3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Újabb sarc drágítja a használtautó-importot, és a gyenge forint is emeli az árakat - ez azonban nem szegi kedvét a vásárlóknak, legfeljebb öregebb kocsit vesznek.

Az év első két hónapjában 13 818 használt autót hoztak be Magyarországra, ami 52 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszakban mért mennyiséget. Úgy tűnik tehát, hogy dacára az év elején erre a kategóriára is kiterjesztett vagyonszerzési illetéknek, valamint a sokszor 310 forint feletti euróárfolyamnak, semmi sem akadályozza meg, hogy az idei évben ismét rekordot döntsön a használtautó-import volumene.

Januártól itt az újabb sarc

A fellendülés annak ellenére következett be, hogy idén januártól változott az illetéktörvény, amelynek értelmében január 1-jétől a külföldön vásárolt használt járművek (személyautók, motorkerékpárok, haszonjárművek) forgalomba helyezése után is kell már vagyonszerzési illetéket fizetni. Mindez a jellemzően százezres nagyságrendű tételt jelentő regisztrációs adón, az együttesen több mint 60 ezer forintot kitevő speciális műszaki vizsgán és okmányirodai kiadásokon túl átlagosan további 40-50 ezer forintos pluszterhet ró az autójukat külföldről vásárlókra.

Az illeték mértéke az autó teljesítménye és életkora szerint így alakul:

Forrás: NAV / hasznaltauto.hu

Még öregebbek lesznek az autóink?

A piaci várakozásokkal szemben tehát a vagyonszerzési illeték egyáltalán nem fogta vissza a használtautó-behozatali kedvet - mondja Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. A belföldi kínálat általános árszintjét azonban növelheti, ahogyan az lenni szokott, ha megdrágul az alternatív beszerzés lehetősége. További probléma az illeték meghatározásával, hogy az idősebb autóknak megszabott alacsonyabb illetékszinttel tovább erősítheti azt a tendenciát, hogy a behozott autók többsége jóval idősebb 8 évnél.

Nem korlát a gyenge forint sem

Míg egy-másfél éve még azt találgatta a piac, hogy vajon a 290 forintos euró mennyire fogja majd vissza a használtautó-importot, a legújabb adatok azt mutatják, hogy a bőven 300 forint feletti árfolyamszint sem visszatartó tényező. Míg tavaly a január-februári időszakban 293 forint volt az átlagos euró árfolyam, idén ugyanebben a két hónapban már meghaladta a 306 forintot, gyakran 310 forint feletti szintre is emelkedve. (Ráadásul az euróhoz a vásárlók többsége a középárfolyamot meghaladó szint felett tud csak hozzájutni.)

Az illeték, illetve az árfolyam miatt szűkülő anyagi lehetőségek egyelőre nem a behozatali kedv csökkenésében, vagy a kisebb áron elérhető márkák felé történő elmozdulásban mutatkoznak meg - mondja a Használtautó.hu ügyvezetője. Továbbra is a felső-középkategóriás presztízsmárkákat regisztrálják a legnagyobb számban, ugyanakkor, ha nincs további tartalékuk, a vásárlók inkább a korábban tervezettnél egy-két évvel idősebb autóval térnek haza.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
Vásárló Miért lett ennyire népszerű a kannabisz olaj manapság?
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:09
A kannabisz olajat egyre többen említik mint alternatívát különféle egészségügyi problémák kezelésére. A hagyományos medicinák mellett sokan keresik a természetes megoldásokat, amelyben a kannabisz olaj valóban különleges helyet foglal el. De tényleg hatásos lehet mindenre, amit állítanak róla?
Vásárló A borhűtők előnyei a mindennapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 08:51
A borkedvelők számára elengedhetetlen eszközzé vált a borhűtő, hiszen különleges mikroklímát biztosít a palackoknak. De miért is olyan fontos egy ilyen készülék? A válasz egyszerű: a borhűtők segítenek megőrizni az italok minőségét, amit egy hagyományos hűtőszekrény nem tud garantálni.
Vásárló Itt az újabb bombameglepetés: sosem látott áresés a magyar boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. szeptember 7. 05:44
Nem csak folytatódott, fel is gyorsult a trend: a Privátbankár Árkosár-felmérések közel 20 éves története során nem mértünk még akkora éves élelmiszerár-csökkenést, mint szeptemberben – a hazai hipermarketeken nem múlik majd az újabb kedvező inflációs adat. Még az iskolai tízórai árán is látszik az áresés – kérdés, hogy ezek után meddig marad még a piactorzító árrésstop.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG