3p
Ismét volt tavaszi élelmiszerbiztonsági ellenőrzés.

A korábbi évekhez hasonlóan idén március 1-jén is útjára indult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amit Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár rendelt el.

A hatóság elsősorban a húsvéthoz kapcsolódó termékeket, illetve az ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító élelmiszervállalkozásokat vizsgálja.

Az ellenőrzés félidejéig 2135 ellenőrzést végeztek el a szakemberek és a szabálytalanságok miatt kiszabott bírság meghaladta a 7,3 millió forintot. A szezonra jellemző termékek mellett, az akció új elemeként, a tojásfestékeket is megvizsgálta a Nébih, ami igazán megnyugtató eredményt hozott.

Az egy évtizedes múltra visszatekintő ellenőrzés-sorozat a tavaszi szezonban minden évben a húsvét hétfőt megelőző időszakban zajlik. Az átfogó vizsgálatot az Földművelésügyi Minisztérium rendeli el, majd a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinálásával a Nébih és a megyei kormányhivatalok szakemberei folytatják le az élelmiszerláncban.

Több terméktípust is megnéznek

Ahogy az ilyenkor kínált árucikkek is sokfélék, úgy a vizsgálat is széles spektrumú: a pácolt, füstölt, nyers vagy főtt húskészítményektől – különösen a sonkától – kezdődően, a tojáson át az édesipari termékekig, az alkoholos italokig, valamint a szezonális zöldség- és gyümölcsfélékig terjed.

Az ellenőrzés-sorozat első időszakában, azaz március 1-je és 18-a között felkeresett 1 958 létesítmény esetében összesen 5 alkalommal volt szükség az élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására, s bár ez a szám csökkenést mutat a tavalyi év hasonló időszakához képest, a feltárt szabálytalanságok – és a velük összefüggésben alkalmazott bírságok – tekintetében romlott a helyzet. A szakemberek 74 esetben róttak ki bírságot, melynek összege meghaladja a 7,3 millió forintot.

A 2017-es tavaszi szezonális vizsgálat „félidős” adataival összehasonlítva, idén kevesebb higiéniai hiányosságot (az összes ellenőrzés 3,6 százalékában) tapasztalt a hatóság. Az ellenőrzés alá vont termékek esetében több minőségi, valamint összetételbeli (3,4 százalék) probléma adódott, mint egy évvel ezelőtt, a nyomon követhetőség viszont egyértelműen javult (2,2 százalékról 1,3 százalékra mérséklődött a hiányosságok aránya).

Minden rendben volt a tojásfestékekkel

Idén első alkalommal a kereskedelemben kapható tojásfestékek ellenőrzésére is sor került. Az országszerte megmintázott 44 tojásfesték csomagból 126 különböző tojásfestéket vizsgált meg a Nébih laboratóriuma. Csupán egy esetben fordult elő, hogy egy piros festék a jelölésen feltüntetett azorubin (E122) helyett neokokcint (E124) tartalmazott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG