|
| MTI Fotó: Illyés Tibor |
A főváros polgármestere az Index kérdéseire mondta el, hogy nemsokára tárgyalóasztalra kerül a dízelautók Budapestről történő kitiltása. Korában Madrid, München, Stuttgart és Hollandia, valamint Róma, Mexikóváros Athén és Párizs jelezte, hogy 2025-ig száműzik a dízelmotorokat a nagyvárosokból. Tarlós közölte: a lépés középtávon elképzelhető és indokolt Budapesten is. Már egyébként most életben van a szmogriadó-rendelet, amely riadó esetén bizonyos dízeleknek tiltja meg a használatát – ez két év múlva élesedik.
Elgondolása szerint öt éven belül még biztosan nem oldható meg a kérdés, de azt biztosra veszi, hogy Budapesten is megoldható a tiltás. Jelenleg azonban a jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a dízelkocsik kitiltását, ráadásul mások az autósok anyagi körülményei és más a gépkocsipark állapota is, tette hozzá Tarlós. Ehhez a lakosságot, a vállalkozókat is fel kell készíteni, valamint teljesen új jogszabályokat kell alkotni, ami időigényes folyamat.
A dollár és a svájci frank is elhúzott.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




