1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Februárban tovább folytatódott az élelmiszerárak emelkedése a hipermarketekben: lejártak az áfaemelkedés hatását kiszűrő januári akciók, az év eleji 3,7 százalékos havi áremelkedést februárban újabb 1,8 százalékos drágulás követte. A Privátbankár Árkosár ellenértéke így történelmi magasságba emelkedett: átlagosan 16 455 forintot kellett fizetnünk képzelt nagybevásárlásunk végén.

Február 9-i árkörképünk során az Auchan, a Tesco és a Cora egy-egy hipermarketében mértük fel 30 termékből álló élelmiszer-mintakosarunk árának alakulását. Februárban már egyetlen egységben sem úsztuk meg 16 ezer forint alatt a nagybevásárlást, a kosárérték 837 forinttal, 5,4 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Az 1,8 százalékos havi áremelkedés 289 forintos pluszt jelent.

A hathónapos mozgóátlag áttörése ismét trendfordulót jelentett

Ezúttal a Tesco volt az egyetlen hely, ahol minimális árcsökkenést mérhettünk: 0,2 százalékkal kevesebbet szerepelt a számlán, mint egy hónapja. Éves szinten itt mértük a legalacsonyabb (3,4 százalékos) áremelkedést. A Cora 1,1 százalékkal drágább, mint egy hónapja, és 5,1 százalékkal kerül többe, mint egy éve. Az áremelkedést az Auchan vezette, 4,6 százalékos havi és 7,7 százalékos éves adattal. A mezőny ennek megfelelően összerázódott, de a múlt havi sorrend nem borult fel.


Az Auchan a drágulás ellenére továbbra is a legolcsóbb, a Cora lett a második, a Tesco pedig bár 3,3 százalékra megközelítette az Auchant, de továbbra is a harmadik helyen áll.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

A legolcsóbb és a legdrágább hely között ezúttal csak 560 forint volt a különbség, az igazán nagy spórolás tehát csak úgy lehetséges, ha mindent ott vásárolnánk, ahol az a legolcsóbb. Így 15 226 forintból meglennének az élelmiszerek, azt azonban kevesen engedhetik meg maguknak, hogy 1229 forintos spórolás miatt három különböző helyen, tripla utazgatás, idő vagy létszám mellett intézzék el a nagybevásárlást. Mellesleg a legolcsóbb termékek árának összege 3,7 százalékkal magasabb, mint egy hónapja.

Az egyes termékek árait vizsgálva havi összehasonlításban a legnagyobb áremelkedést a zöldségosztályon találtuk: a krumpli 45,5, a banán 15,8 százalékkal lett drágább. 10 százaléknál nagyobb mértékben emelkedett a kenyér, a tojás, a chips, a kóla, az olaj és a tejföl is. A májas, a sajt és a pezsgő viszont több mint 10 százalékkal került kevesebbe, mint januárban.

Egy év alatt a tojás drágult a legtöbbet: több mint 50 százalékkal mértünk magasabb átlagárat, mint egy éve. 20 százalékot meghaladó mértékben drágult a kávé, a chips, a cukor, a tészta, a margarin és a kóla egy év alatt. Komolyabb árcsökkenést csak a krumplinál mértünk (-52 százalék).

Havi legolcsóbbak

A KSH kedden közli gyorsjelentését az infláció januári alakulásáról.

Ha olcsón akarunk friss garnélát venni (a szónak a közvetlen tengeri kapcsolattal nem rendelkező országban vett értelmében), csak a Corában találunk jégre tett (de nem mirelit) ízeltlábúakat, kilónként 3699 forintért. Az elkészítéséhez szükség lesz olívaolajra - ebből a legolcsóbbakat rendszerint műanyag flakonban árulják. Az Auchanban a spanyol Abaco literje 783 forint, ugyanez a Corában literenként 799 forintért volt kapható. A Tescóban a Cook's Kitchen 1115 forintért volt a legolcsóbb az aktuális kínálatból.

Aki köretnek A minőségű rizst választ, az Auchanban 229 forintért megkaphatja kilóját; a Tescóban 344, a Corában 419 forintért találtuk a legolcsóbbat. Kísérőnek olcsó, másfél literes ásványvizet ajánlunk: az Auchanban a Zafír literre átszámítva 28 forintba kerül, a Tesco Aquariusa 30 forint, a Corában a Winny Aquarius 33 forint volt literenként ottjártunkkor.

A régi trükk sosem megy ki a divatból

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Az áruházak polcaira kerülő termékek gyártói továbbra is előszeretettel nyúlnak az áremelésnek a trükkösebb, kevésbé nyilvánvaló módszeréhez, hátha a kevésbé figyelmes vásárlókat abba a hitbe ringathatják, hogy nem kell mélyebben a zsebükbe nyúlni. Az árcímke átírásának pszichológiai hatásánál lényegesen kisebb felháborodást okoz, ha csak a termék mérete zsugorodik kissé - esetenként úgy, hogy ez a csomagolásán nem is látszik.

Felmérésünk kezdete óta számos ilyen trükkös áremeléssel találkoztunk (és természetesen érvényesítettük is őket az eredményekben): kevesebb filter van egyes teákban, a 90 grammos chips előbb 85, majd 77 grammosra zsugorodott (ugyanakkora zacskóban), a félkilósként megszokott száraztészták egy része már csak 400 grammos, kevesebb joghurt fér a poharakba, a tejfölöspoharak pedig sok esetben 175 helyett már csak 160-150-140 gramm tejfölt tartalmaznak, miközben a kólából is megjelent már a másfél literes - és még folytathatnánk a sort.

Egy kiló csirkemell valószínűleg mindig egy kiló marad, amíg etalon az etalon; hogy a folyamatnak hol lehet a vége, azt viszont nehéz felmérni. Kíváncsian várjuk, mikor jönnek a 90 dekás veknik, a 8,75 decis tejesdobozok, a 9 darabos tojásosdobozok, vagy a félig megtöltött viszkisüvegek.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló Ha benzines autója van, kárörvendhet a hétvégén!
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 12:03
A nagykereskedelmi árváltozás csak a dízelt érinti negatívan.
Vásárló Nyaralni indul? Ezt a tippet fogadja meg tankoláshoz!
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 09:33
Ez történt az üzemanyagokkal.
Vásárló Valami készül a benzinkutakon – örülhetnek az autósok?
Privátbankár.hu | 2025. június 26. 10:26
Ez történt az üzemanyagok árával.
Vásárló Lefújták az egészen különös sztrájkot Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. június 24. 16:08
Mégsem lesz benzinkútsztrájk.
Vásárló Hogyan írjunk figyelemfelkeltő ingatlanhirdetést?
Márkázott tartalom | 2025. június 19. 09:55
Ingatlan eladásakor az egyik legfontosabb tényező a hatásos hirdetési szöveg. A piacon rengeteg hasonló hirdetés található, amelyeket az érdeklődők könnyen átfutnak. Mi teremtheti meg azt a különbséget, ami a mi hirdetésünket kiemeli a tömegből? Egy jól megírt szöveg nemcsak az adatok felsorolásából áll, hanem az ingatlan hangulatát is át kell adnia. Gondoltunk már arra, hogy a részletek és az érzelmek közvetítése az, ami igazán megragadhat egy potenciális vevőt?
Vásárló Nagy durranás készül a magyar patikákban – Nagy Márton már örül
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 16:42
Itt is vállalják az árkorlátozást.
Vásárló Leszegi a fejét, ha meglátja a hétvégi üzemanyagárakat!
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:45
A nemzetközi áremelkedés szombattól megjelenik a hazai kutakon is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG