3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

1700 ellenőrzésből 20 alkalommal megkárosították az utasokat a taxisok - derült ki egy átfogó ellenőrzésből szeptemberben.

A Budapesti Közlekedési Központ munkatársai a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelőivel együtt ellenőrizték a taxisok tevékenységét. Kiemelt figyelmet fordítottak a hatóságilag rögzített ár betartására. Az ellenőrök számos esetben állapítottak meg jogsértéseket.

Így kell kinéznie a budapesti taxiknak

Az új budapesti taxi rendelet szerint a taxik az eddigi maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak. Az alapdíj 450 forint, ezen felül kilométerenként 280 forintot, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni.

A taxik ellenőrzését elsősorban a pályaudvarok, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a belváros taxiállomásai vagy frekventált helyei közelében végezték. Természetesen a névtelen bejelentésekre is rárepültek az ellenőrök, illetve az utaspanaszokat is kivizsgálták.

A taxiállomás-használati szerződés megkötése előtt a taxik komplex ellenőrzési minősítő vizsgálaton esnek át, ahol a színt, a klímát, a bankkártya-elfogadást, a műszaki megfelelőséget ellenőrzik. Szeptemberben 297 taxi minősítő vizsgálatát végezték el. Ezek során 180 db jármű megfelelt az előírásoknak, a többi esetben hiánypótlásra, javításra van lehetőség.

A taxi-szolgáltatást közvetítő és fuvarszervező működési feltételeinek előzetes vizsgálata is az ellenőrök feladata. A vizsgálat során az ellenőrzés kiterjed a szolgáltató pénzügyi megfelelőségének vizsgálatára, infokommunikációs eszközeire vonatkozó műszaki előírások teljesítésére, diszpécseralkalmazásának megfelelőségére, valamint védjegyoltalom alatt álló szabadjelzőjének jóváhagyására. Budapesten korábban 21 fuvarszervező társaság tevékenykedett, amelyek közül 11 társaság kérelmezte előzetes minősítését.

Minősített és regisztrált fuvarszervezők

Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Zrt.
Taxi Plus Europe Kft.
Reklámtaxi Fuvarközvetítő Kft.
RT5 Taxi Holding Kft.
Taxi4 Kft.
City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet

Az ellenőrök összesen 1726 nyílt és próbautazásos ellenőrzést hajtottak végre szeptember 1-je óta. Ezek során 20 esetben kezdeményezték a taxiengedély visszavonását, mert az ellenőrzött taxinak érvényes taxiállomás-használati engedélye nem volt.

A próbautazások során több mint 200 esetben tapasztaltak – ez az ellenőrzések mintegy 25%-a – hogy a szolgáltató a fuvarfeladat befejeztével nem ad nyugtát vagy számlát a fuvardíj átvételéről.

A próbautazások során 20 esetben tapasztaltak árdrágítást, a taxaméter mérésének külső befolyásolását, hamis számla adását, illetve a viteldíjmérő óra alkalmazása nélküli szolgáltatás végzését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló Egészséges hajkorona: hogyan nyerjük vissza a ragyogást?
Márkázott tartalom | 2025. július 4. 12:20
Bármilyen divatos is a hajszín vagy a frizura, ha maga a haj nem egészséges, a megjelenésünk sem lesz teljes. Egy fényes, dús hajkorona nemcsak az önbizalmunkat növeli, hanem az egészségi állapotunk tükre is. Az idő múlásával és a stresszes hétköznapok hatására egyre nehezebb lehet megőrizni a haj életerejét.
Vásárló Ha benzines autója van, kárörvendhet a hétvégén!
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 12:03
A nagykereskedelmi árváltozás csak a dízelt érinti negatívan.
Vásárló Hogyan egyensúlyozz teljesítmény és pihenés között az üzleti életben?
Márkázott tartalom | 2025. július 3. 13:46
A mai üzleti világban gyakran előfordul, hogy a teljesítményt minden elé helyezzük, még akkor is, ha ez hosszú távon a jóllétünk rovására megy. Valójában az igazi siker kulcsa abban rejlik, mennyire tudatosan képes valaki pihenni és regenerálódni. A határidők betartása nem elég, figyelmet kell fordítani arra is, hogyan lehet feltöltődni a mindennapi terhek okozta stressz után.
Vásárló Autóbérlés – megfontolt választás
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 13:13
Egyre többen döntenek az autóbérlés mellett pénzügyi szempontokat mérlegelve. Saját járművet fenntartani manapság igencsak költséges vállalkozás, épp ezért sokak számára jobban megéri kocsit bérelni.
Vásárló Mit üzen a cégéről, ahogyan a véleményekre reagál?
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 12:00
Amikor valaki új szolgáltatót keres, az első útja gyakran a Google vagy a Facebook értékelésekhez vezet. Ez az első benyomás pillanatok alatt eldöntheti, hogy az érdeklődőből lesz-e vásárló. Az online térben a visszajelzések nemcsak szavak, hanem bizonyítékok. A minőségre, a hozzáállásra, és arra, hogy egy vállalkozás valóban figyel-e ügyfeleire.
Vásárló A szemüveg helyes ápolása a lehető legegyszerűbben
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 11:23
A szemüvegesek számára nem csupán egy stílusos kiegészítő a szemüveg, hanem mindennapjaik fontos kelléke. Ha nem vigyáznak rá megfelelően, az akár az életminőségük romlásához is vezethet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG