3p
Van még idő kötelező biztosítást váltani, ha találsz jobb ajánlatot a mostaninál.

Már csak néhány napja maradt az érintett – a MABISZ adatai szerint 1,7 milliónyi – gépjármű-tulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak csütörtök éjfélig kell eljutniuk a biztosítókhoz. A Netrisk.hu statisztikái szerint tavalyhoz képest 14 százalékkal, 13 500 forintról 15 400 forintra emelkedett az új szerződések átlagdíja, miközben a váltás mellett döntő autósok átlagosan 6 000 forinttal fognak kevesebbet fizetni az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjhoz képest - közölte a cég a Privátbankárral.

Ők halászták el a legtöbb embert

A biztosításközvetítő portál adatai azt mutatják, hogy az új ügyfelekért folytatott év végi versenyben a K&H mondhatja majd magáénak a legtöbb új szerződőt. Immár az is biztossá vált, hogy az Union kerül a második helyre, a harmadik legnépszerűbb biztosító pedig a Groupama lesz. A biztosítást váltók 67 százaléka e három szereplő valamelyikével kötötte meg új szerződését.

Az új szerződők megtakarításának mértéke igen széles sávban mozog: miközben az érintettek 37 százaléka éves szinten több mint 5 000 forintot spórolt a váltással, 26 százaléknyian kevesebb mint 500 forint megtakarítást értek el. A váltók közül sokan nem az így megtakarítható összeg miatt váltottak, hanem az MKB biztosító kivonulása miatt voltak kénytelenek lépni. (Az MKB-tól eljövő ügyfelek egyébként átlagosan 5 százalék alatti mértékű díjnövekedéssel szembesültek az eddig fizetett díjukhoz képest.)

Még három nap van a döntésre

„Az év végi évfordulós szerződések felmondásának legkésőbb december elsején éjfélig igazoltan be kell érkezniük a biztosítókhoz – figyelmeztet Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Emiatt az összehasonlító portálok zöme csütörtökön már csak korlátozásokkal fogad be felmondási megbízást. A Netrisk.hu minden olyan megbízást teljesít, amely csütörtökön 14 óráig beérkezik, feltéve, hogy az adott szerződésre van érvényes alkuszi megbízás is.”

Az év végi évfordulós ügyfelek esetében a december 1-i határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik: új szerződés megkötésére egészen december 31-én éjfélig van lehetőségük. Ez jó hír az MKB érintett ügyfeleinek, akiknek a januári évfordulós szerződéseit az elmúlt hetekben mondta fel a kgfb-piacról kivonuló biztosító. A Netrisk.hu adatai ugyanis azt mutatják, hogy a mai napig csupán az érintettek 60 százaléka gondoskodott új biztosításról. December végéig mindnyájuknak lépniük kell, ellenkező esetben január elsejétől kötelező biztosítás nélkül maradhatnak: így a fedezetlen időszakra vonatkozóan komoly pótdíjra számíthatnak, ha pedig balesetet is okoznak, komoly kártérítési kötelezettség is sújthatja őket.

Címkék: Vásárló Kgfb Netrisk

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG