2p

A luxusfogyasztást nem lehet elég korán kezdeni, legalábbis erre utal, hogy a H&M fantáziát lát a különleges minőségű gyermekruhák árusításában a minőség templomainak tekinthető áruházakban.

A H&M stratégiái úgy gondolhatták, hogy ideje elmozdulni a kommersztől a luxus felé. Ennek jegyében a kiskereskedő önálló pavilonokat állít fel az Egyesült Királyság különleges árukat kínáló áruházláncában, a Selfridgesben.

A brit piacon ez az első eset, hogy a H&M megjelenik nagy bevásárlóközpontokban. Nem egy megszokott hodályról van szó: a Selfridges & Co. előkelő áruházlánc a szigetországban, amelyet 1908-ban alapítottak. A londoni Oxford Streeten lévő boltjuk a híres Harrods után a második legnagyobb áruház Nagy-Britanniában. Ezt 1909-ben nyitották meg. A dicső múlt nem jelenti azt, hogy az elmúlt húsz évben ne terjeszkedett volna tovább a kiskereskedelmi lánc.

A H&M Adorables (H&M Imádni való) pavilonjai októberben nyíltak meg, hogy hódoljanak „a mélyen gyökerező, időtlen jó ízlésnek és a legkiválóbb ruhaanyagoknak”. A divatcikk-kiskereskedő szerint ezeket a termékeit hosszú élettartamra tervezték. Így gyűjtögető hajlamú viselőik, ha vigyáznak rájuk, akkor öreg korukig megőrizhetik itt vásárolt gyermekruháikat - számolt be a divatcég új lépéséről a Retail Gazette kiskereskedelmi szakportál. 

A babákat vette célba a svéd divatmamut
A babákat vette célba a svéd divatmamut
Fotó: H&M

A H&M semmit sem bízott a véletlenre. A termékek anyaga kasmír, természetes pamut és prémium minőségű gyapjú. A pavilonok tervezését az Open Studio Stockholm dizájnstúdióra bízták, akárcsak az Oxford Streetre néző kirakati megjelenést. A cél az volt, hogy egy csapásra lenyűgözzék a szülőket és gyermekeiket is. A H&M Adorables termékeit a Selfridges birminghami és manchesteri áruházában is meg lehet vásárolni. Emellett elérhetők a vállalat online boltjában és néhány kivételes szerencsének örvendő, kiválasztott áruházában.

Árkörkép a magyar webboltból

Az új kollekcióból már a cég magyar webáruházából is lehet rendelni. A maximum 2 évs gyerekeknek számt kabátka közel 15 ezer forint, egy plüssmellény 12 ezer forint. Van azonban pamutruha is 9 ezerért.

A 2-8 évesek ligájába tartozó kicsiknek van ballonkabát ugyancsak 12 ezer forintért, de van négydarabos zoknikészlet is majdnem 6 ezer forintért. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG