3p

Amikor Magyarországon szeretnél készletről Tesla Model 3-at vásárolni, akkor igencsak gondban lehetsz. A legközelebbi hivatalos szalonuk Bécsben van, más kereskedőnél meg csak rendelni tudsz ilyen autót. Legalábbis eddig így volt, most viszont változott a helyzet!

Van már Magyarországon is olyan elektromosautó-kereskedés, akitől készletről tudsz venni Tesla Model 3-at.

Ráadásul kedvedre válogathatsz, igényeidnek megfelelően a Standard Range, Long Range és a Performance között. Gyorsan összefoglalom neked, hogy a három típusról mit érdemes tudnod, amely infó birtokában már választhatsz is magadnak megfelelő Teslát!

Egy kis Tesla Model 3 történelem

A Tesla a Model 3-at az első igazi elektromos népautónak szánta. Ennek megfelelően a többi modellhez képest elérhetőbb áron kínálták már a 2017-es gyártás megkezdése óta. Már a bemutató előtt is óriási érdeklődés övezte a Model 3-at, amit jól mutat a bemutatóig beérkezett 115.000 előrendelés. 16 hónappal a bemutatót követően adták át az első elkészült modellt, amikorra már 455.000 előrendelése volt a Teslának. 2018-ban az év legtöbbet értékesített elektromos autójává vált, 145.846 db eladott járművel.

Lássuk a modelleket, hogy te is könnyebben tudj választani közülük.

Az alap modell: Standard Range

Ha nincs szükséged összkerékmeghajtásra, elég a hátsó kerekeket meghajtó egyetlen motor is, akkor lehet, hogy a Standard Range kell neked. Bár ezzel nem fogsz 500 km-nél többet menni egy teletöltött akkumulátorral, de ha ilyen vágyad van, arra is lesz modell. Bár ez az alapmodell, nem rossz a 225 km/órás maximális sebesség egyetlen motorral! Ahogy a WLTP szerinti hatótávolság sem, mely 448 km! És talán a legjobb, hogy még az alap modell is brutálisan jól gyorsul. Nulláról nem több, mint mindössze 5,6 mp alatt eléri a 100 km/órás sebességet.

Hosszabb utakra: Long Range

Ha számodra fontos a nagyobb hatótáv és az összkerékmeghajtás, akkor válaszd inkább a Long Range modellt. Ez a legnagyobb hatótávolsággal bíró Model 3, ami WLTP szerinti 580 kilométert jelent. Emellett több adata is jobb, mint a Standard Range változatnak. A végsebessége 233 km/óra, míg a gyorsulása is javult, ami mindössze 4,4 mp 0-100 km/óra viszonylatában.

Tesla Model 3 Performance, készletről

És ha azt hitted, hogy a Long Range adatai brutálisak, akkor ezt figyeld! A szintén összkerékmeghajtásos, szintén dupla motoros Tesla Model 3 Performance egy igazi aszfaltszaggató autó. Nem elég, hogy 261 km/óra a végsebessége, de nulláról mindössze 3,3 mp alatt van százon, ami elképesztő teljesítmény! Emellett elnézhetjük, hogy kicsit veszített a hatótávolságából a Long Range változathoz képest. A hatótávolsága így is impozáns: 567 km.

Béreld ki pár napra, mielőtt döntenél!

Mielőtt döntenél, mindenképp érdemes beleülnöd mindbe. Sőt, a legjobb, ha ki is béreled a kiszemelt modellt pár napra. A 101 EV Parknál ezt is megoldhatod, nem csak a készletről történő vásárlást.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG