3p
Gőzerővel dolgoznak a budapesti kerékpár-kölcsönző rendszeren, az indulás időpontja azonban nem ismeretes, úgy tűnik, a kivitelező T-Systemstől függ. A kötbér naponta 1,8 millió, ha elér egy bizonyos szintet, fel lehet mondani a szerződést, de nem ez a cél. Ha működni fog, páratlan lesz.

Talán júliusban elindul

Két hónapos késés után most úgy néz ki, júliusban indulhat el a budapesti közösségi kerékpáros rendszer - hangzott el a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes és BKK vezérigazgatójának keddi sajtótájékoztatóján. Részletek >>>

Gőzerővel dolgoznak a Mol Bubi budapesti kerékpárkölcsönző rendszeren. A BKK közel száz munkatársa naponta teszteli a rendszert, amelynek készültsége azonban egyelőre valóban csak 50-80 százalékos – mondta el múlt héten Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a Gazdasági Rádió Mozgásban című műsorában. A hibákról naponta jegyzőkönyv készül, amelyet a fejlesztést végző T-Systemsnek átadnak, hibás rendszert nem vesznek át. A rendszer indulásának időpontjáról semmi közelebbi nem hangzott el.

A rendszer a vezérigazgató szerint páratlan Európában, más országok rendszereiből veszi át a legjobb, leginnovatívabb elemeket. Ugyanakkor a kerékpárok magyar gyártmányúak, amilyeneket másutt még nem használtak, ez elejétől fogja jelentett bizonyos illesztési kockázatokat. Nemcsak a rendszer számítógépesített, minden kerékpárban egyedülálló módon egy külön számítógép működik. Ilyen rendszer még nincs a világon, ez nem egy rossz rendszer, a késés ellenére sem – hangzott el.

A táblán: "Kerékpár visszaadása... Hibát észlelt?"

A rendszert a sírból kellett feltámasztani, évek óta állt a projekt, de most már ott tartunk, hogy „gyakorlatilag másodperceken belül indulhat” – mondta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes. Szerinte az, hogy az európai rendszerekből a legjobb részeket vették át, az nem jelenti azt, hogy túl lett bonyolítva és életszerűtlen a Bubi.

A kivitelező által fizetendő, a késés miatti kötbér már százmillió forint felett jár, és folyamatosan, napi 1,8 millióval növekszik. Ezt majd a szerződés szerint fizetendő díjból fogják később levonni – mondta Vitézy. A kötbérplafon 178 millió forint, ennek elérésekor a szerződést elvileg fel lehet mondani, de nem ez az elsődleges szándék.

A Bubi-bérlet az első ügyfeleknek 12 ezer, később a tervek szerint 18 ezer forintba kerül majd évente, de akinek éves BKV-bérlete van, az komoly, 50 százalékos kedvezményt kap ebből. A Bubi-bérlettel annyiszor lehet félórás időszakokra kivenni egy biciklit, amennyiszer az ügyfél kívánja. A fél órán túli használat viszont további díjjal jár, ebből is kapnak kedvezményt az éves Bubi-bérletesek.

Eddig 1100 kerékpárt telepítettek, de további 2200 kerékpár rendelésére van lehetőség a szerződésben. Ezekkel további 150 állomást lehetne kiépíteni. Jelenleg elsősorban a belvárosi, belváros-közeli területeken vannak állomások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 10 spórolási tipp, amit bárki könnyedén bevezethet a mindennapokban
PR | 2025. szeptember 30. 11:11
A spórolás sokaknak egyet jelent a lemondással, pedig valójában apró szokásokról van szó. Ha kicsit tudatosabban figyelünk a mindennapi döntéseinkre, a hónap végén sokkal több pénz maradhat a zsebünkben. Nem kell drasztikus változtatásokat tennünk, elég, ha néhány kisebb lépést fokozatosan beépítünk az életünkbe.
Vásárló Esedékes egy tankolás? Ennyibe kerül most a benzin és a gázolaj
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 13:14
Jó hír, hogy nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára pénteken.
Vásárló Legalább rossz hírt nem kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 11. 12:11
De jót sem.
Vásárló Régi kazetták: felbecsülhetetlen emlék, pontosan meghatározott érték
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 9. 11:57
Nem is olyan régen ki gondolta volna, hogy a VHS kazetták csillaga egyszer leáldozik majd. Az ilyen kazettákon őrzött emlékek felbecsülhetetlen értéket képviselnek, de technológiai akadályok miatt egyre nehezebben válnak hozzáférhetővé – ami érthető okokból kétségbeejtő lehet.
Vásárló Miért fontos a hőkamerás vizsgálat házfelújítás előtt?
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 14:38
Egy lakás vagy ház felújítása előtt az alapos tervezés nélkülözhetetlen. A hőkamerás vizsgálat az egyik legjobb módszer, amely révén pontosan láthatóvá válnak az épület hőveszteségi pontjai. 
Vásárló A székhelyhasználat jogcímét igazoló okirat jelentősége
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 14:27
Gondolt már arra, miért elengedhetetlen, hogy egy vállalkozás a bérbe vett ingatlanra vonatkozó jogviszonyt írásban is igazolni tudja? 
Vásárló Hogyan tüntesd el a nikotin- és beázásfoltokat a falról?
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 11:27
Képzeld el, hogy frissen festett falra tekintesz. Minden nagyszerűen néz ki, de néhány nap múlva észreveszed, hogy a régi, makacs foltok újra megjelennek. Az ilyen problémák igazán bosszantóak, hiszen a beázás nyomai, a dohányfüst okozta sárgás elszíneződések vagy egy konyhai baleset után ottmaradt korom foltjai rendre visszatérnek. 
Vásárló A frontok hatása a szervezetünkre
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 11:06
Talán nincs is olyan ember, akit ne viselne meg az állandó időjárás-változás. Ki az ízületeiben érzi, ha jön a melegfront, ki fejfájástól szenved, ha hidegebbre fordul az idő. A kellemetlen tünetek befolyásolják a közérzetet, de a napi feladatok elvégzésére is kihathatnak – akár a munka során is teljesíthetünk rosszul, amely anyagi következményekkel is járhat.
Vásárló Van, ami 50-60 százalékkal drágább, mint tavaly – ennyibe kerül most a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. szeptember 8. 05:49
Hajszál híján ismét két számjegyű áremelkedést tapasztalt éves szinten a hazai hipermarketekben a Privátbankár Árkosár-felmérése – 38 ezer forintba kerül egy átlagos családi élelmiszer-nagybevásárlás, ez valamivel kevesebb, mint augusztusban. Szélsőséges árváltozásokat találtunk: a frissen meghosszabbított árrésstopos termékek között komolyabb csökkenést is mértünk, más termékeknél viszont 50-60 százalékos éves drágulás is előfordul.
Vásárló A bagel titka és varázsa
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 5. 10:33
Gondoltál már arra, honnan származik a bagel, ez a népszerű reggeli finomság? A pékáruk rajongói bizonyára örömmel hallják, hogy a bagel Budapesten is hódít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG