1p
Kereken 100 új busz átadását kezdte meg Győrben a Kravtex-Kühne Csoport.

A magyar gyártmányú, elővárosi és regionális kivitelű Credo buszok a miskolci és szolnoki székhelyű közlekedési központoknál, valamint a Volánbusz Zrt.-nél állnak forgalomba október elejéig. A buszok mindegyike klímaberendezéssel és utasinformációs rendszerrel felszerelt, döntő részük pedig alacsony belépésű, tehát akadálymentes a babakocsival és kerekesszékkel utazók számára.

Az új buszok átadását követően 316 db-ra nő azoknak a Credóknak a száma, amelyeket a gyártó a Nemzeti Autóbuszgyártás Cselekvés Program tavaly nyári bejelentése óta értékesített. A cégcsoport mosonmagyaróvári és győri gyáraiban jelenleg már több mint 500-an dolgoznak.

A 100 db autóbusz átadása 2017. augusztus 10-én megkezdődött, és várhatóan október első napjaiban befejeződik, így már az iskolaszezon elejétől jelentősen frissül a társaságok járműparkja. Az új buszok a miskolci székhelyű Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-nél, a szolnoki Középkelet-magyarországi Közlekedési Központnál, valamint Budapest vonzáskörzetében, a Volánbusz Zrt.-nél állnak forgalomba különböző helyközi viszonylatokon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló Ha benzines autója van, kárörvendhet a hétvégén!
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 12:03
A nagykereskedelmi árváltozás csak a dízelt érinti negatívan.
Vásárló Nyaralni indul? Ezt a tippet fogadja meg tankoláshoz!
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 09:33
Ez történt az üzemanyagokkal.
Vásárló Valami készül a benzinkutakon – örülhetnek az autósok?
Privátbankár.hu | 2025. június 26. 10:26
Ez történt az üzemanyagok árával.
Vásárló Lefújták az egészen különös sztrájkot Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. június 24. 16:08
Mégsem lesz benzinkútsztrájk.
Vásárló Hogyan írjunk figyelemfelkeltő ingatlanhirdetést?
Márkázott tartalom | 2025. június 19. 09:55
Ingatlan eladásakor az egyik legfontosabb tényező a hatásos hirdetési szöveg. A piacon rengeteg hasonló hirdetés található, amelyeket az érdeklődők könnyen átfutnak. Mi teremtheti meg azt a különbséget, ami a mi hirdetésünket kiemeli a tömegből? Egy jól megírt szöveg nemcsak az adatok felsorolásából áll, hanem az ingatlan hangulatát is át kell adnia. Gondoltunk már arra, hogy a részletek és az érzelmek közvetítése az, ami igazán megragadhat egy potenciális vevőt?
Vásárló Nagy durranás készül a magyar patikákban – Nagy Márton már örül
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 16:42
Itt is vállalják az árkorlátozást.
Vásárló Leszegi a fejét, ha meglátja a hétvégi üzemanyagárakat!
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:45
A nemzetközi áremelkedés szombattól megjelenik a hazai kutakon is.
Vásárló Diszkrét fogszabályzó módszerek
Márkázott tartalom | 2025. június 13. 10:52
A nem megfelelően nőtt fogak és a torlódásuk hosszú távon igen kellemetlen fogászati problémákhoz vezethetnek, mindemellett esztétikailag sem túl vonzóak. Sokan felnőttkorban jutnak el arra a pontra, hogy szeretnék az egymásra torlódott fogakat szabályozó viselésével helyreállítani.
Vásárló Váratlan veszély leselkedik a gyerekekre – baljós jelentést tettek közzé
Kollár Dóra | 2025. június 11. 15:03
Egy friss jelentés szerint Európában és Nagy-Britanniában folyamatosan nő az új autók motorháztetejének magassága, ami egyre komolyabb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, különösen a gyerekek számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG