6p
Kedvezően hathat a fűtéskorszerűsítési pályázat a megújuló energia piacra is. A szeptember végén elindult kazáncsere-támogatáson 40 százalékos hozzájárulás, pályázatonként és lakásonként maximálisan bruttó 650 ezer forintot lehet elnyerni.

Mire lehet pályázni?

Szeptember végétől elérhetőek a kormány új lakossági energiahatékonysági pályázatai: összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre, három különböző pályázathoz. Pályázatot legfeljebb négy lakásból álló, nem iparosított technológiával ellátott lakóépület nyújthat be, ahol az egyes lakások tulajdonosai önállóan vehetnek részt támogatott korszerűsítésben. Az is kikötés továbbá, hogy kizárólag magánszemélyek, a beruházással érintett életvitelszerűen lakott lakóépületek tulajdonosai adhatnak le pályázati anyagot.

Az első ütem kiírása az elavult kazánok, tüzelőberendezések új, nagyobb energiahatékonyságú fűtőberendezésekre történő cseréjét célozza, amelyre egymilliárd forintot különített el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A kazáncsere-pályázaton 40 százalékos támogatást lehet elnyerni, pályázatonként és lakásonként maximálisan bruttó 650 ezer forint értékben.

A pályázati forrásból lehetőség nyílik a lakóingatlanok elavult gázkészülékeinek kondenzációs gázkazánra történő cseréjére, és ezzel a fűtési és használati melegvíz-rendszerek korszerűsítésére, így jelentősen csökkenthető az energiaveszteség, valamint a széndioxid-kibocsátás mértéke egyaránt. A vissza nem térítendő támogatást a Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer (ZFR) keretében, a kvótabevételek terhére biztosítja a szaktárca.

A most induló fűtéskorszerűsítési pályázat keretében olyan rendszermegoldások kialakítására nyílik lehetőség – vissza nem térítendő állami támogatás mellett –, ahol ezen technológiák széles körűen és hatékonyan betervezhetőek, hiszen a hozzájárulás mértéke a megújuló energiákat hasznosító rendszereknek is nagy mértékben kedvez. Ezzel a hagyományos gázkészülékek cseréje mellett, a fűtésrásegítés is nagyobb figyelmet kaphat - a napsugárzás felhasználása s a használati melegvíz előállítása mellett.

„A megújuló energiát hasznosító rendszerek áttekintése nem csak a kollektoros használati melegvíz előállításnál, hanem akár a hidegebb hónapok megnövekedett energiaigényének kiszolgálásakor is fontos szempont lehet” – mondta el Ádám Zsolt, a HIGH SIX TEAM Kft. ügyvezetője.

A megújuló energia is nyerhet

A szakember szerint a magasabb hatékonyságú kondenzációs gázkazánok előretörése mellett, a megújuló energiát hasznosító megoldások is a korszerűsítési pályázat nyertesei lehetnek. Egy átgondolt, energiahatékony és környezettudatos hőközpont megtervezésével és kialakításával, valódi előtakarékosság érhető el, még a lakossági fűtéstechnika területén is.

Azonban még az ilyen minőségi rendszerek megvalósításánál is, néhány gyakorlati problémával érdemes számolni:

 

  • Télen kevesebbet süt a nap, így a fűtési időszakkal egy időben, a napsütéses órák száma radikálisan visszaesik. Ez olyan mértékben befolyásolhatja a nem megfelelően kialakított, és méretezett rendszerek hatékonyságát, hogy azok már nem minden esetben képesek ellátni az adott épület temperálását.
  • A hidegebb külső hőmérséklet figyelembevételekor, valamint a kollektorok hőszigetelésének kérdésében, a magasabb sugárzási veszteség játszik szerepet a téli időszakban. A felmelegedett abszorber (víz-glikol keverék) és környezete közti sugárzásos hőcserét energia-, és költséghatékonyság szempontjából is érdemes szem előtt tartani.
  • A kollektoros rendszerek tájolása és dőlésszöge ugyancsak meghatározó. A téli nap alacsonyabban áll, így a nyári állapotokra méretezett és tájolt kollektorok messze nem az ideális beesési szög mellett dolgoznak. A kollektor paneleket legtöbbször az épület tetején helyezik el, de létezik más megoldás is: az optimális tájolású, többnyire függőleges falak napenergiát hasznosító felületekké alakításával különleges, szokatlan és egyben lenyűgöző esztétikai élmény érhető el. Az erre alkalmas oldalfali felületek általában nagyobbak, mint a felhasználható tetőfelületek. A függőleges elhelyezés egyfajta automatikus teljesítmény szabályozást képes nyújtani, hiszen így a beesési szög télen sokkal kedvezőbb, a nyári időszakban pedig annyira kedvezőtlen, hogy akár elkerülhető a rendszer üres járta.
  • Egy család fűtési szezonban szükséges hőigényéhez képest, a használati melegvíz fogyasztás sokkal kevésbé függ az évszakoktól. Még az összes hőigény figyelembevétele mellett is, a napkollektoros rendszereket célszerűen arra méretezik, hogy minél kevesebbszer váltsanak stagnálási üzemmódba. Így az optimalizált rendszerteljesítmény a nyári időszakot tekintve is lényeges, amikor a legmagasabb a besugárzott energia. Üresjáratban ugyanis a panelek nem termelnek energiát, sőt a fagyálló folyadékkal töltött rendszerekben a hőhordozó közeg - azaz az abszorber - sokkal gyorsabban öregszik, ha rendszeresen felforr. A hőhordozó cseréjének költsége pedig közel hasonló értéket képvisel, mint a rendszer által egy év alatt elért megtakarítás. Így ha a kollektor rendszer méretezése során csak a nyári hőigényt tartjuk szem előtt – ezzel minimálisra csökkentve a stagnálási üzemmód lehetőségét -, úgy az éves viszonylatban közel azonos melegvíz igény mellett, a fűtési oldalon keletkező többlet szükségletre már aligha jut a téli besugárzott energiamennyiségből.

 

A víz, mint hőhordozó közeg

A víz hőhordozóval működő napkollektoros rendszerek már egy ideje hazánkban is elérhetőek. Itt a kollektor mezőt a kazánnal párhuzamosan kötik be, azonos hidraulikai körön, ugyanazt az abszorber közeget felhasználva. „Egy ilyen megoldás tulajdonképpen egy második kazán szerepét tölti be, ami egyszerűen - néhány hidraulikai elem segítségével -, többlet helyigény nélkül használható fűtésrásegítésre" – mondta el Ádám Zsolt.

Az ügyvezető szerint ezeknek a rendszereknek nagy teljesítménnyel, az átlagot messze meghaladó hozammal, valamint alacsony veszteséggel kell rendelkezniük, hogy a téli időszak fűtési hőigényét számottevően támogatni tudják. Ebben az esetben a nyári többlet kapacitás nem okozhat gondot, hiszen a víz számtalanszor elforralható és lecsapatható, összetételének károsodása nélkül. Mivel a közeg nem öregszik, így cserére sem szorul. A glikolos rendszerek esetében – megforrás gyakoriságától függően - néhány évenként a hőhordozó cseréje ajánlott. Ezzel szemben a vizes rendszereknél a közeg olcsó és könnyen beszerezhető, valamint nem számít veszélyes hulladéknak, így elszállításáról sem szükséges gondoskodni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
Vásárló Közös megegyezéses válás: gyors és konfliktusmentes út a különváláshoz
Márkázott tartalom | 2026. május 30. 12:00
A válások során sok pár találkozik azzal a dilemmával, hogy békés úton, közösen egyezve bontják fel a házasságukat, vagy inkább peres útra terelik az ügyet. Az első lehetőség számos előnyt hordoz magában, amit érdemes alaposan megfontolni. Az utóbbi években a közös megegyezéses válás egyre népszerűbbé vált, nem véletlenül. De mi áll ennek a trendnek a hátterében?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG