Ráadásul két embert kórházban is ápolnak, a hírt az Index kérdésére a budapesti ÁNTSZ-t felügyelő Budapesti Kormányhivatal is megerősítette.
Az ÁNTSZ vizsgálata szerint az étterem dolgozói között calicivírus-járvány volt, amit a beszennyeződött konyhai eszközök és ételek miatt a vendégek is elkaptak.
Büntetés, takarítás
A történtek miatt a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi osztálya az étterem minden helyiségének fertőtlenítőszeres nagytakarítását rendelte el, a dolgozókat soron kívüli székletszűrő vizsgálatra küldte, az üzemeltető pedig több százezer forintos egészségügyi bírságot kapott.
A calicivírus hányással és hasmenéssel járás már nagyon kevés kórokozó, szabad szemmel nem látható szennyeződés is kiválthatja, ha pedig valahol felüti a fejét, akkor könnyen járvány alakul ki.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



