Örülhet a dohányipar - miközben számos országban egyre szigorúbban korlátozzák, a világ dohányfogyasztása tovább nő. A dohányosok száma a világon már az egymilliárdhoz közelít - derült ki a Journal of the American Medical Association folyóiratban megjelent tanulmányból, amire a Napi.hu hívta fel a figyelmet.
Az 1980-2012-ben 187 országból összegyűjtött adatok szerint míg a vizsgált időszak első évében a 15 éven felüli népességből 721 millió dohányzott, ezek száma 2012-re 967 millióra emelkedett. Az évente elszívott cigaretták száma pedig 4,96 ezer milliárdról 6,25 ezer milliárdra nőtt. Az egyetlen, optimizmusra okot adó tény, hogy - a világ népességének növekedése következtében - szemben az 1980-as adattal, amikor a férfiak 41 és a nők 10,6 százaléka dohányzott, ez 31, illetve 6,2 százalékra csökkent. A globális dohányosi arány 26-ról 18,7 százalékra ment le - vagyis úgy tűnik, a legfejlettebb országok egyre szigorúbb intézkedései hatásosak. Az Egyesült Államokban a dohányzók száma 52 millióról 38 millióra csökkent, így csak az ötödik a sorban.
Nehezebb élet, több dohányzás
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a legtöbb dohányos a szegény és a fejlődő országokban él - a közel 1 milliárd 80 százaléka. Az arányokat tekintve a világbajnok Kelet-Timor, ahol a férfiak 61 százaléka dohányzik, azt követi Indonézia, Kiribati, Örményország és Pápua-Új-Guinea. Nőtt a számuk Kínában, Bangladesben és Oroszországban is. A WHO állítja, hogy a dohányzás okozta betegségekben, köztük elsősorban tüdőrákban évente mintegy 6 millióan halnak meg, közülük 600 ezer passzív dohányzás áldozata - vagyis az olyan lépések, mint a nyilvános helyeken való dohányzás korlátozása és a cigaretta adójának emelése milliók életét mentheti meg. A Journal of the American Medical Association szerint csupán az Egyesült Államokban a tiltó intézkedések az elmúlt 50 évben 8 millió ember idő előtti halálát akadályozták meg, miközben ugyanezen idő alatt 17,7 millió embert vitt el a káros szenvedély okozta betegség.
Kína, India és Indonézia
A dohányosok számát tekintve Kína vezet, amelynek 1,3 milliárdos lakosságából 300 millióan hódolnak e szenvedélynek. Az ország vezetése már régóta tervez korlátozó intézkedéseket, de a szakértők szerint az erős hazai dohány lobbinak eddig sikerült megakadályozni nemcsak a korlátozások bevezetését, de a cigaretta áremelését és a dobozokon a veszélyekre figyelmeztető feliratok elhelyezését is.
A második helyen álló Indiában a számos tilalom ellenére 110 millióan dohányoznak, és a nők közül csak az USA-ban dohányoznak többen. A statisztika azonban nem tartalmazza azokat, akik nem a dohány füstjével élnek, hanem tubákolnak, illetve rágják, márpedig ez az országban a leghagyományosabb, és az indiaiak 28 százaléka hódol a füst nélküli dohányzásnak - írta a The India Times. A bronzérmes e versenyben Indonézia, a negyedik helyen Oroszország áll.
Oroszország 143 millió lakosából 39 millió dohányzik, közülük 28 millió a férfi és 11 millió nő. Fokozatosan lépnek életbe a korlátozó törvények, júniustól már az éttermekben és bárokban is tilos lesz a dohányzás. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök szakértői adatokra hivatkozva közölte, hogy évente 200 ezer orosz életét menthetik meg az új törvények.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
17 perce
-
Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
18 perce
-
Trump fontos kijelentést tett a vereség árnyékában
34 perce
-
Politikai földrengés: ez lehet az este legsokkolóbb demokrata győzelme
körülbelül 1 órája
-
Brutális győzelmet arathattak a demokraták a képviselőházban
körülbelül 1 órája
-
Mint az elefánt a porcelánboltban: katasztrofális vége lett Trump ügyködésének
körülbelül 1 órája
-
Teljes republikánus összeomlás Georgiában, 27 éve nem történt ilyen
3 órája
- Ők lettek a Madách Színház és az Új Színház új igazgatói
- Történelmi mélypont közelében a Balaton vízszintje, a klímaváltozás tovább ronthat a helyzeten
- Lódításon kapták Pócs Jánost?
- Tarr Zoltán tárcája közölte: már nyomoznak a Németh Balázst is népszerűsítő kiadványok ügyében
- Kulcsfontosságú szenátusi győzelem született Floridában
- Trump csak úgy felajánlotta Putyinnak az európai piacot
- Az ügynökakták nyilvánossá tétele előtti napon Orbán Viktor dokumentumokat tett közzé
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
A képviselőház után a szenátusban is többségbe kerülhettek a demokraták.
Brutális győzelmet arathattak a demokraták a képviselőházban
Közel húsz éve nem volt ekkora többség.
Teljes republikánus összeomlás Georgiában, 27 éve nem történt ilyen
A kormányzói szék is a demokratáké.
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
Mennyi fizetésemelésre számíthatunk 2027-ben?
05:26
-
December 24-e szabadnap lesz, de a cégeknek azért lesz vele munkájuk
16:56
-
A magyar háztartások majdnem háromszor akkora arányban takarítanak meg, mint a szlovákok
16:04
-
Török chipsóriás épít gyárat Magyarországon
14:59
-
Hatalmas területet vesz célba a Kifli.hu
13:53
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
2026. november 3. 06:16
-
Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
2026. november 3. 06:42
-
Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
2026. november 3. 13:06
-
Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
2026. november 3. 18:31
-
Teljes republikánus összeomlás Georgiában, 27 éve nem történt ilyen
2026. november 4. 03:21


