4p
Az idei nyár ízelítőt adott abból, amire az éghajlati változások miatt a jövőben számíthatunk - összegezte az Országos Meteorológiai Szolgálat az elmúlt időszak tapasztalatait. A most véget ért nyár az 1901 óta a harmadik legmelegebbnek bizonyult, és még bőven lesznek ilyenek.
Fotó: MTI/EPA/Jacek Turczyk

Ráadásul nagyon szeszélyes is volt az időjárás, a forró, aszályos időszakokat pedig felhőszakadásokkal, helyenként jégesővel és erős szelekkel zárták le. Idén nyáron öt hőhullámos időszak volt, ebből a júniusi és az augusztus végi másodfokú hőségriasztást eredményezett, a további három pedig indokolttá tette a legkomolyabb, harmadfokú riasztást.

Az első hőhullámot már júniusban megtapasztaltuk, június 11-15. között a napi középhőmérséklet meghaladta a 25 Celsius-fokot, majd a július 4-8., július 17-24. és augusztus 7-17. időszakokban a 27 fokot is tartósan átlépte a napi középhőmérséklet. Utóbbiak nyomán az országos tiszti főorvos hőségriadót rendelt el. Ezt követően a nyár egy újabb meleg periódussal zárult, augusztus 27-től a napi középhőmérséklet ismét 25 fok fölött alakult.

Ilyen hőhullámok ritkán vannak

A komoly hőhullámos napok - amikor a napi középhőmérséklet tartósan, legalább három napig meghaladja a 27 fokot - száma több mint három hetet tett ki: 23 ilyen nap volt az idén, ennél csupán 2012-ben volt (eggyel) több. Országos átlagban 41 hőségnapot - amikor a napi maximum legalább 30 fok - regisztrált a meteorológiai szolgálat, ez 19 nappal haladja meg az 1981-2010-es normál értéket. Ezen felül az említett időszak alapján szokásosnak nevezhető két forró - amikor a napi maximum 35 fok, vagy annál magasabb - nappal szemben idén országosan 13 ilyen nap volt.

A legmagasabb hőmérsékletet ezen a nyáron augusztus 12-én Budakalászon mérték, ahol 39,6 fokig melegedett a levegő. A nyár legalacsonyabb hőmérsékletét július 11-én, Zabaron rögzítették: 3,1 fokig hűlt le a levegő.

20 éve volt ilyen

A meteorológiai szolgálat kitért arra is, hogy a budapesti, leghosszabb hőhullám 1992 nyarához köthető, ekkor 11 egymást követő nap felelt meg a legmagasabb fokozatú hőségriasztás kritériumának. Az idei leghosszabb hőségriasztás megközelítette ezt, 10 napos volt, augusztusban. Az állóvizek hőmérséklete is szokatlanul magas volt a hosszantartó hőség miatt: augusztus 10-én Siófoknál 29 fokos volt a Balaton.

Mindemellett ezen a nyáron Budapesten rekordszámú trópusi éjszakát is át kellett vészelni. A fővárosban összesen majdnem egy hónapot tett ki azon éjszakák száma, amikor a levegő nem hűlt 20 fok alá. A budapesti éghajlati idősorban ez a legmagasabb érték 1901-óta.

A jelenlegi adatok szerint összességében a nyári középhőmérséklet 22,1 fok volt, 2 fokkal magasabb a szokásosnál. Különösen magasak voltak a napi maximumok, 2,6 fokkal haladták meg országos átlagban az 1981-2010-es időszak méréseit. Így az előzetes adatok alapján a most zárult nyár a harmadik legmelegebbnek bizonyult 1901 óta.

Rosszul eloszló csapadék

Mindemellett a csapadék szeszélyes időbeli és térbeli eloszlásban érkezett az idei nyáron. Országos átlagban 136,3 milliméter volt az évszakos csapadékösszeg, ami kevesebb, mint a szokásos 70 százaléka. Az idei nyár az 1901 óta megkezdett sorban a csapadék szempontjából az alsó negyedbe sorolható, azóta ez volt a 26. legszárazabb nyár Magyarországon. Ugyanakkor - mint felidézték - "a szárazsággal járó hőhullámokat megtűzdelő intenzív események során", helyenként, alig egy óra alatt több mint egyhavi mennyiség hullott. A július 8-án érkező markáns hidegfront során, a Fejér megyei Fehérvárcsurgón 30 perc alatt csaknem 40 milliméter eső hullott.

A legdurvább szél

Ehhez az eseményhez köthető a nyár legerősebb széllökése is, Aszódon 130,7 kilométer/órás szelet mértek akkor. Az augusztusi forróságot 17-én, több helyen felhőszakadással, özönvízszerű esővel járó zivatarok zárták. Budapesten a rendkívüli csapadék városszerte károkat okozott, alámosott utakat, pincéket öntött el. A legnagyobb napi csapadékösszeg 120,5 milliméter volt, ami Tiszaörvény környezetében hullott - írta a meteorológiai szolgálat.

Meleg ősz, durva tél

Kitértek továbbá arra is, hogy a Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központja által kiadott előrejelzések szerint az ősz az átlagosnál melegebb lesz, szeptember és október kissé szárazabb, a november átlagosan csapadékos. Ebben az időszakban a hirtelen felhőszakadások - mint amiket a nyár során tapasztalni lehetett - nagyon ritkák, inkább "kezelhető" esőzések a jellemzőbbek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG