1p
Tovább emelkedett az internetfelhasználók száma Magyarországon. Szeptemberben már közel 5,2 millió magyar használta a világhálót, azaz a 15 évnél idősebb lakosság 60,78 százaléka.

A Gemius üzleti tanácsadó cég hétfőn közölt harmadik negyedéves jelentése szerint felhasználók nagy része, 86 százaléka napi szinten használja az internetet, Magyarország internetpenetrációja magasnak mondható a kelet-közép-európai régióban.

A netezők több mint fele a 18-39 év közötti korosztályból kerül ki, minden negyedik internetfelhasználó 25 és 34 év közötti, ám a 60 év feletti felhasználók aránya is folyamatosan emelkedik, már elérte a 10 százalékot.

Forrás: Gemius


A vizsgálat szerint minden negyedik internetező rendelkezik középfokú végzettséggel, és minden ötödiknek van ennél magasabb végzettsége. A kutatásból az is kiderül, hogy az előző negyedéves eredményekkel ellentétben a nemek aránya megfordult, az internetet használók 51,23 százaléka nő.

A Gemius felméréseit több mint 35 országban végzi, Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, amelynek célja, hogy az internetfelhasználók száma és demográfiai profilja mellett azt is meghatározza, hogy milyen módon használják az internetet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló Ha benzines autója van, kárörvendhet a hétvégén!
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 12:03
A nagykereskedelmi árváltozás csak a dízelt érinti negatívan.
Vásárló Nyaralni indul? Ezt a tippet fogadja meg tankoláshoz!
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 09:33
Ez történt az üzemanyagokkal.
Vásárló Valami készül a benzinkutakon – örülhetnek az autósok?
Privátbankár.hu | 2025. június 26. 10:26
Ez történt az üzemanyagok árával.
Vásárló Lefújták az egészen különös sztrájkot Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. június 24. 16:08
Mégsem lesz benzinkútsztrájk.
Vásárló Hogyan írjunk figyelemfelkeltő ingatlanhirdetést?
Márkázott tartalom | 2025. június 19. 09:55
Ingatlan eladásakor az egyik legfontosabb tényező a hatásos hirdetési szöveg. A piacon rengeteg hasonló hirdetés található, amelyeket az érdeklődők könnyen átfutnak. Mi teremtheti meg azt a különbséget, ami a mi hirdetésünket kiemeli a tömegből? Egy jól megírt szöveg nemcsak az adatok felsorolásából áll, hanem az ingatlan hangulatát is át kell adnia. Gondoltunk már arra, hogy a részletek és az érzelmek közvetítése az, ami igazán megragadhat egy potenciális vevőt?
Vásárló Nagy durranás készül a magyar patikákban – Nagy Márton már örül
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 16:42
Itt is vállalják az árkorlátozást.
Vásárló Leszegi a fejét, ha meglátja a hétvégi üzemanyagárakat!
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:45
A nemzetközi áremelkedés szombattól megjelenik a hazai kutakon is.
Vásárló Diszkrét fogszabályzó módszerek
Márkázott tartalom | 2025. június 13. 10:52
A nem megfelelően nőtt fogak és a torlódásuk hosszú távon igen kellemetlen fogászati problémákhoz vezethetnek, mindemellett esztétikailag sem túl vonzóak. Sokan felnőttkorban jutnak el arra a pontra, hogy szeretnék az egymásra torlódott fogakat szabályozó viselésével helyreállítani.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG