2p
Fennállásának második legjobb eredményét érte el 2015-ben a Christie's.
Kép forrása: wikipedia.hu

Az impresszionista művek voltak központban

Tavaly 1953 milliárd forintnyi műtárgyforgalommal zárta az évet a Christie's. Leginkább a közép árkategóriájú tételei húzták a piacát, ahogy a pénzügyi vezető, Stephen Brooks is mondta, a 15 ezer fontért eladott csillár, úgyannyira fontos, mint  a 15 millió dolláros Warhol-festmény.

Az átlagosnál nagyobb visszaesést mutatott a kortárs és a modern műtárgyak piaca, az aukciósház ezen részlege tavaly 1,5 milliárd fontot forgalmazott, 14 százalékkal kevesebbet az előző évinél. A kategóriáit tekintve, az aukciósház bevételei a legnagyobb mértékben, 57 százalékkal az impresszionista és modern műtárgyak eladása terén nőttek az előző évhez képest, elérve az 1,3 milliárd fontot.

Picassoval kaszáltak a leginkább

A kiváló bevételi eredményeket a tavalyi árverési rekordjának is köszönheti az aukciósház. Pablo Picasso Algíri nők című festményét a májusi New York-i árverésén minden idők legdrágább műtárgyaként, 179 millió dollárért adták el. Szintén hasonló összegért, 170,4 millió dollárért kelt el novemberben Amedeo Modigliani Nu couché című aktfestménye.

Emellett nőtt az online vásárlók aránya, 10 százalékkal az előző évhez képest. Viszont voltak nagy vesztesei és a tavalyi évnek.  A régi mesterek munkáinak 37 százalékkal csökkent a forgalmazása, míg a 19. századi és orosz művészeti alkotások utáni bevétel is 39 százalékkal csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
Vásárló Olcsóbb lett a tankolás szerda reggelre, de van egy rossz hírünk
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 10:44
A következő napokban viszont nem várható további árcsökkenés.
Vásárló Mit üzen egy jó ajándék?
Márkázott tartalom | 2025. december 13. 10:34
Az ajándékozás elsőre egyszerű gesztusnak tűnik, valójában azonban jóval többről szól, mint egy tárgy átadásáról. Egy ajándék mindig üzenetet hordoz: figyelmet, elismerést, kapcsolatot vagy éppen státuszt. Éppen ezért nem mindegy, mit, mikor és kinek adunk. Különösen akkor, ha üzleti vagy hivatalos közegben történik az ajándékozás.
Vásárló Döntött az EU: ezt megemlegeti, aki rendszeresen rendel külföldről
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 16:25
Jön a kötelező vám a kis értékű csomagokra.
Vásárló Érdemes lesz elővenni a töltőpisztolyt a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 11:05
Szombaton mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken. A benziné jobban.
Vásárló Tegyél a kosaradba egy kis gondoskodást! – Indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
PR | 2025. december 11. 13:27
Idén karácsonykor is több ezer rászoruló ember ünnepe válhat szebbé, ha csatlakozol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! tartósélelmiszer-adomány gyűjtéséhez. 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes személyesen várja a vásárlók felajánlásait a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban.
Vásárló Táncra perdülhetnek az autósok – itt vannak az új üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2025. december 10. 11:42
Csütörtökön mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken.
Vásárló Csak összehozta a kormány: másfél éve nem láttunk ilyet a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. december 8. 05:46
Hogy milyen áron, azt még nem tudhatjuk biztosan, de összejött az éves szintű élelmiszerár-csökkenés: annyi termék került be az árrésstop hatálya alá, hogy idén decemberben olcsóbban vásárolhatunk be a hipermarketekben, mint tavaly. Bezuhant a sertésmájas ára, a kávé és az alkohol viszont nagyot drágult. 
Vásárló Outdoor életmód – merész vállalkozás és divat találkozása
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:21
Gondoltál már arra, hogy mitől válik egy márka ikonikussá a szabadtéri világban? A szabadidős életmód iránti növekvő lelkesedés nemcsak a természet szerelmeseinek körében terjed, hanem divatirányzatként is egyre hangsúlyosabban van jelen.
Vásárló Miért választják egyre többen a prémium magánegészségügyet?
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 14:12
Az elmúlt években látványosan megváltozott, hogyan gondolkodnak az emberek az egészségügyi szolgáltatásokról. Egyre többen szeretnének gyors, kiszámítható, átlátható és magas színvonalú ellátást kapni, lehetőleg olyan környezetben, ahol a páciens valódi partnerként jelenik meg. A prémium magánegészségügy népszerűsége éppen ezért nő: nem csupán szolgáltatást nyújt, hanem komplex élményt, amelyben a figyelem, a kényelem és a szakértelem egyaránt kiemelt szerepet kap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG