1p
Frissítő, szállás, kártérítés és kötelező utastájékoztatás. Márciustól már a magyar buszon utazóknak is olyan jogaik vannak, mint az uniós állampolgároknak. Főleg a távolsági utazásokat szabályozza a törvény, a fogyatékossággal élőket mindenhol segíteni kell.

Március elsejétől már a magyarországi buszokon is ugyanolyan jogai vannak az utasoknak, mint az Európai Unió többi országában. Az uniós szabályokat ugyanis a légi, a vasúti és a hajóközlekedésben érvényes jogokhoz hasonló jogosultságokat biztosítanak a menetrend szerinti autóbusszal közlekedők számára is az EU egész területén.

A mindenkire érvényes szabályok

Menetrend szerinti járatok: olyan járatok, amelyeken az utasok autóbusszal történő szállítása meghatározott időközönként, meghatározott útvonalon, az utasokat előre meghatározott megállóhelyeken felvéve és kitéve történik.

A most honosított uniós jogszabály szerint utazása alatt senkit sem lehet megkülönböztetni állampolgársága alapján. Vagyis mindenkire ugyanazok a tarifa- és utazási feltételek vonatkoznak. A megkülönböztetés tilalma vonatkozik a fogyatékossággal élőkre és a csökkent mozgásképességűekre is. Amennyiben a mozgásukat segítő eszköz utazás közben megsérül, akkor a busztársaságnak kártérítést kell fizetnie.

Az utazás előtt és alatt biztosítani kell a megfelelő utastájékoztatást. Egyrészt az állomásokon kihelyezett tájékoztatókkal, másrészt az interneten is. Nemcsak az utazási információkat, hanem az utasok jogairól szóló tájékoztatást is elérhetővé kell tenni. Ahol arra van lehetőség, ott a fogyatékkal élőknek akadálymentes tájékoztatást kell kialakítani.

A busztársaságoknak ki kell alakítani egy panaszkezelő mechanizmust is. A rendelet végrehajtását és az esetleges bírságok megállapítását egy független hatóságnak kell végeznie.

A nagy utazóknak, akik legalább 250 kilométerre készülnek

Plusz jogok illetik meg a hosszú távú utazókat. Amennyiben törölnek egy legalább 3 órásra tervezett utazást, vagy a buszjárat legalább másfél órás késéssel indul az állomásról, akkor étkezést, frissítőt és szükség esetén szálláshelyet is biztosítani kell. Utóbbi értéke nem haladhatja meg a 80 euró/éjszaka összeget, és maximum két éjszakát köteles rendezni a társaság. Amennyiben a járatot szélsőséges időjárás vagy nagyobb természeti katasztrófa miatt törlik, nem kell kártérítést fizetni.

Pénzvisszafizetési kötelezettség

Vissza kell fizetni az utazás árát, vagy egy másik útvonalon kell szállítani az utasokat, ha egy járatot törölnek, vagy csak legalább kétórás késéssel tudna indulni az állomásról. Akkor is ez a szabály, ha véletlenül több jegyet adnak el a járatra, mint amennyi hely van rajta.

Egy kis csavar: a jegyár felét - kártérítésként - akkor is vissza kell fizetnie a társaságnak, ha az előbb felsorolt esetekben nem ajánlja fel a menetjegy árának visszafizetését, vagy a módosított útvonalon történő utazást.

Kartérítés jár azoknak az utasoknak, illetve családjuknak, akik balesetben meghalnak, vagy megsérülnek. Illetve a poggyász elvesztése vagy károsodása esetén is. (A jogszabály a hosszú távú utazásoknál rendezi a kártérítés kérdését. A legtöbb társaság azonban valamelyik biztosítóval együttműködve biztosítja az utasokat a rövidebb utakon is. - a szerk.)

És még egy fontos szabály: a fogyatékossággal élők, valamint a csökkent mozgásképességűeknek ingyenes segítséget kell biztosítani az utazásnál. Ez vonatkozik a le-és felszállásra, elhelyezésre stb. Adott esetben a kísérő személynek biztosítani az ingyenes utazást.

Akik évek óta jogosultak

A vasúti közlekedésre már 2009 decemberétől vonatkoznak ezek a szabályok. Alapvetően két ponton részletesebb a szabályozás.

A MÁV-Start adatai szerint 2012 első félévében 72 millió utasa volt a társaságnak.

Az egyik a pénzvisszafizetés. Ha a pót- és helyjegyköteles vonat legalább 60-119 perces késéssel indul, akkor a menetjegy 25 százalékát, 120 percet, vagy azt meghaladó késés esetén pedig a menetjegy 50 százalékát kell kártérítésként visszafizetni. Viszont, ha a társaság előre jelezte (pl. pályamunkák miatt) a késést, akkor nem kell pénzt visszafizetnie.

Amennyiben a vonat lekési a nap utolsó csatlakozását, és az utas nem tudja aznap folytatni az utazást, akkor a vasúttársaságnak ki kell fizetnie az utas szállását, maximum 80 eurós összegig, illetve a családtagok értesítésének ésszerű költségeit is vállalnia kell.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Tartson egy hónap vásárlási szünetet!
Elek Lenke | 2026. november 8. 17:28
Van, aki magát akarja fenntartani, nem a környezetet.
Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG