5p
A főpolgármester szerint a 3-as metró teljesen biztonságos, a közösségi közlekedésre pedig egyenlő arányban kéne végre pénzt adni.
Forrás: bkk.hu

Kéthetente tartott tájékoztatóján a főpolgármester elmondta, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel csütörtökön megbeszélést folytatott a BKV működési finanszírozásának helyzetéről, és ennek kapcsán azt mondhatja: biztosan lesz megállapodás az idén.

Ha nem lenne megállapodás, akkor jövőre "már csak pedagógiai okokból is" járatritkítás lépne életbe - jelentette ki Tarlós István, hozzátéve ugyanakkor: bizonyos, hogy ez nem következik be. Mint magyarázta, a "pedagógiai ok" azt jelenti, hogy nem fogják mindenáron elkerülni a járatritkítást. "Arra senki ne számítson, hogy beleszakadunk abba, hogy nehogy járatritkítás legyen" - fogalmazott Tarlós István, kijelentve: annyi szolgáltatást rendelnének meg, amennyire pénz és fedezet lenne.

Jön a pénz?

Megjegyezte, hogy a központi költségvetésben meghatározott 24 milliárd forint állami támogatást még nem utalták át, ezért a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében a főváros 13,5 milliárd forintos kölcsönt ad a közösségi közlekedés zavartalan működése érdekében a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK).

Tarlós István szerint a 24 milliárd forint a napokban vagy egy-két héten belül egyébként megérkezhet.
A főpolgármester nyugati nagyvárosok példákra hivatkozva arról beszélt, hogy azok tömegközlekedési finanszírozását nagyjából egyharmad-egyharmad arányban a közlekedési társaság, a városi önkormányzat és az állam oldja meg.

Ezt figyelembe véve a magyar államnak évente körülbelül 49 milliárd forintot kellene erre a célra fordítania - mutatott rá, hozzátéve, hogy jelenleg összesen körülbelül 40 milliárd forintnyi, azaz 26,8 százalékos az állami részvétel a fővárosi tömegközlekedés finanszírozásából.

A 3-as metró biztonságos. Értem?

A 3-as metró felújításával kapcsolatban Tarlós István közölte, újabb jelentést kapott a metró ellenőrzéséről, és ebben arról tájékoztatták, hogy a szerelvényeket a forgalomba állás előtt minden esetben ellenőrzik, biztonsági kockázatot jelentő hibával a szerelvények nem állhatnak forgalomba. A főpolgármester elmondta, a 3-as metró infrastruktúrája ugyan a tervezett élettartamát meghaladta, műszaki állapota leromlott, de a beavatkozások gyakoriságának növelésével sikerült csökkenteni a műszaki kockázatokat és a meghibásodások számát. A vasúti pálya állapota jelenleg megfelelő, az ellenőrzéseket folyamatosan végzik - hangsúlyozta.

Rajtvonalon az új buszok

Azzal kapcsolatban, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elnapolták a BKV Zrt. október elején kötött, 70 új autóbusz rendelkezésre bocsátásáról szóló szerződésének jóváhagyását, arról beszélt, hogy a BKV által üzemeltetett buszok átlagos életkora csaknem 18 év, 2018-ig fokozatosan az eddigieken kívül még 550 magas padlós, alacsony komfortfokozatú és továbbüzemeltetésre alkalmatlan jármű kivonása szükséges.

Tarlós István kifejtette, a rendelkezésre tartási konstrukciót a BKV 2013-ban dolgozta ki annak érdekében, hogy az adósságállomány növekedése nélkül a járműállomány megújulása megkezdődhessen. A Fővárosi Közgyűlés tavaly nyáron engedélyezte a konstrukció megkezdését azzal a kikötéssel, hogy az eljárás befejezése után 90 napon belül vétót emelhet.

Közölte, a helyzet azóta megváltozott - egyebek mellett a kormány azóta átvállalta a BKV adósságát -, és 1,5 milliárddal drágább lenne a rendelkezésre tartási konstrukció, mint az új buszok vásárlása. Tarlós István szerint ezt a készenlétben tartási konstrukciót ma már nem érdemes fenntartani.

A fővárosi ingatlanátadások kapcsán azt mondta: szó nincs arról, hogy az állam a közösségi közlekedés működési finanszírozásáért kapná az ingatlanokat. A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a fővárosi önkormányzat egy VIII. kerületi, Vas utcai, 887 négyzetméteres ingatlanját és egy VI. kerületi, Rippl-Rónai utcai, 4358 négyzetméteres ingatlan tulajdonjogát ingyenesen átadja az államnak.

Tarlós István elmondta, "azért szabad néhány ingatlant átadni, mert ezek az átadások indokoltnak tűnnek". Ingatlanvesztésről értelmetlen beszélni, mert köztulajdonból köztulajdonba kerülnek - tette hozzá.

Megy a vita az olimpia körül, megy a vita Lázárral

Közölte, a Dagály Strandfürdőt a 2017-es vizes világbajnokság megrendezhetősége érdekében adják át. A konkrét átadásról azért nem született még döntés, mert "még egyezkedés történik az ingatlan értékéről" és az üzemeltetés feltételeiről - tette hozzá.

Közölte, nem támogatja és nagy valószínűséggel a Fővárosi Közgyűlés sem fogja támogatni a Párbeszéd Magyarországért pártnak az olimpiai pályázatról, a Városliget beépítéséről és a Római-parti mobilgátról szóló helyi népszavazási kezdeményezését.

Tarlós István szólt arról is, nagyon örül annak, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is szakmainak és nem személyesnek tartja a vitájukat.

"Ha ezek szakmai viták, akkor ezeket nagyon könnyű megszüntetni. Át kell gondolni, hogy érdemes-e kéretlenül beavatkozni Budapest életébe" - fogalmazott, hozzátéve: Budapestnek van választott köztestülete, amit nem érdemes levegőnek nézni, és nem érdemes jelentős fővárosi ügyeket "a háta mögött reszelgetni".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG