Nyáron a mobilplatformokon leginkább fényképezőgépet és kamerát vettek, illetve drágább órákat, miközben általában a felhasználók legszívesebben ruhát, műszaki cikket, számítástechnikai terméket és sportcikket vásárolnak telefonnal.
A klasszikus internetes termékek mellett kiugróan nagy volt a kereslet a különleges tárgyak iránt is, az elmúlt hónapokban az egyik mobil alkalmazáson keresztül kelt el egy terepjáró 750 ezer forintért, egy óra másfél millió forintért és egy nyaraló 4 millióért.
Az allegroup.hu Kft. tájékoztatása szerint mobilplatformjain már több mint százezer termék talált gazdára, elérve a félmilliárd forintos forgalmat. A felhasználók nyáron is sokat vásároltak mobilkészülékeiken: a forgalom július és szeptember között megötszöröződött a tavalyi év azonos időszakához képest. Az eladott termékek száma pedig 2010 vége óta elérte a százezres nagyságrendet.
Tavaly a webáruházak kiskereskedelmi forgalma (B2C) 155-160 milliárd forint volt, szemben a 2010. évi 133 milliárd forinttal, a növekedés 50 százalékát a piacra újonnan belépő e-kereskedők adták. A WebShop-Experst Kft. és az árukereső.hu Kft. korábban közölt adatai szerint a magyar piacon több mint 3 ezer webáruház van, ám a forgalom 90 százalékát mindössze az e-boltok 10 százaléka generálja. Az idén a forgalom a becslések szerint 175 milliárd forint lesz, de a szakértők általában "alálőnek" a piacnak.
Másfél millió forintos órát, vidéki nyaralót és drága festményt is vettek már mobillal a magyarok, az iPhone tulajdonosok általában drágább termékeket tesznek a virtuális kosárba, az androidosok pedig többször vásárolnak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
27 perce
-
Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
körülbelül 1 órája
-
Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
2 órája
-
Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
2 órája
-
Kisbefektetők kérték – új, forintos ETF-ek jöhetnek a tőzsdére
3 órája
-
Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
3 órája
-
Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
4 órája
Mfor.hu Top24
- Matolcsy György újra kamera elé állt, megszólalt az MNB-alapítványok vagyonáról
- Magyar Péter nem számol Zelenszkijjel a magyar ünnepen
- Magyar Péter és Zelenszkij asztalhoz ült – itt van, mire jutottak!
- Nyerges Zsolt megbabrálta a NER legnagyobb őrző-védő cégét
- Így alakultak a hazai üzemanyagárak pénteken
- Kiderült, tárgyalt-e már a Magyar-kormánnyal a Roszatom
- Itt egy újabb kormányzati feljelentés egy furcsa alapítványi kiadvány miatt
Vásárló
Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló
300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló
Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben.
Vásárló
Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló
Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló
Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló
A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló
Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló
Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból.
Vásárló
Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
Friss
Nemzetközi
Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai.
27 perce
Részvény / Deviza / Áru
Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
körülbelül 1 órája
Közérdekű
Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Mi lesz velünk idős korunkban? Megdöbbentő különbségek vannak
12:03
-
Nagy változásokat hoz az EU új rendelete, erre kell felkészülni!
11:23
-
Beköszöntött az árcsökkenés a lakáspiacon?
10:31
-
Nyitott a lehetőség: lecsaphatnak a cégek az uniós hitelekre
09:43
-
Új nemzedék tör előre a magyar vállalkozásoknál
05:43
Turizmus Online cikkei
-
Rekordnyár után ilyen téli szezonra készül a Wizz Air
08:38
-
Közbeszerzések: többszereplős modellt alakított ki a felelős hivatal
03:12
-
BDPST Group: nem Tiborcz Istváné a hévízi Le Primore szálloda
19:12
-
Rettegés Székesfehérváron
15:52
-
Erőművek Éjszakája: irány a hulladéklerakók, víztornyok és távfűtőművek világa
15:46
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
2026. október 16. 18:31
-
Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
2026. október 16. 18:51
-
3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
2026. október 16. 15:10
-
Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
2026. október 16. 17:26
-
Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
2026. október 17. 08:27



