5p
A napokban mindenhol elkezdődik a fűtési szezon - a megfelelő szellőztetésre azonban ilyenkor is gondot kell fordítani. Néhány egyszerű módszerrel könnyen elkerülhető a belső térben megtalálható allergének, a szén-dioxid, a szén-monoxid okozta egészségkárosodás. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet összeszedte, mire kell odafigyelni.

Miért rossz a fűtés az allergiásoknak?

A fűtési szezonban kevesebbet nyitunk ablakot, ezért a lakás levegőjében felhalmozódik a vízpára, ami a lehűlt falakon és ablakokon lecsapódik. A nedvesség penészgombák és poratkák megjelenésével, ezáltal különböző légúti megbetegedésekkel jár. Többnyire asztmát, illetve allergiát okoz.

Fontos, hogy ebben az időszakban is fordítsunk figyelmet a lakás szellőztetésére. Amennyiben nincs az ablakokban légbevezető rés, javasolt azt beépíteni. Egyes esetekben arra is szükség lehet, hogy a friss levegő beszívását valamilyen gépi berendezéssel oldják meg. A légbevezető résen át meginduló légáram elegendő ahhoz, hogy javuljon a levegőminőség, a légszennyező anyagok és a pára szintje jelentősen csökkenjen.

Hogyan szellőztessünk télen?

Naponta többször valamennyi ablakot sarkig tárjuk ki, és így rövid ideig, de intenzíven szellőztessünk - ne várjuk meg, míg a falak lehűlnek. E rövid, pár perces idő alatt a párás, szennyezett meleg levegő kitódul a lakásból, és helyette száraz, friss, tiszta levegő áramlik be.

A fűtés megkezdése előtt fontos a portalanítás is. A bútorokon, a szőnyegekben, kárpitozott bútorokon megült porban sok, nyáron leülepedett pollen halmozódik fel, ezek a fűtésnél felkavarodnak, lebegnek, és légzőszervi panaszokat okoznak. E szennyeződések lerakódhatnak a fűtőtesten vagy a helyiséget meleg levegővel ellátó klímarendszerben is.

A fűtési szezon előtt takarítsuk ki a fűtőtestet ill. tisztíttassuk meg a helyiséget meleg levegővel ellátó klímarendszert! A lakás levegőminősége légtisztítókkal is javítható.

A gyengén szellőztetett helyiségekben a szén-dioxid koncentrációja általában magasabb az ajánlott értéknél. Ugyan egészségkárosító hatása csak igen magas koncentrációk esetén van, viszont rontja a belső térben tartózkodók közérzetét, koncentrálóképességét.

A használati és berendezési tárgyakból, építőanyagokból, illetve a lakásokban végzett tevékenységeinkből (főzés, fűtés, festés/hobbi tevékenység, légtisztítók használata, takarítás, dohányzás) rengeteg veszélyes anyag kerül a levegőbe. Ezek többsége komoly egészségkárosító hatással bír (pl.: illékony szerves vegyületek, ftalátok, brómozott égésgátlók, fémek, poliaromás szénhidrogének stb. révén).

A fűtési szezonra az alábbiakat javasolja az intézet:

 

  • a lakás megfelelő szellőztetésének biztosítását, ha szükséges, légtechnikai rendszerek kiépítését,
  • helyes takarítási gyakorlatot (nyitott ablak mellett takarítsunk, a tisztítószerek közül lehetőleg ökocímkével ellátott, vagy természetes termékeket válasszunk),
  • felújítási, karbantartási munkákat ne a fűtési időszakra időzítsünk, és lehetőség szerint alacsony károsanyag-kibocsátású anyagokat válasszunk,
  • új bútorokat is lehetőség szerint a nyári időszakban vásároljunk, és akkor is több hetes szellőztetés után vigyük be a lakásba.

 

Vigyázz a szén-monoxiddal!

Azt hiszed, biztonságban vagy?

Tíz szén-monoxid-érzékelőből kilenc megbukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tesztjén. Részletek >>

A fűtési szezon beindulásával megszaporodnak a szén-monoxid mérgezéses esetek. A szén-monoxid (CO) igen veszélyes, színtelen, szagtalan, mérgező hatású gáz. A szénvegyületek tökéletlen égése során keletkezik, így lakásokban a tüzelő és fűtőberendezésekből, a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó garázsból származhat. A szén-monoxid gyengíti a vér oxigénszállító képességét, így oxigénhiányos állapot kialakulását okozhatja. A szén-monoxid mérgezés kezdeti tünetei a fejfájás, hányás, majd súlyos esetekben eszméletvesztés és halál.

A fűtési szezon beindulásával az alábbiakat javasolják:

 

  • Szakemberrel nézesse át a fűtő és tüzelőberendezéseket, és azokat rendszeresen tartsa is karban. Fontos a szellőzésük megfelelő biztosítása is!
  • Sose járassa a gépkocsi motorját zárt térben, különösen, ha lakásához közvetlenül kapcsolódó garázsa van.
  • Nagyobb biztonsága érdekében célszerű CO érzékelő beszerzése, minden olyan helyiségbe, ahol nyíltlángú berendezés van. Olyan készüléket válasszon, mely tanúsítottan megfelel az EN 50291:2001 szabvány előírásainak.

 

És akkor még ott vannak a betegségek...

Az influenzavírusok főként nyálcseppekkel terjednek, amelyek tüsszögés, köhögés során jutnak a levegőbe. A levegőben szálló cseppek idővel leülepednek a tárgyak felületére. Ezeket megérintve, majd szánkhoz, szemünkhöz, orrunkhoz nyúlva a vírust a szervezetünkbe juttathatjuk. Kerüljük el tehát orrunk, szájunk felesleges megérintését, figyeljünk tudatosan sokszor önkéntelen mozdulatainkra. Ne feledkezzünk el a rendszeres kézmosásról és a takarításról.

Ha már beütött a baj, a beteg szobájában gyakran kell szellőztetni, óránként legalább 5-10 percig.  Figyeljük a lakás páratartalmát. Az influenzás betegek számára, csakúgy, mint az allergiások esetében, az 50-60 százalék körüli relatív páratartalom a megfelelő.

Dr. Magyar Donát, Dr. Páldy Anna, Dr. Beregszászi Tímea, az Országos Környezetegészségügyi Intézet munkatársainak összeállítása alapján

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Visszatérés az iskolába: bevásárlás, ami megkönnyíti a gyerekeknek az új tanévet
PR | 2025. augusztus 14. 16:34
Az iskolapadba való visszatérés egyáltalán nem kell, hogy a nyári vakáció utáni első hidegzuhany legyen. Ha tudatosan készülünk, a bevásárlás nemcsak praktikus feladat, hanem közös, vidám program is lehet a gyerekekkel. Hiszen egy jól kiválasztott felszerelés nem csupán használati tárgy, hanem inspiráció is: egy kényelmes, ergonomikus hátizsák, egy színes, rendszerezett tolltartó vagy egy kreatív írószer képes arra, hogy már az első tanítási napon mosolyt csaljon a gyerekek arcára. Egy ilyen előkészület nemcsak megkönnyíti az átállást, hanem izgalommal és várakozással tölti meg a tanévkezdést.
Vásárló Környezettudatos címkenyomtatás: fenntarthatóság minden vonalkóddal
PR | 2025. augusztus 14. 15:17
A klímaváltozás vitathatatlan tény, ahogy az is, hogy a környezeti terhelésben a vállalkozások nem fenntartható működése is fontos szerepet játszik. Nem csoda, hogy egyre több iparágban ismerik fel, hogy változtatni kell. Nem kivétel a címkézési szektor sem, hiszen a különféle címkék előállítása jelentős ökológiai lábnyomot hagy maga után. A jó hír az, hogy az újgenerációs címkéknek köszönhetően van lehetőség a változtatásra, mutatjuk, hogyan!
Vásárló Nyaralni indul? Van egy fontos hírünk, ha tankolni akar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 14:21
Részben csökkennek az árak. 
Vásárló Élelmiszerhorror: két éves csúcson az árak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 8. 19:51
Nem hozott jó híreket a FAO.
Vásárló Az életvégi tervezéssel sokat segíthetünk szeretteinken!
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 7. 12:03
A halál gondolatát még ma is sokan kerülik, beszédtémaként pedig szinte sosem találkozhatunk vele. Olyan, mintha valami bajt hozna ránk, ha felemlegetjük, pedig ez valójában nem a halálról szól, hanem rólunk és a szeretteinkről, akiket magunk után hagyunk majd.
Vásárló Most végre könnyebb levegőt venni: fordulat a családi nagybevásárlásnál
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. augusztus 7. 05:44
Közel egy éve nem látott szintre mérséklődött az élelmiszer-infláció a hipermarketekben a Privátbankár legújabb Árkosár felmérése szerint. A családi nagybevásárlás költségei kedvező irányba mozdultak el, az élelmiszerárak növekedésének üteme lassult: a júliusi két számjegyű áremelkedés augusztusra egy számjegyűre szelídült. Augusztus 20-hoz közeledve kíváncsiak voltunk, hogy mennyiért adják az áruházláncok a kenyeret, illetve mennyibe kerülhet a lekvárfőzés.
Vásárló CBD olaj: egészség és pénzügyi tudatosság egy üvegben
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 3. 10:39
A pénzügyi világban gyakran halljuk, hogy a jó befektetés hosszú távon térül meg, és ez az elv bizony az egészségünk esetében is érvényes. A CBD olaj vásárlásánál nem csupán az árra kell figyelnünk, hanem arra is, milyen hatóanyag-tartalmat, tisztaságot és minőséget kapunk a pénzünkért.
Vásárló Stabil beruházás hosszú távra – a jövőbiztos energiagazdálkodás alapjai
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 15:30
A pénzügyi tervezésben egyre fontosabb szerepet kapnak azok a döntések, amelyek egyszerre csökkentik a kiadásokat és mérséklik a működési kockázatokat. A megújuló energiába történő beruházás, különösen ipari szinten ma már nem kísérlet, hanem tudatos lépés a hosszú távú stabilitás felé.
Vásárló Minőségi és tartós teraszburkolatok előnyei
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 13:27
Sokan álmodnak arról, hogy egy szép és időtálló teraszon pihenhessenek. Az építészetben és lakberendezésben komoly szerepet kapnak azok a burkolatok, amik biztosítják a kültéri tér kellemes megjelenését. Ez vajon elérhető?  
Vásárló Hogyan intézheted el egyszerűen a céges autók műszaki vizsgáztatását?
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:25
Ha céges autóid vannak, ismerős lehet a helyzet, amikor a műszaki vizsgák időpontjait próbálod nyilvántartani. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG