A pénzügyőrök Békés megye egyik félreeső útján állították meg azt a teherautót, amely különféle hústerméket szállított. A rakomány átvizsgálásakor már első ránézésre látható volt, hogy a szállítás körülményei nem felelnek meg az előírt szabályoknak. A hústermékek nagy részét a raktér padlójára dobálták, melyeken szintén húsokkal megrakott ládák voltak.
A vizsgálaton a pénzügyőrök nem találták a szállítmány nyomát az EKÁER-rendszerben, a sofőr pedig semmilyen okmányt, bizonylatot nem tudott bemutatni az áruról, még a szállítmány tulajdonosát sem akarta megnevezni. Ez azonban nem hátráltatta az ellenőrzést, mert a NAV adatbázisaiból gyorsan kiderült, hogy melyik húsfeldolgozót üzemeltető vállalkozóé a szállítmány, sőt még az is, hogy a sofőr bejelentés nélkül, feketén dolgozott.
A pénzügyőrök az igazolatlan eredetű szállítmányról értesítették a kormányhivatal munkatársait, akik a szállított 1,2 tonna különféle húskészítményből 800 kilogramm azonnali megsemmisítése mellett döntöttek. A hiányosságok és a be nem jelentett alkalmazott miatt akár egymillió forint pénzbírságra is számíthat a vállalkozó.
Békét akarnak az ukránok, de nem bármi áron.

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél



