3p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Minden baleset a figyelmetlenül közlekedők miatt történik.
Kisiklott vonat és összeroncsolódott személygépkocsi, melyek összeütköztek egy vasúti átjáróban Debrecen külterületén 2018. március 24-én. A balesetben egy ember súlyosan, kettő könnyebben sérült. (Fotó forrása: MTI Fotó, Czeglédi Zsolt)

Az első negyedévben az előző évi huszonhétről tizennyolcra, azaz 33 százalékkal csökkent az ütközések, gázolások száma a vasúti átjárókban – közölte a MÁV a Privátbankár.hu-val.

Mint írják, idén március végéig egy halálos, egy súlyos és öt könnyű sérüléssel járó baleset történt, mindegyik jól működő sorompóval biztosított átjáróban. 2017-ben a MÁV biztonsági szakemberei – gyakran a rendőrséggel közösen – csaknem kétszázszor tartottak forgalombiztonsági ellenőrzést a sorompóknál; hasonló kampányakciókra idén is lehet számítani.

Tavaly a MÁV és a MÁV-HÉV pályahálózatának vasúti-közúti kereszteződéseiben 99 ütközés és gázolás történt, ebből 16 a HÉV átjáróiban. Ez egész évre vetítve több mint 2016-ban, ám a tavalyi utolsó és az idei első negyedévben jelentősen csökkent a balesetek száma a megelőző évek azonos időszakaihoz viszonyítva. Idén március végéig a MÁV hálózatán huszonötről tizenhatra (33 százalékkal) csökkent a balesetek száma a tavalyi első negyedévhez képest; a HÉV-nél két-két baleset történt 2017. és 2018. első három hónapjában.

Szokatlan lépés a MÁV-tól: olcsóbb lett a vonatjegy >>>>

Évek óta nem volt meghibásodás

Az ütközések, gázolások kivétel nélkül a közúton közlekedők gondatlanságából, figyelmetlenségéből következtek be. Vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset több mint hét éve nem történt.

A MÁV szerint a balesetek számának mérséklődése a vasúti átjárókban végzett ellenőrzéseknek és a baleset-megelőzési kampányoknak is köszönhető.

Csak egy példa...

A gépjárművezetők figyelmének felhívása azért is elengedhetetlen, mert szabályszegő közlekedéssel nemcsak saját magukat sodorhatják veszélybe, hanem a vonatokon utazókat, dolgozókat is. A napokban emelt vádat egy szerb kamionos ellen a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség egy olyan baleset miatt, melyben egy mozdonyvezető súlyos sérüléseket szenvedett.

Tavaly július 20-án délután, Szatymaz külterületén a piros jelzés ellenére hajtott be a teherautó a vasúti átjáróba. Amint a mozdonyvezető ezt észlelte, az átjáró előtt 160-170 méterrel azonnal gyorsfékezni kezdett a 100 km/h-ás sebességgel közlekedő mozdonnyal, de a balesetet már nem tudta elkerülni: nekiütközött a kamion pótkocsijának és lesodorta a sínekről. A vonaton tartózkodó mintegy 180 utas közül senki sem sérült meg, a mozdonyvezetőt azonban kórházba kellett szállítani.

A mozdony és a pálya megrongálása a vasúttársaságnak 50 millió forintnyi kárt okozott. A sofőrt az ügyészség vasúti közlekedés biztonsága elleni, súlyos testi sértést okozó, gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Az élelmiszer árrésstop jogi szempontból a boltokra nézve
PR | 2025. május 9. 15:48
Újabb rendelettel szabályozza a magyar kormány az élelmiszerárakat, ami a korábbi árstoppal ellentétben mind a gyakorlati alkalmazhatóság, mind a jogi kérdések tekintetében rengeteg kérdést vet fel a vásárlók és a boltok szemszögéből egyaránt.
Vásárló Kezd kopni az árrésstop? Sokkal többe kerül a családi nagybevásárlás, mint egy éve
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. május 8. 05:36
A Privátbankár Árkosár-felmérésben szereplő árrésstoppal érintett termékek májusban valamivel drágábbak lettek, mint egy hónapja, összességében mégis csökkent a végösszeg áprilishoz képest – hála annak, hogy a hipermarketek nem próbálják meg a többi termék drágításával pótolni a veszteséget. Bár vannak árrésstopos termékek, amelyek jóval olcsóbbak most, mint tavaly, fájó látni, hogy mennyivel drágább a családi nagybevásárlás, mint 2024 májusában.
Vásárló Itt a magyarázat: ezért nem ösztökélhette az embereket vásárlásra az árrésstop
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 10:57
A Nemzetgazdasági Minisztérium, az Országos Kereskedelmi Szövetség és az elemzők is reagáltak a vártnál gyengébb márciusi kiskereskedelmi adatra.
Vásárló Kellemetlen meglepetéssel szolgált a statisztikai hivatal
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 08:30
A KSH közlése szerint a kiskereskedelmi forgalom márciusban 0,5 százalékkal lett alacsonyabb a februárinál, miközben az éves növekedési dinamika is jelentősen mérséklődött.
Vásárló Egy óra, ami többet ér, mint egy budapesti villa
Kenessei András | 2025. május 3. 16:59
Melyik a világ legértékesebb órája? Egy svájci karóra, amely nem aranyból készült, mégis rekordáron kelt el egy hongkongi aukción. Miért éri meg több millió dollárt egyetlen acél karóra? Megmutatjuk a titkát és a háttértörténetét!
Vásárló Magával ragadó eredmények hajtetoválás segítségével
Márkázott tartalom | 2025. május 3. 11:26
Rengeteg férfi küzd kopaszodással, amely nemcsak esztétikai szempontból előnytelen, de a közérzetre is negatívan hat. Van azonban egy olyan eljárás, amely megoldást jelenthet a problémára, és ezért még csak mélyen a zsebünkbe sem kell nyúlni. (Nem úgy, mint például a hajbeültetés esetében.) Az alábbiakban bemutatjuk azt a módszert, amely pénzügyi szempontból is előnyös lehet hajhullás ellen!
Vásárló Ezerboltos offenzívát indít a Penny Magyarország mellett
Buksza blog | 2025. május 3. 10:37
A Penny tulajdonosa, a német Rewe boltlánc a romániai piacban lát fantáziát Kelet-Közép-Európában, ezért úgy döntött, hogy egy rakás pénzt fordít ottani eladásai felpörgetésére.
Vásárló Nem tudja, mit csináljon Mikulás után a csomagokkal? Hasznosítson újra!
Márkázott tartalom | 2025. május 2. 11:21
A decemberi ünnepek elmaradhatatlan része a mikuláscsomag – színes papírba csomagolt csokimikulás, szaloncukor, édességek tömkelege. A gyermekek boldogan bontogatják őket, a szülők pedig gyakran előre tudják: ez a sok édesség bizony nem fog elfogyni! De mihez kezdjen akkor velük az ember?
Vásárló Nagyon berágtak a dánok, az amerikai ikont is büntetik Trump szívózása miatt
Buksza blog | 2025. május 1. 13:01
A dánok nagyon zokon vették, hogy az amerikai elnök arról lamentál, hogy az Egyesült Államoknak annektálnia kellene a Dániához tartozó Grönlandot, ahogy az oroszok lenyúlták Ukrajnától a Krímet.
Vásárló Egy termék mind felett – csalóka árváltozás a diszkontokban
Csernátony Csaba - Kollár Dóra | 2025. május 1. 05:48
Első ránézésre jelentős, bő 2 százalékos drágulással zárult az április a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérése szerint. Ha azonban a sajtot kivesszük a képletből, akkor sokkal barátságosabb az összkép. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG