezérlés vs. elavult megoldások
Márkázott tartalom | 2026. március 13. 14:26
Otthonaink műszaki felszereltsége az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül. Ma már nemcsak az számít, hogy egy berendezés működik-e, hanem az is, mennyire illeszkedik a mindennapi életünkhöz, mennyire kényelmes, takarékos és hosszú távon mennyire fenntartható. A Meleget.hu szakértői is tapasztalják, hogy egyre több háztartásban merül fel a kérdés: érdemes-e ragaszkodni a megszokott, elavult megoldásokhoz, vagy itt az ideje az okos vezérlésre váltani?
Vásárló A szülői pénzügyek láthatatlan tétele: így tervezzük a nem mindennapi kiadásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 12. 13:31
Az ünnepek és jeles alkalmak – legyen szó születésnapról, névnapról, gyereknapról vagy év végi ünnepekről – mindig örömteli várakozással töltenek el bennünket. A meghitt pillanatok mögött azonban komoly szervezés és tudatos pénzügyi tervezés áll. Szülőként nemcsak az ajándékok kiválasztása, hanem a teljes költségvetés átgondolása is a feladataink közé tartozik.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG