5p
A miniszterelnök elárulta, hogy mi lesz olcsóbb idén.

A harmadik rezsicsökkentéssel az áram, a gáz és a távhő ára lesz alacsonyabb ismét - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Jelezte, hogy az újabb rezsicsökkentés mértékéről a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésén döntenek a jövő héten.

"Jó kis rezsicsökkentés lesz ez is" - fogalmazott a kormányfő.

Arra a kérdésre, szerinte lesz-e olyan lakossági energiaszolgáltató, amely a rezsicsökkentés miatt kivonul Magyarországról, Orbán Viktor azt válaszolta: "a múltkor is visszavásároltunk egy nagyon jelentős energiaszolgáltatót, a Főgázt. (...) És ilyen mozgások még lesznek a jövőben is".

Álláspontja szerint ugyan igaz, hogy a magángazdaságnak sok erénye van az állami tulajdonnal szemben, de ha monopóliumokról van szó, akkor "a magánkézben lévő monopólium sokkal rosszabb, mint az állami kézben lévő", mert ha magántulajdonban vannak, kifosztják az embereket.

"Ezért ahol monopólium van, ott én nem fogadom el, hogy hosszabb távon is fennmaradjanak magánmonopóliumok, hanem arra törekszem, hogy köztulajdon jöjjön létre" - mondta a miniszterelnök, példaként említve az energia lakossághoz való eljuttatásának területét, ahol szerinte az államnak növelnie kell szerepét.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Paks nélkül rezsicsökkentés sem lenne?

Magyarországnak az az érdeke, hogy Paks hosszú távon is legalább 40-45 százalékát biztosítsa a magyar villamosenergia-ellátásnak - hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve, hogy ehhez fenn kell tartani azt a korábbi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást, amely Magyarország és a Szovjetunió között létrejött, "csak most már Magyarország és Oroszország között kell fenntartani ezt a kapcsolatot". Mint mondta, Magyarország nem kerül más helyzetbe, mint amilyenben most van, így ez a kérdés az ország függetlenségét és függőségét nem érinti.

Orbán Viktor kiemelte, hogy Paks megtartása nélkül a rezsicsökkentésnek sincs gazdasági alapja, márpedig a kormány célja az, hogy a Magyarországon felhasznált energia minél nagyobb része hazai termelésű legyen, így mind a háztartásoknak, mind a gazdaságot működtető vállalatoknak olcsó áramat biztosítsanak. Azt a holnapután kérdésének nevezte, hogy ha Magyarországon több energiát tudnak előállítani, mint amennyit felhasználnak, akkor hogyan kereskedjenek a fennmaradó résszel.

"A paksi atomerőmű nélkül nincs magyar gazdaság. (...) Csak egy szegény, lerongyolódott és nem versenyképes gazdasága lehet Magyarországnak" nélküle - nyomatékosította álláspontját. Megerősítette egyúttal azt az indiai látogatása alkalmával tett célkitűzést, hogy négy-öt év múlva egész Európában Magyarországon legyen a legolcsóbb az áram.

Autógyárakkal is tárgyalnak

A miniszterelnök - a 2011-ben elfogadott magyar energiastratégiára hivatkozva - kilátásba helyezte, hogy a közúti közlekedés "elektromos alapra helyezését" is a nukleáris energiából biztosítják majd. Ennek nyomán szerinte a következő években egyre többet hallani majd arról, hogy a mostani benzinüzemelésű járművek helyett milyen kísérletek történnek a közúti közlekedés "elektromosautó-alapra" helyezésére. Utalt arra, hogy jelentősebb autógyárakkal is zajlanak erről tárgyalások.

Arra a kérdésre, számolnak-e azzal, hogy a német atomerőművi leállás átalakítja a kontinens nukleáris energetikai piacát, azt válaszolta: számolnak vele, de ez a kérdés nem része a hamarosan a parlament elé kerülő orosz-magyar megállapodásnak, amely egyébként semmilyen más üggyel, így a gázszállítással nincs összekapcsolva.

Ez nem olyan, mint az IMF-hitel

A megújuló energiák fejlesztéséről úgy vélekedett, hogy azt jól kell ütemezni, mert az ma csak óriási közpénztámogatással lehetséges, ám a technológia gyorsan fejlődik, így akkor érdemes nagyobb mennyiségben beállítani az alternatív energiát a magyar energiagazdálkodásba, ha már nem kell a büdzséből hatalmas összeggel támogatni. Kitért emellett arra, hogy a szén kérdését sem a múlthoz sorolja, a modern technológiákkal ugyanis látja annak helyét - "idekötve a bányászatot is" - a jövőben is.

Az IMF-kölcsön és az erőműbővítéshez biztosítandó orosz államközi hitel közötti párhuzamot firtató felvetésre a miniszterelnök úgy reagált: "szezont a fazonnal nem érdemes összekeverni". Míg ugyanis a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyugdíjcsökkentést kért cserébe, és nem engedte a bankok, a multik adóztatását, addig ilyen kérdések az oroszokkal "szóba sem kerülnek".

Oroszországgal "egy beruházás finanszírozásáról fogunk megállapodni" - jelentette ki. Megjegyezte, az oroszok azért tesznek vonzó ajánlatot Budapestnek, hogy "ne veszítsenek el valamit, ahol ma jelen vannak". Orbán Viktor az orosz-magyar kapcsolatokat úgy kommentálta, hogy azok "ma rendben vannak".

Eddig betartották az ígéreteiket az oroszok

A múlton nem lehet változtatni, a jövőn viszont igen, és érdemes is - mondta, úgy jellemezve kormánya jövőképét, hogy egy erős Magyarországot akarnak, amely nem alárendeltje, hanem egyenrangú partnere más államoknak.

"És igaz, hogy a múltban megszálltak bennünket a németek is, a szovjetek is, de a jövőt illetően mi a németekkel is meg az oroszokkal is egyenrangú kapcsolatokat akarunk kiépíteni" - fejtette ki, közölve, hogy ez az elképzelés sikeres, hiszen ma Magyarország egyenrangú partnere Oroszországnak, Németországnak és a világ más államainak.

Felidézte, hogy egy évvel ezelőtt állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az orosz-magyar gazdasági kapcsolatok kölcsönös előnyökön nyugvó fejlesztéséről, és - mint mondta - amiben megegyeztek, azt az oroszok betartották.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG