5p
Még mindig viseli az OPEC-ülés nyomait a nemzetközi üzemanyagpiac. A kereslet még mindig nagyon erős, de elsősorban az ázsiai, afrikai és közel-keleti piacok jelentkeznek stabilan magas igényekkel. A magyar autósok nyugodt időszakra számíthatnak a kutakon

A Reuters adatközlése alapján a december 14 - december 18-i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 0,3 százalékkal lett olcsóbb, a gázolajé 7,7 százalékkal került kevesebbe. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,5 százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyítva. Az üzemanyagpiacokon a benzin és a gázolaj ára a hét folyamán stagnált. A heti átlagos piaci változások, valamint a szerdán (december 16-án) péntekre bejelentett dízel árcsökkentést is figyelembe véve a benzinnél stagnálás, a gázolajnál pedig 0-3 forintos csökkentés lehetséges - írja a GKI Energiakutató a Privtbankárhoz eljuttatott előrejelzésében.

Az OPEC-tárgyalás hatása

A Brent spot kőolaj ára a héten 36-38 dollár között változott, heti átlagban több mint egy dollárral, 3 százalékkal csökkent az ár. Az árak a hét folyamán fél-egy dollárral ingadoztak. 2008-ban volt legutóbb ilyen alacsony ár. A heti olajpiaci fejleményeket az olajpiaci túlkínálattal és továbbra is az OPEC értekezletének döntésével magyarázzák. Az áralakulást nem befolyásolta, hogy az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten 17-tel nőtt, ez azonban nem jelenti azt, hogy megáll a fúrások számának csökkenése, erre figyelmeztettek amerikai kőolajpiaci elemzők. A dollár a vezető devizákhoz viszonyítva a héten kissé erősödött.

Trendforduló?

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga több mint két dollárral csökkent az előző heti átlaghoz viszonyítva, a határidős ár a hét végére alacsonyabb lett, mint a spot ár. Az ilyen helyzet a korábbi csökkenő tendencia megállását jelezheti. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti különbség ezen a héten csökkent, mivel a határidős Brent heti átlagos ára gyorsabban mérséklődött, mint a WTI ára.

Az európai üzemanyagpiacokon a benzin iránti kereslet továbbra is erős, de nem elsősorban az USA-ba irányuló benzinexport lehetősége jelenti a húzóerőt, hanem az ázsiai, közel-keleti és a nyugat-afrikai piacok mutatnak változatlan érdeklődést. Emellett megfigyelhető, hogy a finomítók a benzin határidős árának alakulása miatt már nyári minőségű benzint termelnek saját készletre. A benzin mellett vegyipari alapanyagok iránt is nagy a kereslet.

Az ARA kikötőkben raktározott benzin-, de főképp a dízelkészletek igen magas szinten vannak. Az európai piacokon a dízel kínálata továbbra is bőséges. A Reuters jelentései szerint több tankhajó várakozik az ARA-kikötök előtt dízellel megrakodva, s néhány hajót vissza/elirányítottak az USA keleti parjai felé.

Ingadozik az európai piac

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a december 14 - december 18-a közötti időszakban 0,3 százalékkal került lejjebb, az észak-nyugat-európai piacon 1,2 százalékkal emelkedtek az árak, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 2,1 százalékkal csökkentek. A benzin ára a héten néhány dollárral fel-le ingadozott. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 7,7 százalékkal csökkent, az észak-európai piacokon 7,9-8,4 százalékos volt a csökkenés. A dízel ára is mindhárom piacon néhány dolláros volt a hét folyamán. Ezen a héten az üzemanyagok árváltozása nem követte az olajár mozgását.

Állóvíz

A forint árfolyama a december 14 - december 18-i héten 290 Ft/dollár körül ingadozott, több mint egy forinttal kellett többet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. A forintárfolyam dollárhoz viszonyított gyengülését részben a dollár erősödése okozta, a forint az euróhoz viszonyítva is gyengült. Az árfolyam kis változása ezen a héten alig módosította az áralakulást.

 

Forrás: GKI Energiakutató

 

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 0,1 százalékos emelkedés, az ARA piacon 1,6 százalékos csökkenés, az NWE  piacon 1,7 százalékos áremelkedés jelentkezett. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított heti változások 7,3 százalékos árcsökkenést jeleztek, az észak-európai piacokon 7,5-7,9 százalékos mérséklődést mutatnak az árak forintban mérve.

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében a mediterrán piacon stagnálást jeleznek, a másik két piacon egy forint körüli fel, illetve lefelé irányuló változást lehet kimutatni.  A gázolaj forintban mért ára esetében valamennyi piacon 8 forint közüli áresés mutatható ki. December 16-án, pénteken a gázolaj ára 5 forinttal lett olcsóbb. Ezt a döntést is figyelembe véve hétfőn, várhatóan, a benzinnél nem lesz változtatás, a dízelnél még kb. 2-3 forintnyi csökkenés belefér a múlt heti árakhoz viszonyított változásokba, de akár el is maradhat.

A benzin ára 328-330 forint/liter közötti szinten, a gázolaj ára várhatóan 314-316 Ft/liter közötti szinten változhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG