2p
Gyógyszerrel kitömött autóra és a gyári tankba rejtett cigarettára bukkantak a hátáron.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai csaknem 27 ezer gyógyszert és 356 doboz adózatlan cigarettát találtak két személyautóban, Röszkén és Ásotthalmon. A pénzügyőrök egy szerb rendszámú autót ellenőriztek a röszkei határátkelőhelyen, a járművezető saját állítása szerint nem vitt magával bejelenteni való árut - derült ki a NAV bejegyzéséből Facebookon.

A munkatársak a karosszériát megkopogtatva különös hangra lettek figyelmesek, így a jármű tételes átvizsgálása mellett döntöttek. Az oldalkárpitok, valamint a hátsó lökhárító mögül, összesen 26 880 Konbozel feliratú dobozba csomagolt gyógyszer került elő. A vezető semmilyen dokumentációt nem tudott bemutatni a termékek tényleges eredetére vonatkozóan.

Azonos elnevezésű és összetételű gyógyszer az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet nyilvántartásában nem szerepel és a gyártó is ismeretlen volt az adatbázis szerint, ezért a pénzügyőrök a több százezer forint értékű szállítmányt lefoglalták és egészségügyi termék hamisítása miatt feljelentést tettek.

Mindeközben a hatóság egy magyar férfi szerb rendszámú autóját ellenőrizték Ásotthalmon. A vizsgálat során a jármű gyári tankjából mintegy 356 doboz Trokadero és Pall Mall márkájú, adózatlan cigaretta került elő. A félmillió forintot érő dohányárut a NAV munkatársai lefoglalták az ügyben költségvetési csalás miatt tett feljelentés mellett megközelítőleg egymillió forint bírságot szabtak ki.

Pofátlan vagy ostoba? Csúnyán lebukott a cigicsempész

Nem vagyunk benne biztosak, miért tűnt jó ötletnek bármilyen álca nélkül ennyi cigarettát csempészni. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Holnaptól még drágábbak lesznek az üzemanyagok
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 10:12
Mutatjuk a számokat!
Vásárló Egyre durvább a magyar kormány kisker-háborúja - közben a vásárlók egyre többet fizetnek
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. október 9. 05:37
Újabb jelentős áremelkedést mért az élelmiszerek frontján a Privátbankár Árkosár-felmérése a hipermarketekben - az árak ingadozása akár a kiskereskedelmi forgalom meglepő alakulására is szolgálhat magyarázattal. Miközben a vásárlók a bevásárlókocsit pakolgatják és a nyugta alján egyre nagyobb számokat találnak, talán nem is gondolnak rá: egyre élesebb a háború a kormány és a kiskereskedelmi szektor egyes szereplői között.
Vásárló Csokihíd épül Spanyolország és Belgium között
Buksza blog | 2024. október 8. 10:33
A szokásos forgatókönyvre rácáfolva nem egy nyugat-európai nagyvállalat vásárolja fel a dél-európai kissebbik társát, hanem fordítva. 
Vásárló Markáns váltás a H&M-nél, örömteli gágogással
Privátbankár.hu | 2024. október 8. 08:57
Egyetértő gágogás és hápogás fogadta a H&M állatvédő lépését.
Vásárló A mesterséges intelligencia megreformálja az informatikai rendszereket
Márkázott tartalom | 2024. október 6. 09:42
A mesterséges intelligencia nemcsak átalakítja az informatikai rendszereket, hanem gyökeresen megváltoztatja azt, ahogyan az adatkezelésről, a hatékonyságról és az innovációról gondolkodunk. Az MI-technológiák lehetővé teszik, hogy az informatika ne csak támogató szerepet töltsön be, hanem aktívan formálja a mindennapokat, és új lehetőségeket teremtsen a személyes és üzleti életben egyaránt. A technológia folyamatosan fejlődik, és ez a fejlődés mélyreható változásokat hoz mindennapi életünkben és a vállalatok működésében is, legyen szó multinacionális nagyvállalatokról, közép- és kisvállalatokról, vagy akár mikrovállalkozásról.
Vásárló Így találhatjuk meg a legkönnyebben az életcélunkat
Márkázott tartalom | 2024. október 5. 09:48
Az “örök harc” kifejezés az életünk számos területére igaz, ami nagymértékben meghatározza a mindennapjainkat, olykor a pénzügyi helyzetünket is. Lehet szó arról, hogy milyen problémákkal küzdünk napi szinten, de arról is, hogy mit szeretnénk elérni az életben.
Vásárló Az Aldira figyelt a Tesco, úgy fest, jól tette : több mint 1380 milliárd forint a bizonyíték
Buksza blog | 2024. október 4. 14:14
Egy ideje újra jó pénzügyi adatokról számol be a Tesco, amely korábban túlzásba vitt nemzetközi terjeszkedései miatt komoly bajba került. A vásárlók díjazzák az alacsonyabb árakat.
Vásárló A nappali berendezése: hova kerüljön a dohányzóasztal?
Márkázott tartalom | 2024. október 4. 14:01
Annak ellenére, hogy ma már kevésbé hódolunk a dohányzás szenvedélyének, ha pedig mégis, akkor is ritkábban tesszük ezt zárt terekben, az elnevezés nem változott: a nappaliba kerülő kis asztalokat még ma is dohányzóasztalként emlegetjük.
Vásárló Hogyan válasszunk bőröndöt?
Márkázott tartalom | 2024. október 3. 13:49
Mindenkinek kell lennie a gardróbjában legalább egy bőröndnek, hiszen ez a táskatípus a többnapos utazások elengedhetetlen kelléke. Azonban, amikor meglátjuk a hatalmas választékot és azt, hogy mennyiféle verzió között lehet válogatni, akkor azonnal elbizonytalanodunk.
Vásárló Valami megmoccan a benzinkutakon, de mit szólnak majd az autósok?
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 13:23
A közlekedők egyik fele kap egy kisebb rossz hírt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG