3p
Tudtuk, hogy akár páros végbéltükrözést is bevállalnak a revizorok az adócsalók leleplezésére, és hogy simán eljátszanak egy limuzinos leánybúcsút, hogy kiderítsék, kapnak-e a végén számlát a szolgáltatásról. Most azonban megint taroltak egy új ötlettel: menekülteknek öltöztek, és a déli határvidéken portyáztak. Elszomorító, amit találtak: ott húzzák le a migránsokat a pofátlan szolgáltatók, ahol csak tudják. Szépen bevált a NAV meghökkentő ötlete.
Illegális bevándorlók a budapesti Nyugati pályaudvarnál lévő tranzitzónában 2015. augusztus 21-én. Vajon hány adóellenőr van a képen? MTI Fotó: Kovács Attila

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei migránsként megjelenve tartottak ellenőrzést a napokban Szeged, Röszke, Mórahalom és Ásotthalom területén. A 10 főből álló „csapat” 29 vizsgálatot tartott, amelyből 14 alkalommal tapasztaltak jogsértést.

Tényleg beöltöztek migránsnak

A pénzügyőrök Csongrád megye azon településeit választották ki ellenőrzéseik célpontjaként, melyeken a Szerbiából Magyarországra belépő bevándorlók tömegesen áthaladnak, és különböző szolgáltatásokat vesznek igénybe. A migránsoknak álcázott „csapat” vendéglátó-ipari egységekben, kiskereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodóknál, valamint személyszállító szolgáltatást nyújtóknál tartottak próbavásárlást. Angolul beszélve, több esetben euróval fizetve vásároltak különböző termékeket, például élelmiszereket, ásványvizet stb.

Eurót kétszázért váltanak, számlát nem adnak

A NAV munkatársai számos jogsértést tapasztaltak. A próbavásárlások több mint felénél sem számlát, sem nyugtát nem adtak az eladók, ezen kívül az eurót jóval a piaci ár alatt, 200 forintos árfolyamon számították át. Két esetben taxiba szállt a „migráns csapat”, majd útjuk végén azt tapasztalták, hogy nem kaptak semmilyen bizonylatot. Egy benzinkúton a pénzügyőröknek 200 forinttal számították át az eurót, míg a következő, szerb állampolgárságú vásárlónak már 300 forinttal.

Nem hagyják, hogy menekülteken nyerészkedjenek

A jogsértések miatt eljárást indítottak a pénzügyőrök, hiszen valamennyi szolgáltatás és áru ellenértéke, akár forintban, akár euróban, jövedelemnek minősül, azonban egyértelműen kiderült, hogy általában a migránsoktól származó bevétel után nem fizetnek adót.

A NAV azt is közölte: munkatársai továbbra is fokozottan ellenőrzik az érintett területeken működő szolgáltatókat, hogy megakadályozzák az adóelkerülést és a tisztességtelen haszonszerzést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
Vásárló Közös megegyezéses válás: gyors és konfliktusmentes út a különváláshoz
Márkázott tartalom | 2026. május 30. 12:00
A válások során sok pár találkozik azzal a dilemmával, hogy békés úton, közösen egyezve bontják fel a házasságukat, vagy inkább peres útra terelik az ügyet. Az első lehetőség számos előnyt hordoz magában, amit érdemes alaposan megfontolni. Az utóbbi években a közös megegyezéses válás egyre népszerűbbé vált, nem véletlenül. De mi áll ennek a trendnek a hátterében?
Vásárló A homlokzat új dimenziója a sötét WPC falburkolattal
Márkázott tartalom | 2026. május 29. 11:37
A modern építészetben a falburkolatok szerepe egyre jelentősebbé válik. Gondolt már arra, hogyan adhatna teljesen friss megjelenést otthona külső falainak? Azok számára, akik tartós és esztétikus megoldást keresnek, a WPC (Wood-Plastic Composite) falburkolat kiváló lehetőség. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG