6p
Rengeteg lezárásra, forgalomkorlátozásra és menetrendváltozásra kell készülni a fővárosban a hétvégi programok kapcsán. Nincs augusztus 20-a tűzijáték nélkül sem. Idén új helyszínről lőnek. Milyen egyéb programok lesznek a hétvégén? Honnan látjuk a legjobban a fényjátékot? Hogyan juthatunk el oda? És haza? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

Augusztus 20-a az államalapítás és államalapító Szent István király emlékére hivatalos állami ünnep. Ennek alkalmából a már péntektől számtalan rendezvényt tartanak országszerte és a fővárosban. De mihez kezdjünk, ha Budapesten maradunk a hétvégén?

Parádé égen, vizen és a Szent Jobb

A nemzeti ünnep programjai vasárnap 8.30-kor kezdődnek a Kossuth téren, ahol katonai tiszteletadás mellett, az avatandó tisztek jelenlétében felvonják Magyarország nemzeti lobogóját. Délután és koraeste a budai Várban kenyéráldást és aratóünnepet rendeznek, míg a Szent Jobb körmenet a szokásos Szent István Bazilika–Széchenyi István tér–Szent István Bazilika útvonalon halad. A tisztavatás után, 10 órától légi és vízi parádé kezdődik a Parlament előtt, a Duna fölött és a Dunán.

Varga Margit, a budapesti Zazzi Cukrászda cukrásza, a Pöttyös Panni tortája, Magyarország cukormentes tortája készítője, és Vaslóczki Orsolya, a budapesti Horváth Cukrászda Kft. cukrásza, a Balatoni habos mogyoró, Magyarország tortája alkotója a díjnyertes tortákkal (Kép forrása: MTI Fotó, Soós Lajos)

A Budai Várban szokás szerint most is megrendezik a Mesterségek Ünnepét. Iden is lesz Magyar Ízek utcája, családi programok a Várkert Bazárban és környékén is lesznek, koncertek a Clark Ádám téren. A Magyar Ízek utcáján lehet először megkóstolni az ország tortáit. Ezúttal a Balatoni habos mogyoró lett Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Pöttyös Pannit választották.

A hivatalos programokról az augusztus20.kormany.hu oldal nyújt részletes tájékoztatást.

Lezárva, elterelve

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) oldalán részletesen is olvasható, hogy az államalapítás ünnepe miatt milyen közlekedési változásokra kell készülni a hétvégén. Rengeteg elterelés, lezárás van most. Ezekből szemezegettünk és válogattunk ki néhányat, a legfontosabbakat.

A légi és a vízi parádé, valamint a tűzijáték miatt szombat este 10 órától vasárnap este fél 11-ig, majd az éjszaka később is több órára a pesti alsó rakpartot is lezárják a Margit hídtól a Havas utcáig. A budai alsó rakparton az Üstökös utcától a Lágymányosi hídig vasárnap reggel 7 órától késő estig, majd szintén hétfőre virradó éjszaka lesz lezárás. Vasárnap este 6 órától este fél 11-ig a Lánchidat a gyalogosforgalom elől is elzárják, a tűzijáték biztonságos lebonyolítása érdekében. A Szent Jobb-körmenet idejére vasárnap délután 4 órától este fél 11-ig az V. kerületben a József Attila utca, a Széchenyi tér és az Arany János utca lesz lezárva.

A Magyar Ízek Utcája és a várkert bazárbeli családi programok miatt péntek hajnaltól 21-én hajnalig lezárják a Lánchíd utcát és a környező útszakaszokat, emiatt a 19-es és a 41-es villamos bár menetrend szerinti végállomásai között, de a Margit híd, budai hídfő és a Rudas Gyógyfürdő között a 17-es és az 56A villamos vonalára terelve szállítja az utasokat. A 105-ös busz pénteken és szombaton egész nap, vasárnap pedig időszakosan a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

Minden lezárásről, menetrendváltozásról itt olvashat részletesen >>>

Máshonnan lőnek - hol nézzük a tűzijátékot?

Az ünnepi tűzijáték vasárnap este 21 órakor kezdődik és körülbelül 21.30-ig tart. A szervezők ígérete szerint idén más lesz a tűzijáték.

Adalék nélkülA Szent István-napi kenyér a Kurdi Family Pék Kft. Görböc kenyere lett az idén, amely hagyományos technológiával készült adalék nélkül. A Görböc kenyeret augusztus 19-én és 20-án, szombaton és vasárnap a Várkert Bazárnál lehet megkóstolni és megvásárolni.

Ez annyit tesz, hogy az múlt évhez képest új helyszínekről lövik fel a pirotechnikai eszközöket: a Dunán a Lánchíd és a Margit híd között három uszályról, valamint a Lánchíd északi oldaláról. A több ezer bomba, római gyertya, mozsár és egyéb pirotechnikai eszköz tűzvédelmi szempontból biztonságos felhasználását a helyszínen összesen 70 tűzoltó biztosítja 16 technikai eszközzel. A Duna érintett szakaszán három rohamcsónak és a Szent Flórián tűzoltóhajó is végig készenlétben lesz.

A Duna Országház előtti szakasza és a Lánchíd lesz a központi helyszín. A látvány legjobban a dunai rakpartok Lánchíd és Margit híd közötti szakaszán lesz élveszhető - mondják a szervezők.

Hogyan jussunk el oda és haza?

A BKK a tűzijáték kényelmesebb és biztonságosabb megközelítése érdekében egész este sűrűbben indítja mind a négy metróvonalon a járműveket, továbbá a nagykörúti villamost és több, a belváros felé tartó villamos- és buszjáratot, valamint gyakrabban közlekednek a H5-ös és a H7-es HÉV szerelvényei. A tűzijáték idejére, illetve az azt megelőző és követő néhány órában mind a budai, mind a pesti belváros Dunához közel eső területeit lezárják a közúti forgalom elől.

Tűzijáték a Duna felett 2015. augusztus 20-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A BKK azt ajánlja, hogy a hazafelé úton is érdemes a sűrű metróvonalak egyikét igénybe venni. Biztonsági okokból azonban lezárhatják az M1-es metró Vörösmarty tér, Deák Ferenc tér, az M2-es metró Deák Ferenc tér, Kossuth Lajos tér és Batthyány tér, az M3-as metró Deák Ferenc tér, valamint a H5-ös HÉV Batthyány tér állomását, ilyen esetben célszerű egy másik, közeli állomást választani. 21:30 és 23 óra között – a kényelmesebb hazautazás érdekében – a belvárosból közlekedő járatok sűrűbben követik majd egymást.

A MÁV is plusz vonatokat állít forgalomba a tűzijáték után.

És milyen lesz az idő?

A friss előrejelzés szerint szombaton eleinte még sok napsütés lesz, majd a délután északnyugat felől egy hidegfront érkezik erős, viharos északnyugati széllel, lehűléssel, délutántól záporokkal, zivatarokkal. Az ország nagy részén még 30-36 fokot mérhetünk, nyugaton, északnyugaton maradhat 30 fok alatt a csúcshőmérséklet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint az egész országban várható eső vasárnap, a leghidegebb órákban 14-20 fok lehet. A nappali maximumok várhatóan 18-25 fok között alakulnak (a tartósan borult, csapadékos helyeken lesz a leghűvösebb, a Tiszántúl keleti felén pedig még 25 fok fölé melegedhet a levegő).

A nap első felében a Dunántúlon és középső megyékben eshet, később keleten - záporeső, egy-egy zivatar is lehet. Az esti órákban döntően az ország keleti harmadán lehet csapadék.

Fő az óvatosság!

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mindenkit arra kér, hogy mielőtt elindulnak az ünnepi rendezvényekre, tájékozódjanak az időjárási előrejelzésről, illetve az érvényben lévő vagy várható meteorológiai riasztásokról, a rendezvényen pedig minden esetben tartsák be a szervezők és a hatóságok utasításait.

A várható időjárásról, és ennek nyomán a rendezvények lebonyolításáról szombat délután tartanak sajtótájékoztatót az államalapítás ünnepének központi rendezvényeinek biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs központjában, a rendőrség Teve utcai székházában.

Szép ünnepet!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG