Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2011. november 1. óta gyűjti és feldolgozza az energiaital-fogyasztással összefüggő események adatait. Az első elemzés, mely a 2011. december 31-ig tartó időszakot fogja át, arról tanúskodik: ezen időszakban hazánkban 123 főnél idézett elő rosszullétet, illetve kellemetlen testi tüneteket az energiaital fogyasztás. Mindez aggodalomra adhat okot – figyelmeztet az országos tisztifőorvos.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatalhoz az ország egész területéről érkeznek a mentőszolgálattól, az orvosi ügyeletekről, a gyermekorvosoktól, a védőnőktől, valamint az általános és középiskolákból a jelzések az energiaital túladagolásról. Az adatok szerint az elfogyasztott, rosszullétet kiváltó energiaital mennyisége fejenként naponta két deciliter és 3 (!) liter között változott. Az érintettek 87%-a fiatalkorú férfi.
A 18 év alatti fiatalok, gyermekek esetében, valamint azoknál, akik nem szoktak a koffein tartalmú italok fogyasztásához, a túladagolás akár halálhoz is vezethet, ezért különösen aggasztó, hogy a rosszullétről beszámoló személyek 77 százaléka 18 év alatti fiatal, akik között 8-10 éves korú gyermekek is voltak. A tünetekkel jelentkezők legnagyobb része (26%) a 13-14 éves, 19 százalék a 15-16 éves, 18 százalék a 11-12 éves, 12 százalék pedig a 17-18 éves korosztályba tartozik. A rosszullétről beszámoló fogyasztók 3 százaléka 8-10 éves gyermek, 22 százaléka pedig 19 év fölötti felnőtt.
Az érintettek egy része naponta többször, különböző helyszínen is ivott energiaitalt, a legnagyobb arányban azonban otthon (46%) a délutáni órákban (42%) fogyasztottak belőle rosszullétük előtt.
Az energiaital és az alkohol együttes fogyasztása végleges károsodást okozhat a májban, a szívben, és a vesében is, ennek ellenére a fogyasztók 23 százaléka próbálta ki a kettőt együtt.
A tünetek közül legtöbben zaklatottságról, ingerlékenységről (27%), valamint felfokozott idegállapotról, nyugtalanságról, álmatlanságról (24%) számoltak be, előfordult még szédülés, hányinger, hányás, valamint szapora szívverés és mellkasi szúrás is. A túlzott energiaital-fogyasztás miatt rosszullétről és kellemetlen testi tünetekről beszámoló 123 fő közel harmadát állapotuk miatt egészségügyi ellátásban kellett részesíteni.
Az energiaital azért is különösen veszélyes, mert átmenetileg felpörget, növeli a teljesítményt, de utána még erőteljesebb fáradtságot okozhat, amely újabb és újabb fogyasztásra ösztönöz. Egyre többen fáradtság ellen, aktivitásfokozóként nyúlnak energiaitalhoz. A túlzott fogyasztás egyre elterjedtebb a fiatalok körében is.
Az energiaitalok koffeint és más, a koffein hatását felerősítő összetevőket is tartalmaznak. A nagy mennyiségű koffein fogyasztása előidézheti a koffein-túladagolás tüneteit: erős hányingert, hányást, mellkasi fájdalmat, szapora pulzust, nyugtalanságot, álmatlanságot, esetenként pánikrohamot is.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
20 perce
-
Óriásplakáton kívánják Donald Trump halálát
43 perce
-
Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
körülbelül 1 órája
-
Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
körülbelül 1 órája
-
Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
2 órája
-
Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
2 órája
-
Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
3 órája
- Elitcsapat fejvadászai kereshetik már Matolcsy Ádámot
- Trump csak úgy felajánlotta Putyinnak az európai piacot
- Tarr Zoltán tárcája közölte: már nyomoznak a Németh Balázst is népszerűsítő kiadványok ügyében
- Bebetonozhatja az uniós forrásokat ellenőrző igazgatót a korábbi fideszes államtitkár
- Két kórház éléről is távoznak a főigazgatók
- Novák Katalin és Sulyok Tamás is feszülten figyelheti Magyar Péter legújabb bejelentését
- Megvan végre a közös nevező Magyar Péter és a KDNP között
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
Hatalmas területet vesz célba a Kifli.hu
13:53
-
Több mint 3 ezer dolgozót tesz lapátra a magyar gyárakkal is rendelkező autóipari óriás – frissítve
13:22
-
A Balatont már a téli csapadék sem mentheti meg?
12:41
-
Csúszik a dollár árfolyama lefelé, az amerikai választásokra figyelemmel
12:24
-
Melyek a legvendégszeretőbb országok 2026-ban?
12:03
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
2026. november 2. 19:50
-
Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
2026. november 3. 06:16
-
Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
2026. november 3. 06:42
-
Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
2026. november 2. 14:28
-
Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
2026. november 3. 05:44
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt. 
