2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Az áruházlánc szerint a diklórbenzollal szennyezett termékek nem jelentenek egészségügyi kockázatot. Magyarországra nem jutott belőlük.

A Portfolió írt arról, hogy egy technológiai hiba miatt egy ideig rendkívül magas mérgező diklórbenzol tartalmú alapanyaggal látta el matrac- és bútorgyártó ügyfeleit a BASF német vegyipari óriás. Az anyag felhasználásával készült termékek több bútoráruház, így az IKEA kínálatába is bekerültek.

A szóban forgó anyag a diklórbenzol, amely egyebek mellett a légfrissítő termékek összetevőjeként használatos, erős rákkeltő, de légzőszervi megbetegetédeseket is okoz, valamint a bőrt és a szemeket is károsíthatja - írja a Portfolió.

Az IKEA válasza

A hírre az IKEA közleményt adott ki. Mint írják, a megnövekedett diklórbenzol szint, amely a BASF cég gyártási hibája során került bizonyos termékekbe, nem jelent egészségügyi kockázatot. A céget október végén az IKEA beszállító albeszállítójaként tevékenykedő BASF értesítette arról, hogy egy gyártási hiba nőtt meg a termékekben a diklórbenzol szintje.

Magyarországra nem került ezekből

Az IKEA az ügyben vizsgálatot indított, amely jelenleg is tart, és az első megállapításai arra utalnak, hogy a megnőtt diklórbenzol szint csak egyes piacokat és csak korlátozott számú - a matracok és bútorhuzatok körébe tartozó - IKEA-terméket érinthet.

Ezek a MOREGEDAL, MATRAND, MYRBACKA, HÖVÄG, HAFSLO és HYLLESTAD termékcsaládba tartozó egyes termékek, illetve a HOLMSUND, EKERÖ, FRIHETEN, STRANDMON, KLIPPAN, VALLENTUNA, EVERTSBERG és KIVIK termékcsaládba tartozó egyes termékek.

Jó hír, hogy a magyarországi áruházakba ezek a termékek nem kerültek, a logisztikai folyamat korábbi pontján kiszűrték őket.

A HÖVÅG matrac. (Forrás: IKEA)

A diklórbenzol nevű szerves vegyület használatát az IKEA minden termékében tiltja, ugyanakkor a megnőtt diklórbenzol szintnek semmilyen egészségügyi kockázata nincs, veszélyt nem jelentenek, ezért az IKEA áruházaiban Magyarországon továbbra is kaphatóak a termékek - közölte a lánc.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG