4p
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Líra Könyv Zrt., a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Sun Books Könyvkereskedelmi Kft. könyvterjesztő vállalkozások versenykorlátozó célú megállapodásokat kötöttek a kiadókkal, ezért a vállalkozásokra összesen 70 millió forint bírságot szabott ki.

Kizárta a versenyt

A Gazdasági Versenyhivatal eljárásában a könyvkereskedők és a kiadók között létrejött terjesztési megállapodásokban, azaz a bizományi és az adásvételi szerződésekben rögzített feltételeket, kikötéseket vizsgálta. A GVH megítélése szerint kifogásolható volt, hogy a Líra és Sun Books, a Pécsi Direkt, valamint a Libri egyaránt olyan könyvterjesztési szerződéseket kötöttek, melyekben a terjesztők vállalták, hogy a kiadók által meghatározott kiskereskedelmi árat alkalmazzák a kis- és nagykereskedelmi értékesítésekre egyaránt.

A GVH megállapította, hogy a viszonteladó által alkalmazott kiskereskedelmi ár rögzítése versenykorlátozó magatartás, amely a kereskedőt megfosztja az ár alakításának szabadságától. Bár a könyvek árának kiadó általi meghatározása a szakmában évtizedek óta bevett gyakorlat volt, ami eredetileg a bizományosi értékesítési formából fakadt, a GVH úgy találta, hogy az említett meghatározó kereskedők és a kiadók közötti kapcsolatok időközben megváltoztak, és viszonyuk a vizsgált időszakban versenyjogi értelemben nem minősült valódi ügynöki megállapodásnak. A kifogásolt kikötések ugyanakkor azt eredményezték, hogy a kiadók által meghatározott árak rögzített árakká váltak, kizárva a kereskedők közti verseny egyik legfontosabb aspektusát, az árversenyt, miáltal annak jótékony hatásaiból (az alacsonyabb árak révén) a fogyasztók nem részesülhettek.

Számos szerződésben szereplő kitételek szerint a kiadó azt is vállalta, hogy a könyvek kiskereskedelmi árát a terjesztő versenytársai számára sem határozhatja meg alacsonyabb szinten.

A legnagyobb kedvezmény elve

A versenytársakkal kapcsolatos árazási kikötések közé tartozik az ún. „legnagyobb kedvezmény elve”, mely szerint az eladó (a kiadó) köteles a vevőt (terjesztőt) a piacon elérhető legkedvezőbb feltételekben - a legnagyobb kedvezményben – részesíteni. A kikötés alapján a kiadó nem biztosíthat az adott szerződésben meghatározottnál kedvezőbb kereskedelmi feltételeket más terjesztőknek, illetve ha ilyet felajánl, akkor azt köteles felajánlani az adott könyvkereskedőnek is, ellenkező esetben szankció lép életbe. Egyes vizsgált szerződések korlátozták továbbá a kiskereskedelmi ár időbeli alakítását is mind a könyv megjelenésétől és a kereskedőnek történő átadásától számított bizonyos időszakban, mind az év egy konkrétan meghatározott időszakára (az év végi kiemelt periódusra) vonatkozóan.

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatában megállapította, hogy a könyvterjesztő vállalkozások szerződéseikben a viszonteladási ár rögzítésére, a versenytársak árazására és a fogyasztói ár időbeli változtatásának tilalmára vonatkozó versenykorlátozó célú megállapodásokat kötöttek a kiadókkal. Mivel a rendelkezések egymás hatását erősítették, így együttesen különösen alkalmasak voltak a könyv-kiskereskedelmi verseny korlátozására.

Volt, aki megúszta

A jogsértő magatartás elkövetéséért a Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t 40 millió, a Líra Könyv Zrt.-t és a Sun Books Könyvkereskedelmi Kft.-t együttesen 15 millió és a Libri Könyvkereskedelmi Kft.-t 15 millió forint bírságolta a GVH.

A kisebb terjesztőkkel és a kiadókkal szemben az eljárást a GVH megszüntette, mivel úgy találta, hogy a meghatározó kereskedők szerződéseinek átalakításával a versenykorlátozás megfelelőenkiküszöbölhető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 12:04
  Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló Hatékonyság a háttérfolyamatokban
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 12:55
A sikeres működés nemcsak a látványos eredményeken múlik, hanem azokon a háttérfolyamatokon is, amelyek nap mint nap biztosítják a gördülékeny munkavégzést. Sok vállalkozás esetében éppen ezek a kevésbé szem előtt lévő területek jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen a szervezettség hiánya időveszteséghez, plusz költségekhez és felesleges adminisztrációhoz vezethet. A jól működő háttérrendszerek ugyanakkor hosszú távon stabilabb és kiszámíthatóbb működést teremthetnek.
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG