A Fővárosi Törvényszék 250 millió forint óvadék ellenében megszűntette szerdán Vizoviczki László előzetes letartóztatását. A rendőrök megvesztegetésével és adócsalással vádolt férfi így valószínűleg börtön helyett csak házi őrizetbe kerül, az ügyvédje szerint néhány héten belül megszülethet a jogerős döntés, írja az index.hu az ügyészségtől gyakran információkat közlő, Fidesz-közeli PestiSrácok.hu-ra hivatkozva. A házi őrizet nem lenne új a bűnszervezeti kapcsolatairól és szórakozóhelyeiről híres vállalkozónak, 2015 márciusában már volt ilyenben része, később szökés miatt helyezték előzetesbe.
Akinek messzire ér a keze
Vizoviczki bűnlajstroma meglehetősen hosszú a Központi Nyomozó Főügyészség szerint. A vádirat szerint a „diszkópápa” több főrendőrrel karöltve rendszeresen és üzletszerűen, már-már bűnszervezetbe tömörülve vesztegetett meg vezető beosztású, hivatalos személyeket. A kenőpénzekkel egyebek mellett azt érte el, hogy a saját diszkóiban ne legyenek razziák, a konkurenciánál viszont rendszeresen. Emellett Vizoviczki hozzájárult az irányítása alatt létrehozott szórakozóhelyek adócsalásához is – ez két év alatt több százmillió forintot jelent.
A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött még 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. Vizoviczki és a főrendőrök perét 2015. január 14-én zárt eljárásban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa.
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




