3p

Bombaként robbant a hír tavaly, hogy a kormány szeretné a 25 év alatti munkavállalók számára eltörölni a személyi jövedelemadót. Ez az eltörlés 2022. január elseje óta van érvényben, ezzel pedig megkönnyítik a diákmunkások és a pályakezdő fiatalok helyzetét.

A kormány nem titkolt célja, hogy minél hamarabb álljanak munkába a fiatalok, ezzel is arra sarkallva őket, hogy anyagilag stabil helyzetbe kerülve családot alapíthassanak. A kimutatások szerint jelenleg a 14-25 év közöttiek 29 százaléka dolgozik, ezt pedig a kormány szeretné magasabbra emelni, ugyanis elmarad az európai átlagtól.

Munka vagy család?

A felsőfokú tanulmányok egyre gyakoribb választása miatt ugyanis folyamatosan kitolódik az első gyermek érkezésének ideje. A KSH adatai szerint már 2009-ben az első gyermeket világra hozó nők átlagéletkora 27,9 év volt, amely öt évvel magasabb, mint az 1990-es években.

A rendszerváltás idején a 30 éves nők csaknem fele már a kétgyermekes családokhoz tartozott, és mindössze 13 százalékos volt a gyermektelenek aránya. 2018-ban azonban már a 30 éves nők 56 százaléka gyermektelen, vagyis több, mint négyszeresére emelkedett az arány. Ennek egyik oka a kitolódott oktatás, hiszen sok fiatal 25 éves koráig a felsőoktatásban marad, és csak ezután kezd el dolgozni. Innen számítva pedig beletelik néhány évbe, mire megteremt magának és a leendő családnak minden feltételt.

Az SZJA-mentesség

A gyermekvállalási kedvet a számtalan kedvezményes hitel és a családi pótlékot kapó szülők adóvisszatérítése is elősegíti. Emellett azonban óriási lökést adhat a személyi jövedelemadó eltörlése a 25 év alattiaknak. Az SZJA mentesség abban az esetben él, hogyha az összevont adóalapba tartozó jövedelem nem haladja meg a havi 433.700 forintot. Az összevont adóalapba tartozik a munkabér, táppénz, egyéni vállalkozás átalányban megállapított jövedelme, őstermelői jövedelem. Az ingatlanból, ingatlan bérbeadásából származó jövedelem viszont nem!

Ha a havi jövedelem mértéke meghaladja a 433.700 forintot, akkor az a feletti értékre már kell személyi jövedelemadót fizetni. Csak azokra a hónapokra érvényes a  jogosultság, amikor a fiatal még nem tölti be a 25. évét. A hatályba lépés időpontja, vagyis 2022. január 1. pedig azt jelenti, hogy a 2021. december 31-ét követő időszakra elszámolt, vagy pedig a 2022. évet megelőző évre vonatkozó, de csak 2022. január 10-e után kifizetett munkabérre vonatkozik az szja mentesség.

Emellett pedig egy újabb kedvezmény jár a 25 év alatti friss házasoknak is. Ebben az esetben ugyanis a havi 5000 forintos adókedvezményt már 25 éves koruktól számított 24 hónapon át igénybe vehető. Ez a 24 hónap alatt nettó 120.000 forintot jelent a házasoknak!

Önéletrajzot elő!

Az egyik ok, ami miatt a kormány szeretné az szja mentességet kiterjeszteni a 4 gyermeket nevelő anyákról a 25 év alatti fiatalokra, hogy többen kerüljenek ki a munkaerőpiacra. Ezzel ugyanis motiválják a cégeket is a fiatalok felvételére, foglalkoztatására. Emellett pedig a diákok is nagyobb kedvet kaphatnak a gyakornoki vagy diákmunkák elvállalására egyetem mellett.

A diákok ugyanis a legtöbb esetben nem tudnak teljes állásban elhelyezkedni, ezért diák-, illetve iskolaszövetkezeteken keresztül dolgoznak. Ezzel a kedvezménnyel pedig ők is és a cégek is jól járnak, hiszen kevesebb járulékot kell fizetniük a 25 év alatti munkavállalók után. Most már az egyetlen dolog, ami hátra van, egy tökéletes diák önéletrajz megírása ahhoz, hogy a lehető leghamarabb munkába tudj állni!

(x)

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG