3p
Stabilan emelkedik a prémium autók piaca Magyarországon - hamarosan mindhárom top márkának lesz gyára az országban.

A prémium autók szegmense 9,5 százalékkal bővült 2018-ban az új autók magyarországi piacán, ahol az eladott 136 601 személyautóból 12 949 prémium kategóriás volt.

A szegmens teljesítménye ugyan elmarad a teljes piac 17,5 százalékos bővülésétől, de a prémium szegmens sokkal stabilabb: évek óta 10 százalék körül bővül, és a válság is sokkal kevésbé volt rá hatással.

Mi számít prémiumnak?

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) 20 márkát sorol a prémium szegmensbe, amelyek 72,5 százalékát három márka - a Mercedes, a BMW és az Audi - uralja, felváltva osztozkodva az első helyeken. A BMW tavaly bejelentett több mint egymillió eurós beruházását követően már mind a három márka rendelkezni fog magyarországi gyártóhellyel, ami támogatást jelent az értékesítésben is.

A vezető márkák mögé felzárkózik még a Volvo, a Lexus, mellettük évi 150-200 körüli darabszámot tud elérni Magyarországon az Infinity, a Jaguar és a Porsche.

Toplista: Mercedes, BMW, Audi

A prémium kategória élén 2018-ban Magyarországon a Mercedes állt 4018 eladott személyautóval, ami a cég tájékoztatása szerint 25 százalékos bővülés volt.

A prémium kategória második helyezettje, a BMW tavaly 3140 autót értékesített Magyarországon, 16,3 százalékkal bővülve az előző évhez képest.

Az Audi 2018-ban 2229 autót értékesített Magyarországon, az eladások 19 százalékkal mérséklődtek, amit a Porsche Hungariához tartozó márka igazgatója, Mátrabérci Sándor a gépkocsimotorok károsanyag-kibocsátásának meghatározására bevezetett új teszteljárásra (WLTP) átállás előre látható hatásának tulajdonít.

Mi az a WLTP?

Röviden: az autókat most már csak úgy lehet eladni, ha olyan fogyasztási és károsanyag-kibocsátási adatokat mellékelnek hozzájuk, amelyek nem csak gyári- illetve tesztkörülmények között, hanem sokkal inkább a valós felhasználás közben is elérhetőek. A témát korábbi cikkünkben alaposan körüljártuk: Óriási zuhanás az autópiacon - tudjuk, miért nem tudtál új autót venni >>

A magyar piac egyébként a WLTP-szabályozás életbe lépése óta az átlag fölött teljesít, nálunk lényegesen alacsonyabb a visszaesés, mint más fontos piacokon.

Mindenki városi terepjárót akar

A vásárlók körében egyébként minden szegmensben, így a prémiumoknál is egyre népszerűbbek a városi terepjárók, az SUV-k: a szakértők szerint a kategóriában 2019-ben a 2018 évihez hasonló, 30 százalék feletti bővülés valószínűsíthető. A Mercedesnél az SUV kategória eladásai bővültek a legjobban, 46 százalékkal. A BMW-nél is kiemelkedő volt az SUV kategóriába sorolható X modellek eladása, 42 százalékkal bővült. Az Audi értékesítésében szintén jelentős, 32 százalékos részarányt tettek ki tavaly az SUV-ok, az előző évi 28 százalékos arány után.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG