2p
Az oltás mellett kanyaró figyelőszolgálatot indítottak Csongrád megyében.
A járványügyi zárlatot jelző tábla a makói kórház bejáratán 2017. március 6-án. (Kép forrása: MTI Fotó, Kelemen Zoltán Gergely)

Romániában továbbra is rendkívül súlyos kanyarójárvány tombol, az esetleges behozatali veszély miatt így megkezdték az egészségügyi dolgozók újraoltását Csongrád megyében. A betegség ugyanis elsősorban őket veszélyezteti a leginkább. Emellett aktív kanyaró figyelőszolgálatot indítottak el a polgári lakosság védelmében, tudta meg a Privátbankár.hu. A megyében egyébként Makón jelentkezett valaki a kórházban kanyarós tünetekkel, ezért rendelték el a zárlatot.

Magyarországon 1969-ben vezették be a kanyaró elleni védőoltásokat, amelynek köszönhetően a 47 éven aluli lakosság döntő többsége legalább egy kanyaró elleni oltásban részesült, majd 1989-től kezdődően két dózisban kapják a gyerekek az oltóanyagot. Az elmúlt két évtizedben hazánkban az átoltottság mind a 15 hónapos korban végzett első, mind a 6. osztályban végzett újraoltás esetén meghaladta a 98 százalékot, a két oltás együtt 99 százalékos védelmet biztosít.

Kikre veszélyes a betegség?

A polgári lakosság körében különös figyelmet érdemelnek a 15 hónaposnál fiatalabb, még védőoltásban nem részesült,  illetve a betegséget át nem vészelt, oltatlan személyek. Veszélyeztetettek továbbá az immunhiányos betegek. Az 1969 után, de 1989 előtt születettek között előfordulhat, hogy valaki csak egy oltásban részesült, náluk az immunitás szintje az évek múlásával csökkenni kezdhet. Ilyen esetekben sajnos előfordulhat, hogy oltás ellenére fertőz a kanyaró.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 12:04
  Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG