1p
Vasárnap szünetel majd az e-matrica értékesítése, érdemes most beszerezni.
Autópálya-matrica vásárlás. (Kép forrása: MTI Fotó, Kovács Tamás)

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tájékoztatása szerint május 27-én vasárnap éjjel egy és hajnali öt között rendszerfejlesztést és karbantartást tervez, ezért az e-matrica értékesítés ebben az időben nem lesz elérhető. Az értékesítés mellett a leállás a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes e-útdíj rendszert (HU-GO) is érinti, így a jelzett intervallumban az ismert csatornák egyikén sem lesz lehetőség e-matricák és HU-GO viszonylati jegyek beszerzésére, ez utóbbi esetében az egyenlegek feltöltése is szünetel majd.

Ezen felül a vasárnap éjszaka is nyitva tartó, M3 Szilas pihenőben található ügyfélszolgálati irodájukban sem lesznek elérhetők az ügyintézési lehetőségek. A NÚSZ ezért a jelzett üzemszünet végét követő 60 percen belül nem szab ki pótdíjat az e-matrica rendszerben érvényes jogosultság nélkül közlekedő járművekre. A türelmi idő azonban nem vonatkozik a HU-GO rendszerben közlekedő 3,5 tonna feletti teherjárművekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Megjelent az űrkutatásból származó technológia a fogkrémeknél
Buksza blog | 2024. december 15. 18:03
Az űrhajók és a fogkrémek meglehetősen távol állnak egymástól, ám összekötheti őket, hogy hasonló módszerekkel készülnek. Legalábbis a Colgate ebbe az irányba megy. 
Vásárló Ki lehet törni a bejgli, halászlé, töltött káposzta háromszögből? A franciák mutatják a karácsonyi lakomadivatot
Buksza blog | 2024. december 15. 11:13
A franciák karácsonyi ételválasztása megmutatja, hogy ki lehet törni a halászlé, töltött káposzta, bejgli készítésének Bermuda-háromszögéből, ha egy kicsit bonyolultabban gondolkodik a házi szakács.
Vásárló Furcsa balesetben halt meg egy Magyarországon is népszerű márka alapítója
Privátbankár.hu | 2024. december 15. 08:26
Kirándulás közben történt a szerencsétlenség.
Vásárló Futárok nevében verik át a gyanútlan online vásárlókat a csalók: figyelmeztet a szlovák rendőrség
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 12:59
Egy újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a magyar nyelvű szlovákiai sajtó, ami vélhetően nem csupán Magyarország északi szomszédjának lakóit veszélyezteti.
Vásárló Földbe döngölheti a bíróság a „junk food” élelmiszerek és italok gyártóit
Buksza blog | 2024. december 12. 07:44
Egy magánember olyan pert kezdeményezett az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek gyártói ellen, amely a dohánygyártók elmeszeléséhez hashonló végeredménnyel járhat.
Vásárló Váltás jöhet a boltokban: nyugdíjba mehetnek a mostani bevásárlókocsik
Buksza blog | 2024. december 10. 17:47
Hamarosan megjelenhetnek az okosnak mondott bevásárlókocsik az áruházakban, amelyek két szempontból is kiérdemlik ezt a jelzőt. Sokat tudó elektronikus kütyük és tudják hogyan húzzák ki a pénzt a vevők.
Vásárló Egy speciális hajápoló termék, amelyet érdemes megismerni
Márkázott tartalom | 2024. december 9. 15:29
A keratinos samponok népszerűsége töretlen, de vajon hányan ismerik közelebbről is ezeket a termékeket? Miért jó, ha ezeket használjuk a már megszokott samponok helyett? Cikkünkből ez is kiderül!
Vásárló Fekete karácsony: minden idők legdrágább bevásárlására készülhetnek a magyarok
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. december 9. 05:47
Az elmúlt hónapok áremelkedése decemberben tetőzött: másfél éve nem láttunk akkora drágulást a hipermarketekben, mint most. A két számjegyű drágulás visszatért az üzletekbe, sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás a Privátbankár Árkosár története során.
Vásárló Évtizedek óta példátlan drágulás történt: méregdrága lett a kávé
Buksza blog | 2024. december 8. 16:45
A kávé ára ötven éve nem látott magasságba nőtt miután az alapanyag kínálata messze elmarad a kereslettől. A háttérben részben a klímaváltozás és az ellátás finanszírozásának némi kavarodása áll.
Vásárló Kisokos pénzügyi tervezéshez: hogyan kezdjünk hozzá?
Márkázott tartalom | 2024. december 7. 11:06
A pénzügyi tervezés mindannyiunk számára fontos, hiszen ez a kulcsa a hosszú távú anyagi stabilitásnak és a pénzügyi célok elérésének.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG