Szeptember második felében írhatja ki az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a megtett távolsággal arányos, elektronikus útdíjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges eszközök beszerzését célzó tendert; mivel a közbeszerzés indítását korábban is erre a hónapra ütemezték, így nincs érdemi csúszás - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Az NFM szerint, a közbeszerzés már idén lezárulhat. A kormányzat változatlanul jövő júliusban vezetné be az e-útdíjat, így a közbeszerzésen induló pályázóktól azt várja, ehhez igazodjanak.
Már több cég jelezte, hogy pályázna: a Deutsche Telekom érdekeltségébe tartozó T-Systems Magyarország Zrt. a műholdas GNSS technológiával indulna, és az EFKON Group, a világ egyik vezető intelligens szállítási és útdíj-megoldásokat kiépítő és üzemeltető vállalata is bejelentette indulási szándékát.
Az új rendszerben kizárólag a tehergépkocsik fizetnek a megtett távolsággal arányos díjat az autópályákon, autóutakon és egyes főútszakaszokon, összesen 6318 kilométeren. A 3,5 tonna feletti járművek számára az M0 körgyűrű és az azon belüli gyorsforgalmi szakaszok, valamint az M31 kivételével a teljes gyorsforgalmi hálózat díjköteles lesz. A személygépkocsik és autóbuszok a jelenleg is működő e-matricás rendszerben maradnak.
Korábban megírtuk, hogy 42 milliárd forintot szán a kabinet a használatarányos elektronikus útdíj rendszerének tervezésére és kiépítésére. A kormány szerint 2013. évi költségvetésben jelenhet meg az országos közutak használatáért fizetendő útdíj rendszerének kiépítése, melyhez uniós forrásokat is használnának. Azzal számolnak, hogy a jövő évi büdzsében 75 milliárd forintos díjbevételt jelent majd az e-útdíj.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Trump elégedett: hadianyagok egész hegyét gyártja le az Egyesült Államok
5 órája
-
Így kerülhetik meg a hormuzi lélekvesztőt – erre locsol dollármilliárdokat az olajipar
6 órája
-
Tényleg egyeztet Brüsszel a magyar kormánnyal a napi egymillió eurós bírságról
6 órája
-
Vérszemet kapott a forint, most öröm az árfolyamra nézni
6 órája
-
Rossz napok után korrigáltak a befektetők Budapesten
7 órája
-
Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
7 órája
-
Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
8 órája
- Vissza tud erősödni a forint a választások utáni mélypontról? Így kezd csütörtökön a hazai fizetőeszköz
- Levelet írtak Kapitány Istvánnak: itt az ideje elengedni a rezsicsökkentést?
- Reagált az EU Magyar Péter mondataira: zajlik az egyeztetés a napi egymillió eurós bírságról
- Törlik a céget, amely még a választások előtt hatalmasat bizniszelt Mészáros Lőrinccel
- Baka András döntött, katonai vezető távozik november végén
- Kiderült, milyen szerepe lehetett volna Orbán Viktor fiának a csádi misszióban
- Jelentős befolyást szerzett a magyar állam a Molban
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
- Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont 2026. szeptember 3. 11:32
- Mégis begyorsulhat a vagyonvisszaszerzés? Magyar Péter vetett fel fontos dolgot 2026. augusztus 30. 15:02
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
Trump elégedett: hadianyagok egész hegyét gyártja le az Egyesült Államok
Saját felhasználásra készítik ezeket.
-
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35 -
Százmilliárd dollárt ért, ma már csak a negyedét: rosszul indult a Shein tőzsdei története2026. szeptember 2. 08:34 -
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09
További hírek >
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont
2026. szeptember 3. 11:32
-
Határidőt szabott Orbán Anita Ukrajnának
2026. szeptember 3. 14:12
-
Újra itt a kínzó kérdés: mi lesz veled, forint?
2026. szeptember 3. 05:56
-
Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
2026. szeptember 3. 16:51





