2p
Majdnem olyan ikonikus, mint a „Hello world”.

Nehéz elhinni, hogy már 25 éve használjuk az SMS-szolgáltatást, az első ilyen üzenetet ugyanis 1992-ben küldte el az akkor 22 éves programozó, Neil Papworth. Az üzenetet kollégájának, Richard Jarvisnak küldte el, és nemes egyszerűséggel annyi állt – angolul – az üzenetben: „Boldog karácsonyt”. Papworth akkor már évek óta dolgozott a Short Message Service, vagyis az SMS létrehozásán, egy évvel később, 1993-ban pedig a Nokia új szolgáltatást is hozott rá: a telefon immár különböző hangjelzéssel jelezte, ha üzenetet kaptunk, ezt közölte a Vodafone a Privátbankár.hu-val.

Ugyanakkor, ha ma akarnánk a régi SMS szabványt használni, valószínűleg nem lenne különösebben népszerű. A kezdetben az üzenetek maximum 160 karakterből állhattak, és mivel a ma széles körben ismert emotikonoknak még nyoma sem volt, így saját kis nyelv jött létre a rövidítésekre, hogy minél több hangulatelemet bele lehessen sűríteni a mondanivalóba. Arra pedig egészen 1999-ig kellett várni, hogy az üzeneteket ne csak egyetlen hálózat tudja kezelni, hanem bárki bárkinek bármikor SMS-t küldhessen. A többi pedig azóta történelem: ma már tényleg csak az használ SMS-t, akinek épp nincs internetelérése.

A közösségi média terjedésével a levelezés is átterelődött az internetre, így pedig egy új probléma jelent meg: rengeteg a közösségimédia-függő Magyarországon. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Itt vannak a számok: mi készül a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 15:22
Így alakulhatnak az árak a hónap utolsó napján.
Vásárló Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata
PR | 2025. május 28. 12:14
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Vásárló Drasztikus áremelésre kényszerülhet a Temu
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 19:28
Felére zuhant a Temut üzemeltető Pinduoduo (PDD) Holding profitja az első negyedévben.
Vásárló Rangsorolták a vásárlókat, a magyar eredmény kiábrándító
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 12:51
Az európai vevők többsége szerint nem lesz jobb a helyzet. 
Vásárló Nagy Márton valami olyanra készül, aminek sok magyar örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 14:02
Úgy tűnik, hogy haladnak a tárgyalások a következő árrésstophoz.
Vásárló Ritka dobásra készülnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:57
Ugyanazon az áron adhatják kedden mind a 95-ös oktánszámú üzemanyagot, mind a gázolajat, mint hétfőn. 
Vásárló Elsöprő mutatvány várható az Alditól, a Lidltől és a többiektől is
Buksza blog | 2025. május 24. 16:03
Tovább hanyatlanak a hagyományos, mindenfélét kínáló nagyáruházak, és nem az elektronikus kereskedelem veszi át a helyüket. Az emberek még inkább figyelni fognak a pénztárcájukra a következő években.
Vásárló Akciós termékekre vadászó vevők között tört ki bunyó egy csehországi Lidlben, élen a nyugdíjas vásárlókkal
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 11:54
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a csehek minden körülmények között megőrzik a hidegvérüket. Ha akciós termékekről van szó, akkor ők is hajlamosak elveszteni az önuralmukat.
Vásárló A BYD elárulta a magyar számokat
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 08:22
Látványosan erősödik a BYD autómárka pozíciója a magyarországi újautó-piacon, az idei első négy hónap kiemelkedő eredményeket hozott, és ez az év további részében tovább javulhat a márkakereskedői hálózat intenzív bővülésével, amit erőteljes modellkínálattal támogat meg a NEV (New Energy Vehicle – új energiával hajtott jármű) szegmensben élen járó kínai gyártó.
Vásárló Próbál példát mutatni a Nike abban, hogyan lehet túlélni Trump új világrendjét
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 11:29
Bár Donald Trump vámháborújának hatásait nem tudják elkerülni a cégek, van mozgásterük abban, miként emelik egyes termékeik árát. A Nike például a gyerekeknek szánt cipőkért egyelőre nem kér többet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG