A rendkívüli eset miatt egyelőre nem rendeltek el korlátozást, az eddigi információk szerint ugyanis helyben történt az értékesítés. A csempészetet ugyan soha nem lehet kizárni, de eddig semmilyen tény nem erősítette meg, hogy az értékesítés más uniós tagországokat is érintett volna. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság folyamatosan figyeli az eseményeket, és ha ezek alapján úgy ítéli meg, megteszi a szükséges intézkedéseket - mondta Oravecz Márton.
A cseh egészségügyi minisztérium péntek este azonnali hatállyal betiltotta az országban a 20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú szeszes italok forgalmazását, felszolgálását, összefüggésben az utóbbi napok metil-alkohol-mérgezéses eseteivel.
Csehországban az utóbbi tíz napban 21-re emelkedett a metil-alkohol-mérgezésben meghaltak száma, és a hétfő reggeli adatok szerint további 38 embert súlyos állapotban kórházban ápolnak.
Az üggyel kapcsolatban a rendőrség eddig 23 embert vett őrizetbe, közülük 13 ellen büntetőeljárás indult, de a súlyosan mérgező alkohol forrását egyelőre nem sikerült feltárni.
Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?
Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.
Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Mit adtak nekünk az akkumulátorgyárak?
16 perce
-
Az orosz agresszió évfordulóján Belaruszt is a földbe döngölte az Európai Parlament
36 perce
-
Ukrajna bekeményit: kedden is megbombázták a Barátság vezeték betáplálási pontját
körülbelül 1 órája
-
Nem találja az irányt a tőzsde New Yorkban
körülbelül 1 órája
-
Panama átvette az irányítást a csatorna kikötői felett
2 órája
-
Bár nő az orosz olajexport, estek az energiaexport bevételek
2 órája
-
Ukrajna: már több megoldást is kínáltunk olajügyben, de Orbán Viktornak nem érdeke a megegyezés
2 órája
- Miért nem hallgatott Zelenszkij az amerikai figyelmeztetésekre?
- Nem lehet Ukrajnát „csak úgy” levágni az európai áramhálózatról – figyelmeztetnek a szakértők
- Több szinten is próbálják meggyőzni a magyar kormányt az EU-s vétóról
- Akkor ennyit a Barátság újraindításáról? Újabb ukrán dróntámadásról jött hír
- A benzin és a dízel is jelentősen drágul
- Náci kivégzés megkerült fotói borzolják a kedélyeket Görögországban
- Keményen visszaszólt a brüsszeli figyelmeztetésre Orbán Viktor
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Az orosz agresszió évfordulóján Belaruszt is a földbe döngölte az Európai Parlament
Elítélték az orosz agressziót.
Ukrajna bekeményit: kedden is megbombázták a Barátság vezeték betáplálási pontját
-
SIA Csoport: pénzügyi jelentés a harmadik negyedévről
14:45
-
Ötszáz év lenyomata: új grafikai kiállítás Budapesten
14:31
-
Utazás kiállítás: élmények, szakmai programok és növekvő látogatószám
14:11
-
Nagyszabású régiségvásár a Tisza-tónál
12:45
-
Ahol a fény vízre száll – Szlovénia különleges „Valentin-napja”
12:42
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Pontosan megmondták az amerikaiak, mi fog történni négy éve, de Zelenszkij sem hitt nekik
2026. február 24. 05:44
-
Nem akármit válaszolt Orbán Viktor az uniós figyelmeztetésre
2026. február 24. 12:04
-
Győzködik a magyar kormányt a vétó miatt – Kaja Kallas meglepődött
2026. február 23. 17:35
-
Ukrajna: már több megoldást is kínáltunk olajügyben, de Orbán Viktornak nem érdeke a megegyezés
2026. február 24. 15:00
A kormány tavaly is közel 500 milliárd forinttal támogatta az ide települő akkumulátorgyárakat. Erről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában. 
