2p
Új EU-s útdíjszedési szabályokat fogadtak el a be nem fizetett úthasználati díjak behajtására.
MTI Fotó: Komka Péter

Az Európai Unió új információmegosztási rendszert vezet be, hogy lehetővé tegye a tagállamok nemzeti hatóságainak, hogy hozzáférjenek egymás gépjármű-nyilvántartási adataihoz, amely által azonosítani tudják azoknak a járműveknek a tulajdonosait, akik nem fizették be az útdíjat - közölte az uniós tanács.

Az unió közlekedési tanácsának elfogadott határozata szerint az új szabályok átjárhatóbbá, egyúttal költséghatékonyabbá és felhasználóbarátabbá teszik az elektronikus útdíjszedési rendszereket.

Az irányelv célja az elektronikus útdíjszedő rendszerek átjárhatóságának biztosítása az egész uniós közúthálózatra, városi és városok közötti autópályákra, fő- és mellékutakra, valamint az alagutakra vagy a hidakra, továbbá a kompokra vonatkozóan. Emellett célja az unión belüli bárminemű útdíj fizetésének elmulasztása által érintett járművekre, és az ilyen járművek tulajdonosaira vagy üzemben tartóira vonatkozó gépjármű-nyilvántartási adatok határokon átnyúló cseréjének elősegítése.

Az új szabályozás felszámolja továbbá az olyan adminisztratív akadályokat, mint például a körülményes jóváhagyási eljárások és a szabványoktól eltérő, sajátos helyi műszaki előírások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nyaralni indul? Ezt a tippet fogadja meg tankoláshoz!
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 09:33
Ez történt az üzemanyagokkal.
Vásárló Valami készül a benzinkutakon – örülhetnek az autósok?
Privátbankár.hu | 2025. június 26. 10:26
Ez történt az üzemanyagok árával.
Vásárló Lefújták az egészen különös sztrájkot Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. június 24. 16:08
Mégsem lesz benzinkútsztrájk.
Vásárló Hogyan írjunk figyelemfelkeltő ingatlanhirdetést?
Márkázott tartalom | 2025. június 19. 09:55
Ingatlan eladásakor az egyik legfontosabb tényező a hatásos hirdetési szöveg. A piacon rengeteg hasonló hirdetés található, amelyeket az érdeklődők könnyen átfutnak. Mi teremtheti meg azt a különbséget, ami a mi hirdetésünket kiemeli a tömegből? Egy jól megírt szöveg nemcsak az adatok felsorolásából áll, hanem az ingatlan hangulatát is át kell adnia. Gondoltunk már arra, hogy a részletek és az érzelmek közvetítése az, ami igazán megragadhat egy potenciális vevőt?
Vásárló Nagy durranás készül a magyar patikákban – Nagy Márton már örül
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 16:42
Itt is vállalják az árkorlátozást.
Vásárló Leszegi a fejét, ha meglátja a hétvégi üzemanyagárakat!
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:45
A nemzetközi áremelkedés szombattól megjelenik a hazai kutakon is.
Vásárló Diszkrét fogszabályzó módszerek
Márkázott tartalom | 2025. június 13. 10:52
A nem megfelelően nőtt fogak és a torlódásuk hosszú távon igen kellemetlen fogászati problémákhoz vezethetnek, mindemellett esztétikailag sem túl vonzóak. Sokan felnőttkorban jutnak el arra a pontra, hogy szeretnék az egymásra torlódott fogakat szabályozó viselésével helyreállítani.
Vásárló Váratlan veszély leselkedik a gyerekekre – baljós jelentést tettek közzé
Kollár Dóra | 2025. június 11. 15:03
Egy friss jelentés szerint Európában és Nagy-Britanniában folyamatosan nő az új autók motorháztetejének magassága, ami egyre komolyabb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, különösen a gyerekek számára.
Vásárló Miért éri meg jobban bérelni a padlótisztító gépeket?
Márkázott tartalom | 2025. június 11. 09:45
Egy vállalkozás életében minden pénzügyi döntést alaposan mérlegelni kell. Az olyan hétköznapi tevékenységek elvégzése esetében is fel kell kutatni az alternatívákat, mint a padlótisztítás. Az évszakok változásával újabb kihívásokkal találkozhatunk, rengeteg szennyeződés kerülhet be a “műveleti területre”.
Vásárló Hónapok óta nem láttunk ilyet a boltokban: megint drágább lett a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. június 10. 05:47
Az árrésstopos termékek ára csökkent, de így is megszakadt egy kedvező trend júniusban: három hónap után most először drágult újra a családi nagybevásárlás a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Alaposan megvizsgáltuk, hogyan alakítja az árakat az intézkedés, amivel a kormány elégedett, de a szakszövetség szerint csúnyán vissza fog majd ütni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG