1p
Nem hitelből, hanem a költségvetésből finanszírozzák az e-útdíj rendszerének bevezetését. A díjbeszedésből származó bevételek is ide folynak majd be, amelyet továbbra is útfelújításra fordítanának.

Hitelből finanszírozták volna

Változott az e-útdíj bevezetésének tervezett finanszírozási megoldása a májusi kormányhatározat óta, ezért szerepel a feladatra lényegesen alacsonyabb forrás a legfrissebb kormányhatározatban - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) MTI-nek küldött keddi válaszából.

A májusi kormányhatározatban rögzített, 214,5 milliárd forintos (10 évre vonatkozó) keretösszeg a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer beszerzését és a díjszedési szolgáltatás finanszírozását biztosította volna.

A korábbi tervek szerint az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az eszközbeszerzés finanszírozására hitelt vett volna fel, amelyet a befolyó díjbevételekből törlesztett volna. Így a korábban számszerűsített összeg részben a kapcsolódó kötelezettségvállalással járó, előzetesen becsülhető finanszírozási igényt takarta.

A költségvetésé a költség és a bevétel is

Ezzel szemben az új kormányhatározat kimondja, hogy a rendszer tervezésének és kiépítésének, a bevezetés egy éves technikai támogatásának költségeit teljes egészében a központi költségvetés fedezi. A kiadásokat elsőként a jövő évi büdzsébe kell betervezni. E feladatokra az ÁAK szerződik a közbeszerzésen nyertes partnerrel a rögzített összeghatárt (42 milliárd forintot) meg nem haladó értékben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az uniós források utólagos bevonásának lehetőségéről is gondoskodik - áll a tárca közleményében.

Az új megoldás tehát nem tartalmazza a díjszedés, díjellenőrzés költségeit. E feladatokat a szintén megkötendő szolgáltatási szerződés alapján tíz évig az ÁAK látja el. A társaság kapcsolódó kiadásait a beszedett díjakból finanszírozzák majd.

A korábbi határozatból kikerült az a bekezdés is, amelynek alapján a beszedett díjakból finanszírozná a közútkezelő a közúthálózat fenntartási és fejlesztési feladatait. Az NFM indoklása szerint a módosítás lényege, hogy a rendszerből származó bevételek nem a kijelölt közútkezelő társasághoz, hanem a központi költségvetésbe folynak be. E forrásokat azonban a jelenlegi tervek szerint ugyanerre a célra fordítják majd.

Szeptemberben jön a tender

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szeptember második felében írhatja ki az e-útdíj rendszer kiépítéséhez szükséges eszközök beszerzését célzó tendert; mivel a közbeszerzés indítását korábban is erre a hónapra ütemezték, így nincs érdemi csúszás - nyilatkozta hétfőn az NFM. A rendszert ugyanakkor eredetileg 2011 nyarán akarták bevezetni, ebben az esetben a 2013-as útdíjból származó bevétel 150 milliárd forint lett volna. A kétéves csúszás miatt ennek az összegnek a fele fog hiányozni a költségvetésből.

A minisztérium szerint a közbeszerzés már idén lezárulhat. már több cég jelezte érdeklődését a tender iránt: a Deutsche Telekom érdekeltségébe tartozó T-Systems Magyarország Zrt. a műholdas GNSS technológiával indulna, és az EFKON Group, a világ egyik vezető intelligens szállítási és útdíj-megoldásokat kiépítő és üzemeltető vállalata is bejelentette indulási szándékát.

Az autósoknak marad a matrica

Az új rendszerben kizárólag a tehergépkocsik fizetnek a megtett távolsággal arányos díjat az autópályákon, autóutakon és egyes főútszakaszokon, összesen 6318 kilométeren. A 3,5 tonna feletti járművek számára az M0-ás körgyűrű és az azon belüli gyorsforgalmi szakaszok, valamint az M31 kivételével a teljes gyorsforgalmi hálózat díjköteles lesz. A személygépkocsiknak és autóbuszoknak marad a tíznapos matrica, ugyanis önkéntesen sem lehet majd a használatarányos rendszerhez csatlakozni.

A kormányhatározat szerint a kéttengelyes J2 járműkategóriában a gyorsforgalmi úton 39,29 forintot, főutakon 16,72 forintot kell majd fizetni kilométerenként. A háromtengelyes J3 kategóriás járműveknél a gyorsforgalmi utakon 55,14 forint, főutakon 28,94 forint lesz a tarifa, míg a négy- és többtengelyes tehergépjárművekre a gyorsforgalmi úton 85,35 forintot, főutakon 53,23 forintot határoztak meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:18
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.
Vásárló Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:26
Bár az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nyár végéig ki kellene vezetni az árrésstopot, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint pedig egy ilyen döntés nem dobná meg az inflációt, a Tisza-kormány egyelőre nem mer hozzányúlni az Orbán-kormány egyik sokat vitatott döntéséhez.
Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG