4p
Szinte bombaként robbant tegnap az Egészségügyi Világszervezet tanulmánya, amely szerint rákkeltőek a feldolgozott húskészítmények. Szakemberek viszont nincsenek meglepve, a tanulmány szerintük nem tartalmazott új megállapításokat. Bár mindez nem azt jelenti, hogy akkor most soha többé ne együnk húst, mint minden másban, itt is ajánlott a mértékletesség.

A WHO rákkutató intézete hétfőn hozott nyilvánosságra egy tanulmányt, amely szerint a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő és valószínűleg a vörös húsé is. A világszervezet szakértői azt állítják, a végbélrák kialakulása és a feldolgozott húsipari termékek - például a virsli, a sonka, a kolbászfélék, a felvágottak, a húskonzervek és a húsalapú szószok - fogyasztása közötti kapcsolat egyértelmű, és valószínűsíthető a vörös húsok fogyasztása esetén is.

A vörös húsok közé sorolták a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét. Szerintük a vörös hús esetében az eredmények nem kielégítően biztosak, ugyanakkor úgy tűnik, hogy annak fogyasztása és a végbélrák, valamint a hasnyálmirigyrák és a prosztatarák között van kapcsolat.

Neked mit a véleményed? Szavazz!

Téged sikerült megijeszteni a tanulmánnyal? Ezután kevesebb húst fogsz enni, vagy fütyülsz az egészre és továbbra is tokaszalonnát eszel kolbásszal? Szavazz a Privátbankár.hu főoldalán!

Eddig is tudtuk

A feldolgozott húskészítmények az egészség szempontjából nem a legegészségesebb élelmiszerek, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) e témában megjelent jelentése a szakemberek számára nem tartalmazott új keletű megállapításokat - mondta az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OGYÉI) főigazgató-helyettese az MTI-nek.

Martos Éva főigazgató-helyettes a jelentés kapcsán elmondta, régóta tudható, hogy a különböző füstölt termékek, a kolbász, szalonna fogyasztása kockázatot jelent egyes daganatos betegségek szempontjából. A húsféleségek közül a vörös hús is belefér az étrendbe, de nem ez az elsősorban ajánlott termék.

Mit együnk?

A táplálkozástudományi szakember hangsúlyozta, az egészséges étrend alapjai a teljes kiőrlésű gabonafélék, a zöldségek, a gyümölcsök, a tej, a tejtermékek kellenek, hogy legyenek, a húsok és húskészítmények ebbe nem tartoznak bele.

Martos Éva felhívta a figyelmet arra is, hogy a közétkeztetési rendeletben megfogalmazottak szerint sem kötelező húst vagy húskészítményt adni, és a bő zsírban sütést is korlátozza a rendelet.

Pácok és társaik

Az élelmiszerekbe a feldolgozás során adalékanyagok kerülnek vagy azok kémiai, fizikai eljáráson esnek át, így például a pácolt húsok esetében a nitrites pácsó, a füstölt húsok esetében pedig a füstaroma nem egészséges.

A WHO megállapításai nem új keletűek a táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek előtt, de nem arról van szó, hogy a szóban forgó készítményeket nem lehet elfogyasztani, viszont ne ezek képezzék az étrend alapját - emelte ki Martos Éva.

Legyünk vegák? Azt azért nem kell!

A szakember szerint a jelentés nem azt mondja, hogy ne együnk húst, feldolgozott húskészítményt, de a mértékletesség mindenképpen ajánlott.

"Szó nincs arról, hogy vegetáriánus étrendre kellene áttérni, vagy a gyereknek nem adható hús, de az egészséges táplálkozás során elsősorban a baromfihúsokat és halat ajánlott fogyasztani. Ebbe beletartozik a vörös húsok fogyasztása, de ne ez legyen az étrend alapja" - fogalmazott, hozzátéve, kétségkívül riasztó lehet, hogy egy megalapozott tudományos vizsgálatot egy nagy presztízsű intézmény nyilvánosságra hoz.

A szakember utalt arra, hogy a daganatos betegek táplálkozási ajánlása szerint például a felvágottakat ki kell hagyni az étrendből.

Kiakadtak a húsosok

A Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) szerint a húsok és húskészítmények mértékletes, napi szintű fogyasztása a kiegyensúlyozott étrend kiemelten fontos része. A szövetség ezért határozottan elutasítja a WHO rákkockázati besorolását. 
A Hússzövetség szerint a megbetegedések kockázatát sok tényező befolyásolja, például a kor, a genetika, az étrend, a környezet és különösen az életmód. Nem egy adott élelmiszercsoport jelent önmagában egészségügyi kockázatot, hanem az egészségtelen életmód és azon belül a nem megfelelő, nem kiegyensúlyozott étrend.
Tudományos tények bizonyítják - írja a közlemény - a húsfogyasztás előnyeit egy egészséges étrend keretei között. A húsok és húskészítmények olyan, az egészséges élethez elengedhetetlenül szükséges tápanyagok alapvető forrásai, mint a fehérjék, az esszenciális aminosavak, a B vitaminok – így kiemelten a B12 vitamin, mely az immunrendszer működését segíti -, vagy olyan ásványok, mint a vas és a cink.  Ezért a húsok és húskészítmények rendkívül fontos tápanyagok, amelyek nehezen helyettesíthetők más termékekkel a mindennapi étkezésnél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG