A nettó bevétele 14 százalékkal 59,491 milliárd koronára gyarapodott az egy évvel azelőtti 52,135 milliárdhoz képest, a csoport szerdán megjelent időközi beszámolója szerint.
Az előző, tavaly novemberrel zárult üzleti évben a cég nettó bevétele 110 milliárd koronára nőtt 108,5 milliárdról, de adózott eredménye 15,821 milliárd koronára csökkent az egy évvel korábbi 18,681 milliárdról. Az akkori beszámoló szerint ugyanis a tavalyi "a divatszakma egyik legdrámaibb esztendeje volt": jelentős kedvezményekkel kellett küzdeni a vásárlókért, öldöklő versenyben a konkurenciával, főleg a szenzációs negyedévet jelentő és továbbra is világelső spanyol Inditexszel, a Zara tulajdonosával és a harmadik helyezett amerikai GAP-pel - a gyengülő világgazdasági környezetben.
Előre menekülnek
A H&M elsősorban a gyapot drágulását, a gyártási költségek emelkedését, az árfolyamveszteséget és a gyenge európai fogyasztói bizalmat fájlalta. Az árfolyamok azonban a mostani első üzleti félévben inkább segítettek - a bruttó értékesítés a piacok helyi valutáiban számolva csak 12 százalékkal nőtt -, és jobbak voltak az Európán kívüli piacok.
Ennek láttán a társaság ezentúl is gyorsan akar terjeszkedni: évente 10-15 százalékkal - idén 275-tel - akarja növelni üzletei számát, vagyis érvényben tartja a tavalyi gyengélkedés után tett előrejelzését. Az idén Kínát, az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát tartja a leggyorsabban bővülő piacnak, de már esélyeket lát Franciaországban, Olaszországban és Németországban is.
Érdekesség, hogy a csoportnak nincsenek saját boltjai, összes üzlethelyiségét bérli.
A világ második számú divatházlánca, a svéd Hennes&Mauritz (H&M) profitja 7,958 milliárd svéd korona volt a mostani üzleti éve májussal zárult első felében, 16 százalékkal több az egy évvel korábbi 6,875 milliárdnál.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
30 perce
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
3 órája
-
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
4 órája
-
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
4 órája
-
Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
5 órája
-
Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
6 órája
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
7 órája
Mfor.hu Top24
- A kétharmados kormánytöbbséggel tárgyalt az oktatási miniszter
- Lekapcsolták a párost, akik hadköteles ukrán férfiakat csempésztek külföldre
- Megint izzik a magyar-ukrán feszültség – Ez Viszont Privát
- Pénzt kapnak a laktanyák
- A katáról és a vagyonadóról is fontos bejelentést tett Magyar Péter
- Ismét készül egy salátatörvény
- Hazatért a Rippl-Rónai-festmény
Vásárló
Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló
December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló
Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló
Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló
A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló
Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló
Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel.
Vásárló
A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló
Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló
A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Nemzetközi
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
4 órája
Nemzetközi
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Az athéni tragédia hat ember életét követelte.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
-
Friss nemzetközi felmérés: ekkora gazdasági erőt képviselnek az üzleti rendezvények
12:27
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
2026. szeptember 26. 09:55
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
2026. szeptember 26. 13:39
-
Ítéletet mondott a Moody’s
2026. szeptember 26. 08:30
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
2026. szeptember 26. 17:15



