Torba Tamás és családjának az ügye azért került a bíróság elé, mert a távfűtő cég követeléskezelője az ítélkező fórumhoz fordult, miután a fogyasztó megtagadta a Főtáv azon számláinak befizetését, amelyeket Kovács Lajos vezérigazgató időszakában, 2009 februárja és 2010 márciusa között állított ki a cég. Ennek oka az volt, hogy ezen időszakban a távfűtő cég az Állami Számvevőszék által is igazoltan jogellenesen emelte díjait.
A Magyar Nemzet cikke szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődött ügyben a bíróság elsőfokú ítéletében korábban már elutasította a követeléskezelő keresetét. Ekkor az ítélkező fórum azért döntött így, mert a cég egyáltalán nem bizonyította sem a Főtáv követelésének a jogalapját, sem összegszerűségét, sem pedig azt, hogy a távfűtő cég által kiállított számlák a ténylegesen elvégzett szolgáltatás ellenértékét tartalmazzák.
Az ítélet ellen a követeléskezelő fellebbezett, és az kérte, hogy a másodfokú bíróság változtassa meg az elsőfokú ítéletet, Torbáékat pedig kötelezze a számlák kifizetésére. Ezt a fellebezést utasította el a Fővársi Törvényszék. Indoklása szerint az elsőfokú ítélet teljes mértékben jogszerű, ugyanis a követeléskezelő az elsőfokú eljárásban nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, azaz nem igazolta, hogy a számlákat megfelelően állította ki - írja a Magyar Nemzet.
Megint az átszervezés.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél



